Képzeld el, mi lenne, ha a kormány eldöntené, hogy ezentúl csak egy új, állami bolthálózat árulhat szeszt Magyarországon. Majd ezek után úgy vezetné be az állami alkoholboltok rendszerét, hogy közben mindazokat a kereskedőket, akik eddig szeszt árultak a magántulajdonú áruházukban, közértjükben vagy kisboltjukban, arra kényszerítenék, hogy a bolthelyiségeiket a bennük lévő összes berendezéssel és árukészlettel együtt ingyen ajánlják fel az állami hálózatnak. Valami ilyesmi történik éppen a magánalapítványok által fenntartott szakképző iskolákkal.

A cél a teljes központosítás

2010-ben az alapítványi magániskolák még jelentős részt képviseltek a szakképzésen belül, amennyiben a magyar szakközépiskolások durván egyötöde járt magániskolába, az érettségi utáni szakképzésre járóknak pedig az egyharmada. 

A Fidesz-kormány alapkoncepciója azonban a centralizálás és a nem állami szereplők kiszorítása volt.

A teljes központosítás jegyében a szakiskolák nagy többségét kitevő önkormányzatiakat már 2013-ban államosította a kormány, benyomta őket a KLIK alá. 2015-re viszont változott a felállás: a szakképző iskolák az Emberminisztériumtól átkerültek a Nemzetgazdaságihoz, illetve az agrártárcához. Az NGM pedig úgynevezett szakképzési centrumokat hozott létre, minden megyében 1-2-t, a fővárosban pedig 5-öt. Az összes állami szakiskolát elosztották a centrumok között. Az új rendszerben a centrumok lettek a fenntartók, az egyes iskolák pedig a központok tagintézményei. Az iskolák majdnem pont úgyanúgy vesztették el a gazdasági és szakmai önállóságukat, mint mondjuk az általános iskolák a KILK-kel szemben, egyetlen kivétellel: az igazgatók legalább a munkáltatói jogaikat megtarthatták.

Tavaly októberben fontos lépés történt: az összes olyan – döntő többségükben fideszes – önkormányzattal, amely korábban szakképző iskolát tartott fenn, aláírattak egy magállapodást, miszerint minden ingó és ingatlan szakiskolai vagyont ingyenes használatra átadnak a centrumoknak.

A magánfenntartású iskolák már ekkor olyan híreket kaptak, hogy velük is ilyesmit terveznek. 

A póráz neve: keretszám

Az állam az úgynevezett keretszámok segítségével már tavaly megmutatta, hogy mire számíthatnak a magániskolák. A keretszámrendszer azt jelenti, hogy a tanév kezdete előtt az NGM megadja, mely szakmák képzéseit támogatja az állam fejkvótával korlátlanul, melyeket korlátozottan és melyeket egyáltalán nem. A korlátozott kategória az érdekes: az NGM itt darabra megmondja, hogy az adott területen melyik iskolafenntartó hány finanszírozott helyet kap. A magániskolák pedig azt tapasztalták, hogy hiába pályáznak, egyáltalán nem, vagy csak minimálisan kapnak helyeket a keretből.

„Épp ez az eszköz, amellyel a magánfenntartású iskolákat az állami Szakképzési Centrumok magukba akarják olvasztani, felsőbb utasításra. Ha integrálódik a magániskola, akkor kap finanszírozott keretszámot” 

– magyarázta a 444-nek Braun József a budapesti Zöld Kakas Líceumot működtető alapítvány vezetője.

Elvileg ott lennének a magániskoláknak azok a területek, ahol korlátozás nélkül támogatott a szakmai képzés, vagyis ahol az állam mindenképp ad pénzt. Ilyenek például a gépipari, építőipari és vegyipari szakmák. Csakhogy a magánfenntartású szakiskolák jellemzően nem ezekre az államiak által jól lefedett területekre specializálódtak, hiszen tipikusan éppen azért jöttek létre, mert bizonyos területeken az állami képzés gyenge volt vagy nem létezett. Azokat a szakterületeket, amiket a magániskolák fednek le, az NGM nem támogatottá, vagy korlátozottan támogatottá tette, majd nem adott keretszámot, így zárul rá az ördögi körbe oltott retesz a magánalapítványokra. 

Bár a magániskolák tavaly már lényegében nem kaptak keretszámot, úgy tűnt, hogy mégis lehet mód valamiféle kompromisszumra. Azok az iskolák ugyanis, amelyek aláírtak egy szándéknyilatkozatot arról, hogy a jövőben valamilyen formában hajlandók együttműködni a szakképzési centrumokkal, illetve azok, akik sikeresen lobbiztak, mégis indíthattak osztályokat, illetve meghirdethették a beiskolázást a 2016/17-es tanévre. 

