Lassan fél évszázada, hogy az LSD az összes többi pszichedelikus szerrel együtt kiment, vagy inkább kivonódott a divatból. Pedig korábban nagyott futottak, főleg a hanyatló nyugaton: Timothy Leary az életét tette fel az LSD népszerűsítésére, Aldous Huxley úgy beállt a meszkalintól, hogy egész jó könyvet írt belőle, és a politikát sem hagyta hidegen: 1953 és 1973 között az amerikai szövetségi kormány összesen 116 olyan, oktatási és kutatóintézetek részvételével zajló kísérletet támogatott, ami a pszichedelikus szerek hatásait tanulmányozta elméletben és gyakorlatban.   

Ma már röhögünk rajta, de a múlt század közepén neves amerikai egyetemek, köztük a Harvard diákjai szedtek hivatalos kurzus keretében pszilocibintartalmú gombát meg LSD-t, nem beszélve a CIA hírhedt projektjéről, az MK-ULTRA-ról, amit egyes konspirációs elméletek szerint a saját koncepciós perén képtelen vádakat elismerő Mindszenty József bíboros inspirált, és aminek célja az volt, hogy az amerikai kormány ugyanolyan üveges szemű, agymosott, minden utasításnak engedelmeskedő robotokat tudjon előállítani bárkiből, mint amilyet szerintük a gonosz kommunisták csináltak szegény Mindszentyből. 

A hetvenes évek elejére viszont, amikor már kétmillió amerikai lecsózott rendszeresen, fordult a kocka: az LSD ugyanaz maradt ugyan, ami volt, de a politikusok, nem utolsó sorban a félresikerült titkos kísérletek hatására, fordítottak egyet a köpönyegen: először fokozatosan démonizálták, majd hivatalosan is törvényen kívül helyezték a pszichedelikus szereket. 1966-ban New Jersey állam drogbizottságának elnöke kijelentette, hogy az LSD jelenti az USA-ra leselkedő legnagyobb veszélyt (“nagyobbat, mint a vietnami háború”); 1968-ban Nixon elnök első számú közellenségnek nyilvánította a szert, és 1970-re jól betiltották az egészet úgy, ahogy van.   

Ugyanebben az időszakban Európa kevés kivételtől eltekintve kimaradt a hallucinogénekkel való intézményes kísérletezésből, Magyarország meg főleg: a szocialista rendszer az LSD hatásmechanizmusának elemzése helyett inkább azzal volt elfoglalva, hogyan lehet gumicsizmából és seprűnyélből minél legényesebb pálinkát előállítani. Az országot 1956-ban elhagyó Feldmár Andrást, a hallucinogén szerek legismertebb, sőt talán egyetlen magyar apostolát, aki amúgy kanadai állampolgár, tíz évvel ezelőtt konkrétan kitiltották az USA-ból, mert amikor be akart lépni az országba, az amerikai határőrök rákerestek a Google-ben, és kiderült róla, hogy fogyasztott már narkotikumot (a furfangos Feldmár azzal érvelt, hogy az LSD nem narkotikum, hanem enteogén, de ez a határőröket egyáltalán nem hatotta meg).

Jön a reneszánsz?

Most viszont úgy néz ki, jön a lecsóreneszánsz: elismert kutatók a kétezres évek eleje óta összeszedett, szigorúan önkéntes, ugyanakkor kiscsoportos, tehát tudományos szempontból távolról sem perdöntő kísérleti eredményekre hivatkozva azt állítják, hogy a pszilocibintartalmú varázsgomba, az 1938-ban Albert Hofmann által szintetizált LSD és a szintén hallucinogén hatású, meszkalintartalmú peyotl kaktusz pozitív hatásai felülírhatják a negatívakat: nemcsak a betegeknek segítenek elviselni vagy akár legyőzni a betegséget, de még az egészségeseket is egészségesebbé tehetik.

Az elmúlt másfél évtizedben végzett kísérletek eredményei szerint az LSD a rákos betegeknél csökkenti a depressziós és szorongásos tüneteket, és segít elviselni a fájdalmat; az alkoholisták kevesebbet isznak, a dohányosok pedig kevesebbet dohányoznak, illetve jobb eséllyel szoknak le teljesen a függőségről, ha pszichedelikus szerekkel kezelik őket - amelyek feltétlen előnye, hogy az alkohollal és a nikotinnal ellentétben nem okoznak fizikai függőséget.   

Aki se nem rákos, se nem alkoholista, annak sem feltétlenül árt a pszilocibin vagy a meszkalin: a kísérleti alanyok a kutatók szerint általában kedvesebbek, nyugodtabbak, kreatívabbak, nyitottabbak és nagylelkűbbek lesznek tőle, és még a munkahelyükön is jobban teljesítenek, mint a kontrollcsoportok tagjai.

