Tállai András szerint a magyar nemzet jövője a pálinkáról fog szólni

POLITIKA
2016 április 15., 20:42
comments 213

Tállai András pénteken 17. Gyulai Pálinkafesztivál konferenciáján bejelentette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium új jövedéki törvényt dolgoz ki, ami a pálinkafőzőket fogja segíteni. A pálinka jövője című konferencián az NGM parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára közölte, hogy a tervezet jelenleg közigazgatási egyeztetés alatt áll, várhatóan még az idén elfogadják.

Majd az adóügyi államtitkár eleresztette az év eddigi leglehangolóbb vízióját:

„A pálinka nemzeti kincsünk és nemzeti italunk. A magyar nemzet jövője is a pálinkáról fog szólni”

- jelölte ki az irányt Tállai. Mindenkit emlékeztetett arra a tagadhatatlan tényre is, hogy az 55 tételből álló hungarikum-gyűjtemény első helyén a pálinka, második helyén a törkölypálinka áll. Tállai András Hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt szerepet szán a turizmusnak és a mezőgazdaságnak, emellett fokozottan figyel a hungarikumokra. Az új pálinkatörvény például megerősített jogosítványokkal látta el a Pálinka Nemzeti Tanácsot.

Az államtitkár felidézte, hogy Magyarországon már a 18. században főztek pálinkát, 1850-ben vezették be az első pálinkaadót.

Sajnos az Európai Unió kedveli ezt ma is"- jegyezte meg. Felidézte, hogy az 1930-as években a barackpálinkát világhírű magyar italként emlegették.

Fejlődés

Minya Gábor dandártábornok, a NAV jövedéki főosztályvezetője beszélt arról, hogy a párlatadójegy-rendszer bevezetése óta 3 044 ilyen engedélyt adtak ki, és 15 715 desztillálóberendezést regisztráltak, miközben mintegy 170 ezer bérfőzető tűnt el.

A kereskedelmi főzés adatait ismertetve elmondta, hogy 2014-ről 2015-re 112-ről 123-ra nőtt a kereskedelmi főzdék száma, a megfizetett jövedéki adó 1,96 milliárd forintról 2,6 milliárdra. Ez idő alatt a lefoglalt alkoholtermékek mennyisége 36 százalékkal emelkedett.

Van egy másik hungarikumunk is

Mindeközben az év elején a szakértők arról beszéltek, hogy Magyarországon az alkoholisták száma 800 ezerről pár éven belül már egymillióra nőhet, közben továbbra sincs az országnak alkoholstratégiája, nincsenek olyan programok, amelyet tennének valamit a megelőzésért. 30 ezerre tehető azoknak a száma, akik alkohollal kapcsolatos betegségekben halnak meg. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.