Önként ajánld föl a földedet a téesznek!  

A bombát aztán idén januárban dobta le az NGM, amikor közölte, hogy fel akarja gyorsítani a magániskolák centrumokhoz csatlakoztatását, majd elárulta, hogyan képzeli a dolgot. 

A magániskoláknak a centrumok tagintézményeivé kellene válniuk vagy átalakulniuk egy, már a centrumban lévő állami iskola telephelyévé. Az iskolák elveszítenék az OM-azonosítójukat, az igazgatóik pedig a munkáltatói jogaikat. 

Most jön a talán legdurvább, a konkrét vagyon téeszesítésre hajazó erőszakos elvétele, amit prímán kitalált a kormányzat. Mivel a fenntartó alapítványok a fent vázolt folyamat során elveszítenék az iskolájukat, automatikusan elveszítenék a létrehozásukkor megjelölt céljukat is. Ez viszont azzal járna, hogy cél és tevékenység híján az alapítványokat magukat is meg kéne szüntetni. Megszüntetés esetén alapvetően két eset lehetséges: az alapítványi vagyont vagy egy hasonló célú alapítványnak vagy az államnak kell átadni. Csakhogy, mivel a folyamat során egyszerre szűnne meg az összes hasonló célú alapítvány, valójában nem maradna más út, mint az államnak adni.

Sejthető, hogy az imént vázolt folyamat jó hosszú időt venne igénybe. Az NGM emiatt nyíltan felajánlotta a magánalapítványoknak, hogy egyszerűsítsék le az egészet és az önkormányzatok mintájára adjanak át mindent ingyenes használatra a centrumoknak. Mindent, vagyis az alapítvány és az iskolája minden vagyonát, az összes épületet, gépet, berendezést és felszerelést.

Az alaptványi iskolák nem meglepő módon kézzel-lábbal tiltakoznak a vagyonuk einstandolása és a teljes beolvasztás ellen.

„Az önállóságról, a munkáltatói jogokról, a gazdálkodás önállóságáról sem akarunk lemondani, mert semmi garancia nincs arra, hogy egy év múlva, vagy még előbb ne az a döntés szülessen, hogy nincs szükség a telephelyre, vagy a tagintézményre, és simán meg lehet szüntetni az átvett képző intézményt. Veszik az iskola, az épület, a gépek, eszközök, és az átvett pedagógusok további foglalkoztatásra sincs semmi garancia. Az is kiderült, hogy az, aki nem csatlakozik valamely centrumhoz, 2016 szeptemberében már nem indíthat 9. osztályt. Ugyan még kimenő rendszerben folytathatja a szakképzést, de új évfolyamokat már nem indíthat azokban a szakmákban, amelyek nem vagy korlátozottan támogatottak. Tehát nem azonnal, hanem csak lassan véreznek el„ – Deák Mariann, a várpalotai Esély szakképző iskola vezetője így foglalta össze a pillanatnyi helyzetet, illetve sok magániskola reakcióját a kormányzati fellépésre.  És mi lenne, ha ezentúl csak az állami támogatás nélküli területekre mennének rá a magániskolák?

„Még arra sincs lehetőség, hogy olyan képzések induljanak, ahol a szülő akarja és képes finanszírozni a képzést, mert ezeket a diákokat a kamarák nem vizsgáztatják le még pénzért sem a mostani információink szerint, illetve a cégek, amelyek a gyakorlati képzést biztosítanák, nem fogadják ezeket a tanulókat, mivel nem kapnak utánuk állami támogatást. Egyszóval bezárul a kör, hiszen, ha nincs gyakorlati hely, nincs vizsgalehetőség, nincs bizonyítvány.”

Braun József szerint legalább azokon a területeken engedni kell az alapítványi iskolákat is működni, ahol olyan közfeladatokat látnak el, amelyeket az állam nem képes, mint például az iskolarendszerből kisodródó, vagy avval erősen veszélyeztetett fiatalok képzése, az átütő tehetségű fiatalok tehetséggondozása, a rendkívül gyorsan változó modernizációs szakmák oktatása, ahol nagyon nagy rugalmasság és innovativitás kell a fejlődési trendek követéséhez, illetve az innovációs kísérletek és programok területén. 

„Teljesen értelmetlen egyezkedni állami szakképzési intézményekkel, hisz mi éppen azon a területen működünk, melyet ők képtelenek belakni. Ha integrálódnánk (ami lehetetlen), akkor mi is elveszítenénk ezt a potenciálunkat is” 

– tette hozzá Braun.

