Akik a kockás ingig el sem jutnak

Forró terep 2016-ban az oktatás, a tanársztrájkokhoz szimpatizánsként kockás inges diákok is csatlakoznak, de a kockástámogatás hashtag leginkább gimnáziumi körökben dívik. Azok, akik a legnagyobb kárát vallják a közoktatás hiányosságainak, némák maradnak, helyettük a közelmúltban publikált, Magyarországról készített uniós országjelentés oktatási fejezete beszél.

Az egyre romló alapkészségek, a várhatóan csökkenő számú kiadott diploma minden közoktatásban részt vevő gyermeket egyaránt érint, a hátrányos helyzetűek, különösképp a romák szegregációja ugyanakkor az egyébként is nehéz körülmények közül érkezők esélyeit morzsolja össze. A c-osztályok öröksége nem szűnt meg, ha valaki halmozottan hátrányos helyzetű, nem nagyon lesz, aki kirángassa onnan.

Az alapkészségek romlása első blikkre általános érvényű jelenség, közelebbről megnézve azonban változó mértékben az. Az biztos, hogy meglehetősen csehül állunk e téren, a 2012-es PISA-felmérésben minden részterületen szignifikánsan gyengébbek voltak a 15 éves magyar diákok eredményei, mint az OECD vagy az uniós átlag. Az EU tagállamai közül mindössze ötöt tudtunk magunk mögé utasítani, a kompetenciamérések pedig csak megerősítik ezeket a megállapításokat. Mind a PISA tesztek, mind a kompetenciamérések arról árulkodnak ugyanakkor, hogy az iskolán belüli tényezők hatása az alapkészségekre jóval kisebb, mint az iskolán kívülieké: a rosszabb háttérből érkező tanulók teljesítménye rosszabb lesz. Míg átlagosan a diákok 30 százaléka teljesít alacsonyan alapkészségek terén, a legrosszabb társadalmi-gazdasági hátterűeknél ez az aránya 50 százalék, az oktatás nem képes tehát az esélyek kiegyenlítésére.

Fejlesztésre lenne szükséged? Szomorú, az iskola jó eséllyel nem tud érted mit tenni.

Nem túl nagy hókuszpókusz megfejteni, miért van ez így: a jobb hátterű családok jobb suliba küldik a gyerekeket, ahol jobb minőségű oktatást kapnak nagyobb odafigyeléssel. A nehezebb körülmények közt élőknek válogatni, fontolgatni nincs lehetőségük és képességük sem, esetükben pedig színre lép a szegregáció is. Az oktatási rendszer hajlamos a korai szelekcióra, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók meglehetősen hamar és egyre jobban elkülönülnek a többiektől az országjelentés szerint. A jelenség a roma gyerekeket – akik a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felét(!) adják – még jobban sújtja. Persze a tanárok sem kapják meg a megfelelő felkészítést a felzárkóztatáshoz, így könnyű „szépen teljesíteni” a korai végzettség nélküli iskolaelhagyásban is.

Szakiskolások és romák körében már-már tragikusan magas a korai iskolaelhagyók aránya – 30, illetve 82 százalék.

A diplomások számának alakulása nem ezeknek a családoknak okoz fejfájást, de az sem lehet túl nyugodt, aki középosztálybélinek tulajdonított nyugalomban küldi csemetéjét jobb gimnáziumba. A diplomások aránya most még kedvező, 34,1 százalékos Magyarországon, de a szakértők idei tetőzés után hanyatlást várnak. Az öregedő társadalom csak egy ok, ösztöndíjas helyre szert tenni egyre nehezebb, a bekerülési pontszámok emelkednek, a jó képességek és a tudás sem feltétlenül elegendő már a diplomához.

A jelentés mellé hamarosan ajánlásokat is kap majd Magyarország arra vonatkozóan, hogyan javíthatna a jelenlegi helyzeten, az ilyen típusú folyamatok azonban jellemzően hosszan tartó, eredményekkel csak évek, ha nem évtizedek múltán kecsegtető változtatásokban csúcsosodnak ki. Jó hír legalább, hogy a közelmúltban bevezetett kötelező óvodáztatás segíthet a korai felzárkóztatásban, a hátrányos helyzetű gyerekeken segítve, akár csak az, hogy elérhetők különböző ösztöndíjprogramok, valamint vannak olyan pedagógusok is, akik nyakukba veszik a „HHH”-gyerekek gondját is, ha kell. Ahhoz viszont, hogy ne kivételekről, hanem számszerűsíthető eredményekről beszéljünk, rendszerszintű változás kell.