A bíróság szerint ha Tarsoly Csaba szabadlábra kerülne, akkor újra csalni kezdene

Hiába tennék le az óvadékot Tarsolyék, nem szabadulhatnak az előzetes letartóztatásból. A Fővárosi Törvényszék szerint ugyan az nem valószínű, hogy bizonyítékokat tüntetnének el vagy tanúkat hallgattatnának el, de a szökés és az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt elutasította a védők kérését.

A bíróság szerint Tarsolyék életének gyakorlatilag elválaszthatatlan része a bűn:

"A törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmények a bűnelkövetésre történő életvitelszerű berendezkedésre utalnak."

Sőt!

"Megalapozottan feltehető, hogy az érintettek szabadlábra kerülésük esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el. Ezzel a bíróság a bűnismétlés veszélyére utalt."

Szóval ha Tarsoly Csaba szabadlábra kerülne, akkor nagy eséllyel újra fiktív kötvényeket kezdene forgalmazni, ha jól értem a bíróság érvelését.

Tarsoly Csaba, felesége, valamint M. Zsolt, a harmadrendű vádlott – aki az ügyészek szerint "a csalás esze volt" – óvadék ellenében szabadultak volna. Ehelyett Tarsoly Csaba és M. Zsolt maradnak előzetesben, Tarsoly felesége pedig még egy nyomkövetőt is kap a házi őrizet mellé.

Tarsoly Csabávál szemben idén már vádat emelt az ügyészség, a politikusok felelősségét tökéletesen elkenő vádirat alapján 5-25 évet kaphat.