Hogy pontosan mi művel az LSD az emberi aggyal, az továbbra sem világos, de a hatásra létezik plauzibilis magyarázat: a kutatók szerint a pszichedelikus szerek csökkentik a véráramlást, és ezzel együtt lassítják az agy első, frontális és prefrontális kérgében zajló folyamatokat, amelyek az egóért, az önérzetért felelősek - így elmosódnak a határok az én és a környező világ között. Ez pedig olyan primér misztikus élményhez vezet, ami meghatározóvá válik mindenkinek, aki próbálta. Sőt.

“Nem csupán egyszeri misztikus élmény, hanem olyasmi, ami köré egy életet lehet építeni” - mondja a Mark Kleiman drogszakértő, a New York-i egyetem professzora. “Az LSD mély nyomot hagyott bennem, ez az egyik legfontosabb dolog az életemben” - mondta Steve Jobs, az Apple alapítója.

Az egyéni sztorik mellett aztán léteznek olyan egészen elszállt elméletek is, amelyek szerint a pszichedelikus szerek nemcsak az egyes emberek életében, hanem magában az emberré válás történelmi folyamatában is kiemelkedő szerepet játszottak. Nyilván nem a szintetikus LSD, mert azt csak néhány tízezer évvel később, 1938-ban állította elő Albert Hofmann, hanem a természetben szerteszét növő, pszilocibintartalmalmű bűvös gomba, másik hülye nevén varázsgomba, ami egyes elméletek szerint nagyban hozzásegített minket ahhoz, hogy az emberfélék, a hominiádk csoportjában végül ne gorillák legyünk, hanem pont emberek. 

Betépett majmok lennánk csupán?

Terrence McKenna amerikai etnobotanikus (az etnobotanika a néprajz és a növénytan határterülete, a növények hatását vizsgálja az emberi társadalomban) Betépett majom elnevezésű elmélete pontosan úgy hangzik, mintha a kutató egy dupla adag gombás rántotta elfogyasztása után találta volna ki: eszerint 40-50 ezer évvel ezelőtt a Homo erectus Afrika elsivatagodásával vándorlásra kényszerült, és menet közben többek között varázsgombával is táplálkozott. A gombafogyasztás következtében élesebb lett a látása és jobban vadászott, ami hatalmas előnyhöz juttatta az emberré válási versenyben. 10-20 ezer évvel ezelőtt aztán jött a második fázis, amikor felfedeztük a varázsgomba vágykeltő hatását, ami McKenna szerint hatalmas gruppenpartikhoz vezetett az esti tábortűz körül. Mivel a partikon fogant gyerekek apjának kiléte homályban maradt, az utódokat a közösség együtt gondozta, és ez az első minitársadalmak kialakulásához vezetett, állítja a tudós, aki ugyanígy a varázsgomba hatásának tulajdonítja a művészetek és a tánc megjelenését, nem beszélve a nyelv és a vallás kialakulásáról. 

A lényeg: McKenna szerint gyakorlatilag úgy váltunk emberré, hogy magasabb tudatállapotba zabáltuk magunkat.   

A Betépett majom teóriát természetesen rengetegen megkérdőjelezik, mondván, hogy az nem több légből kapott találgatásnál, de közben igenis léteznek bizonyítékok arra, hogy a kőkorszaki ember fogyasztott gombát: Elisa Guerra-Doce, a Valladoidi Egyetem antropológus professzora a korai ember drogfogyasztására vonatkozó tárgyi bizonyítékok sorát tárta fel a gomba alakú szobroktól a gombafejű embereket ábrázoló barlangrajzokig, és ha ez nem lenne elég, találtak már gombaspórát ősemberfogon, ami persze még mindig csak arra bizonyíték, hogy eleink hozzánk hasonlóan mindenevők voltak.   

Még mielőtt bárki elrohanna lecsóért a piacra: a pszichedelikus szerek kábítószernek minősülnek, fogyasztásuk, birtoklásuk és árusításuk Magyarországon bűncselekmény. Ami még ennél is riasztóbb: az LSD nem való mindenkinek, a pozitív élmények mellett rengeteg negatív hatása is kimutatható, a fogyasztók közül sokan szörnyű flashbeckekről, nyomasztó rémlátomásokról számolnak be, amelyek jóval a szer bevétele után is jelentkezhetnek. És azt még a pszichedelikus szerek legelvakultabb rajongói is elismerik, hogy a kontroll nélküli legalizáció a fűvel ellentétben nem feltétlenül kívánatos: az LSD egész egyszerűen túl erős ahhoz, hogy ellenőrzés nélkül rászabadítsák az emberiségre. Pedig lehet, hogy nélküle nem is lenne emberiség.