2016-ra már Bulgária is demokratikusabb lett Magyarországnál

POLITIKA
2016 április 13., 10:47
comments 364

Hat évnyi kormányzásával a Fidesz elérte, hogy 2016-ra még Bulgária is megelőzze Magyarországot a Freedom House rangsorában, ahol a világ országait a demokrácia helyzete alapján osztályozzák. Tény, hogy a 2007-ig a posztszocialista országok élbolyához tartozó ország visszacsúszása már 2008-ban elkezdődött, de igazán Orbán Viktor hatalomrakerülése után vett lendületet.

A Freedom House ötfokú skáláján 2007-2008-ban még 2,14-es eredményt elérő Magyarország 2010-ben 2,39-re, 2011-re 2,61-re, 2012-re 2,86-ra rontotta értékét (a nagyobb osztályzat rosszabb eredményt jelent), majd némi megtorpanás után 2014-2016 között újabb tizedeket rontva osztályzatán Bulgária mögé sorolt 3,29-es értékkel.

Megjegyezném, hogy Bulgária 2007-2016 között sosem kapott 2,86-nál jobb osztályzatot, vagyis Magyarország visszaesése elég látványosra sikerült.

A magyar demokráciaindexet a hét vizsgált tényező közül három húzza le igazán:

  • a korrupció, amit 4-esre osztályzott az FH;
  • A sajtó függetlensége a maga 3,75-as osztályzatával;
  • illetve a demokratikus kormányzás 4-es osztályzata.

Magyarország az összes többi vizsgált területen - a civil társadalom, az önkormányzatiság, a független igazságszolgáltatás és a választási folyamatok terén is hátrányban van a régió többi országának átlagához képest.

Az elmúlt tíz évben a legtöbbet, 1,75 pontot a demokratikus kormányzás osztályzata romlott, ezt holtversenyben a független sajtó és az igazságszolgáltatás követi, ezeket 1,25 ponttal értékelik rosszabbra a legjobb időszakban adott osztályzatnál. 2015-höz képest a demokratikus kormányzás, a független igazságszolgáltatás és a korrupció terén tapasztalt romlást a Freedom House.

Az elmúlt 10 év folyamatai miatt Magyarország kiesett a konszolidált demokráciák köréből, és már csak részben konszolidált demokráciaként tartják nyilván.

A folyamatokat elemezve az FH éves összefoglalójában külön is kiemeli, hogy az Alkotmánybíróság és az ombudsmani hivatal már nem független ellensúlyként üzemel, így hiába vesztette el a Fidesz alkotmányozó többségét, ez nem gátja a cselekvésnek. Az alkotmányozó többség elvesztésének apropóján pedig azt írják, hogy az időközi választásokon elszenvedett vereségre reagálva a Fidesz jobbra tolódott - előbb a halálbüntetés visszaállíátásnak felvetésével, majd a menekültválság idején folytatott agresszív, idegenellenes propagandájával -, elmosva a különbséget maga és a Jobbik között.

A sajtószabadságot korlátozó lépésként értékelték a reklámadó bevezetését, a közmédia propagandacélokat szolgáló átalakítását, illetve a kormányközeli médiabirodalom építését - a Napi Gazdaság felvásárlását és átalakítását Magyar Időkké, illetve a TV2 felvásárlását.

A Freedom House részletes jelentését Magyarországról itt olvashatja. És itt a bolgár jelentés, csak hogy lássák, kinek sikerült előznie minket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.