Régóta tárgyalnak a háttérben

Az ügyben az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) tárgyal az NGM-mel. Arról próbálnak egyeztetni az illetékes helyettes államtitkárral, hogy a rendszert úgy alakítsák át, hogy az életben hagyja a magániskolákat, amik egyes területeken kifejezetten fontos részei-kiegészítői a képzési rendszernek. Horn György elnök a 444-nek elmondta, hogy hónapok óta szívélyes hangú tárgyalásokat folytatnak Odrobina László helyettes államtitkárral és kollégáival, eddig különösebb eredmény nélkül. Az AME a következő négy pontról kezdett egyeztetni: 

1. A feladatát nem megvalósító, a képzési rendszert a gazdaság igényeitől teljes mértékben eltérítő, bürokratikus és nagyon drága szakmaszerkezeti döntés azonnali eltörlése. 
2. Magán szakképzési centrumok létrehozásának jogszabályi hátterének kidolgozása és megvalósítása. 
3. Az állami szakképzési centrumokkal való szoros együttműködést társulási szerződés formájában lehetővé tevő megállapodás-tervezet kidolgozása. 
4. A szakképzésben állami támogatás nélkül (önfinanszírozással) tanulni kívánók státuszának rendezése a szakképzési jogszabályokban. 

De mit erről gondol a kormány és az NGM? Hajlandók lazítani a magániskolák fizikai és anyagi felszámolásával járó, keményvonalas koncepción? A témában kérdéseket küldtem Odrobina Lászlónak. 

Az NGM válasza azonnal világossá tette, hogy a fő cél továbbra is az oktatás államosítása:

„A szakképzés fejlesztésén belül elsődleges prioritás az állami szakképzés fejlesztése és bizonyos, speciális szakterületen, ahol az állam nem tudja hatékonyan ellátni a szakképzést, ott kiemelt szakmai szerepvállalást vár a magánszakképzéstől (speciális szakmák képzése).”

A folytatásban először újra leszögezték az ismert alaphelyzetet: „A nem állami fenntartású szakképző intézményeknek egyes szakképzési centrumokhoz való csatlakozása saját kezdeményezésen alapulhat. Erről a folyamatról, valamint az esetleges csatlakozás kérdéseiről folyamatosan levelezésben álltunk az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnökével, több ízben egyeztettünk a problémáról és változatlanul készek vagyunk megvitatni a felvetett kérdéseket.”

Aztán mintha mégis megcsillantottak volna valamiféle lehetőséget a részleges kompromisszumra: „...Ennek során többször kifejeztük, hogy a nem állami fenntartó szakképzési feladatellátása során abban az esetben részesülhet költségvetési hozzájárulásban, ha az általa oktatott szakmákat az állami szakképző intézmények nem tudják ellátni, továbbá ezek lefedik a gazdaság és a munkaerőpiac által igényelt képzéseket. Az ezzel ellenkező megoldás a közpénzekkel való pazarlást eredményezné és a munkaerőpiacon nem érvényesíthető szakképzett munkaerő kibocsátását jelenti, ami végső soron a végzett tanulóknak sem lehet érdeke.” 

Hogy vége felé aztán konkétabb legyen a szöveg. Árulkodó ugyanis, hogy a válasz egyáltalán nem tér ki olyan lehetőségre, hogy a magániskolák ne olvadjanak bele az állami centrumokba. Vagyis, úgy tűnik, nincs jottányi puhulás sem, a ccél a magániskolák felmorzsolása: „A magánoktatás több mint két évtizedes tapasztalatára épülő tudásbázis felszámolása nem lehet célja a kormánynak, ellenkezőleg, az önkéntesen csatlakozott intézményeknek az iskolaszervezésben és a nevelés-oktatás, valamint képzés szervezésében felhalmozott tudását hasznosítani kívánjuk. Amennyiben magánfenntartású szakképző intézmény önkéntesen csatlakozni kíván valamely szakképzési centrumhoz, az intézmény képzési profiljára és nagyságrendjére tekintettel elsősorban tagintézményi státuszt kapva csatlakozhat. Kisebb hallgatói létszám esetén önálló osztályok indítására nyílhat lehetőség.”

Na és mi a helyzet a vagyon elvételével? Az NGM válasza itt már-már átmegy a tréfálkozás kategóriájába, azt mondja ugyanis, hogy nem, nem igaz, hogy a magánvagyont állami tulajdonba vennék, hiszen csak annyi történne, hogy  magánvagyont ingyenes állami használatba kéne adni. Kábé így történt annak idején a téeszesítés is:

„Nem állja meg a helyét az a feltételezés, hogy a felhalmozott tárgyi vagyonok, ingó eszközök és ingatlanok állami tulajdonba kerülnek. E tekintetben az adott szakképzési centrummal vagyonkezelési és ingyenes vagyonhasználati szerződés kötésére kerülhet sor.”