Rossz kórházi körülmények miatt halt meg egy csecsemő a Szent Imre Kórházban

Egészségügy
2016 április 11., 10:11
comments 139

Tavaly márciusban a Blikk számolt be arról, hogy egy nő Szent Imre Kórház Pszichiátriai Osztályán adott életet gyermekének, akinek a hír szerint a gyermeke halva született meg. A cikk akkor arról számolt be, hogy a nőt nem vitték át a szülészetre, hanem csak egy függönnyel választották el a többi betegtől a szülés idejére. 

photo_camera

A kórház vezetősége az esetet követő napon hívta a rendőrséget, és jelentette az esetet. A hatóság közigazgatási eljárásban kezdte vizsgálni a szülést, de bűncselekmény ekkor nem merült fel. Az alapvető jogok biztosa hivatalból indított vizsgálatot, és több hónap munka után arra jutott, hogy 

a gyerek nem halva született, hanem a körülmények miatt vesztette életét. 

A biztos be nem jelentett helyszíni ellenőrzést is tartott a kórházban. Az ombudsmannak küldött dokumentációból egészen megdöbbentő részletek derülnek ki:

  • a részleg munkatársai annak ellenére nem észlelték a vajúdást illetve a szülés megindulását, hogy az állapotos nőt a krízismegfigyelőben helyezték el, 
  • a nő pelenkázva volt, és le is kötötték ( vajúdás idejére is),
  • az ápolók csak akkor észlelték a szülés megindulását, amikor a gyermek feje és karja már látható volt.

Az ombudsman szerint a hatósági boncolás alapján tény, hogy "a gyermek élve született, halála a vajúdás és a szülés nem megfelelő körülményei miatt következett be." 

A biztos szerint az állam objektív életvédelmi kötelezettségéből adódóan szükséges olyan általános eljárásrend megalkotása, ami az ellátást igénylő anya, a magzat és az újszülött biztonságát egyaránt szavatolja. A vizsgálatot folytató pszichiáter szakfelügyelő főorvos szakvéleményében az szerepel, hogy indokolt a hazai gyakorlat felülvizsgálata. 

Még a vizsgálat idején jelzés érkezett az ombudsmanhoz arról, hogy az osztály túlzsúfolt, olyannyira, hogy a folyosón kell néha betegeket elhelyezni. Ezzel kapcsolatban a biztos azt állapította meg, hogy súlyos alapjogi visszásságokat eredményez az, amikor a pszichiátria azért fogad betegeket, mert más osztályok nem tudják vagy akarják fogadni őket. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.