Szomjas patkányok segítenek megérteni, miért válunk játékfüggővé

  • A Stanford Egyetem kutatói megtalálták azt az idegcsoportot az agyban, amely a játékfüggőség kialakulásáért felelelős.
  • A kísérletben részt vevő patkányoknál sikerült elérniük azt is, hogy megváltozzon a kockázatválalással kapcsolatos magatartásuk.
  • Ha ezt az embereknél is alkalmazni lehet, akkor az teljesen új utakat nyithat meg a szenvedélybetegségek kezelésében.

A kutatókat is már régóta foglalkoztatta, pontosan mi játszódik le az agyunkban, mikor el kell döntenünk, hogy biztosra megyünk vagy inkább kockázatosabb megoldást választjuk. A Stanford Egyetem kutatóinak sikerült kimutatniuk, hogy ezek a kérdések az agynak pontosan melyik részén dőlnek el, és a kísérletben részt vevő patkányoknál előre meg tudták mondani, hogy melyik lehetőséget fogják választani.

A Stanford Egyetem patkányai két lehetőség közül választhattak: 

  • Ha az első fogantyút húzzák meg, akkor mindig egy adott mennyiségű cukros oldatot kaptak. 
  • A második kar általában kevesebb édességet adott, de ha ezt megkockáztatták, akkor az esetek 25 százalékában beütött nekik a bónusz, és annyit ihattak, amennyi beléjük fért. 

A kísérlettel modellezni tudták, hogy mit él át valaki egy kaszinóban, ahol döntenie kell, hogy valami biztosra teszi a tétet, vagy kockáztat. 

A kísérletei során Kelly Zalocusky is azt figyelte meg, hogy a patkányok többsége inkább kerüli a kockázatot, míg egy kisebb részük kifejezetten élvezte, ha nem kellett biztosra mennie. A bizonytalan kimenetelű lépésektől általában azok jöttek izgalomba, akiknek korábban egyszer már bejött az átlagosnál nagyobb nyeremény.   

Kelly Zalocuskynak sikerült beazonosítania egy olyan speciális neuroncsoportot a patkányok agyában, amelyek a rizikós döntésekért felelnek. Ezeknek a működéséből előre meg lehet mondani, hogy mikor dönteni kell, a rágcsálók melyik lehetőséget fogják választani. Ha a kutatók a megfelelő pillanatban kapcsolják ki ezeket a neuronokat, akkor befolyásolni is tudják, hogy a patkány kockázatkerülő vagy éppen mindent bevállalós legyen. 

Fotó: Spencer Platt/Getty Images/AFP

Legyen szó emberekről, majmokról vagy madarakról, a legtöbb élőlény általában arra van beállítva, hogy biztosra menjen, de mindenhol vannak olyanok, akik a többieknél többet kockáztatnak, és bevállalják a bizonytalanabb helyzeteket azért, hogyha bejön, akkor többet nyerjenek.

Fotó: APA/AFP/Hans Klaus Techt

A patkányok viselkedése abban is sokban hasonlított az emberekére, hogy bizonyos szerekre is ugyanúgy reagáltak, mint mi. 

Az Alzheimer-kór kezelésére használt Pramipexole-nak például van egy olyan mellékhatása, hogy játékfüggőséget vagy kényszeres vásárlási és evési rohamokat tud okozni. Ezzel a gyógyszerrel a kutatóknak ugyanígy sikerül átfordítaniuk a patkányok viselkedését is. 

Zalocusky szerint ezekkel az eredményekkel közelebb kerültünk annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy pontosan mi játszódik le az agyunkban, mikor döntéseket kell hozniuk. 

A dopamin útja a VTA-ból a nucleus accumbenshez.

Az agyunkban a jutalomérzésért és általában mindenféle függőség kialakulásáért a dopamin nevű vegyület felelős, amely főleg a középagyi területen (ventrális tegmentális terület, VTA) termelődik. Ezek a vegyületek aztán különböző idegpályákon jutnak el nucleus accumbens nevű agyterületre, ami a jutalomérzésért felel. Mikor alkoholt iszunk, drogozunk vagy dohányzunk, olyankor ezeket a pályákat ingereljük, hogy jobban érezzük magunkat. De ugyanúgy ezeknek az idegpályának a működése határozza meg azt is, hogyan kezeljük a győzelemet vagy a vereséget. 

Azok a patkányok, akik egyszer már megszívták a kettes fogantyúval, és csak kevesebb cukorhoz jutottak, a következő alkalommal már sokkal óvatosabbak voltak. A kutatók rájöttek, hogy ilyenkor bizonyos receptorok lépnek működésbe a nucleus accumbens nevű agyterületen.

Csakhogy a kockázatvállaló patkányoknál ez a vészvillogó jóval gyengébben jelzett be, így a rágcsálók akkor is vállalják a rizikót, ha egyszer már bebuktak vele. 

Mikor a kutatók megpiszkálták ezeket a D2-es receptorokat a kockázatvállaló patkányok fejében, már jóval megfontoltabbak lettek. 

Eddig ezt a mechanizmust nem lehetett tanulmányozni, mert a nucleus accumbensben még egy csomó minden működött a dopamin fogadásáért feleős D2-es receptoron kívül is. A Stanford kutatói most egy indikátor molekula segítségével a patkányoknál ki tudták mutatni, hogy a döntési helyzetekben melyik területek lépnek működésbe. Így valós időben láthatják, hogy melyik pontosan mikor születik meg a rágcsálók fejében a döntés. 

Követni tudták, a D2-es receptorok hogyan próbálják figyelmeztetni az állatot, hogy korábban egy hasonló helyzetben már egyszer megszívta, ezért jobb lenne, ha most a biztosabb megoldást választaná. Ezek alapján Zalocusky előre meg tudta mondani, hogy melyik patkány melyik cukorcsapot fogja választani.

Zalocusky szerint ezek az eredmények teljesen átalakíthatják azt, ahogyan eddig a szenvedélybetegségekről gondolkodtunk. Azoknál, akik úgy érzik, hogy nincs vesztenivalójuk, jóval nagyobb a veszélye annak, hogy függővé válnak. 

Ezért ezeknek a betegségeknek a kezelésénél nem elég, ha megpróbálják lebeszélni az érintetteket arról, hogy folyton nyerni akarjanak, hanem szembesíteni kell őket azzal is, hogy mennyit veszíthetnek. (via The Atlantic/New York Times)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.