Irán hivatalosan is bevetette reguláris hadseregét határain kívül

külföld
2016 április 16., 18:20
comments 111

Most már a rendes, reguláris hadseregét is beveti Irán a szíriai polgárháborúban, annyira meg akar tenni mindent, hogy a hatalomban tartsa Basír al-Aszádot, írja a Financial Times. Aszád családja siíta, ami az állami vallás Iránban, ezért a hagyományos támogatás.

Irán 1979 óta nem ismerte el, hogy katonai hadműveletet hajtott volna végre határain túl – már a nyolcvanas évekbeli iraki-iráni háborúban rövid ideig Iraktól elfoglalt területeken túl. Az iráni vezetés rendszeresen arról beszélt eddig, hogy a hadsereg csak védekezésre van.

photo_camera Az iráni hadsereg menetel Teheránban, tavaly áprilisban. AFP PHOTO / BEHROUZ MEHRI

Nem hivatalosan persze elég aktív volt Irán katonailag az utóbbi évtizedekben is, elég a libanoni Hezbollahra gondolni, vagy azokra a húti lázadókra, akik a mostani jemeni polgárháborút kirobbantották – ezeket mind Irán finanszírozta, látta el fegyverekkel, képezte ki, sőt, támogatta a terepen is a Forradalmi Gárda nevű elit katonai szervezetén keresztül.

Ezek az Irán által támogatott erők eddig is jelen voltak Aszád rezsimje mögött, és az utóbbi öt polgárháborús évben kulcsszerepük volt abban, hogy a diktátor nem szenvedett vereséget a lázadóktól. Csakhogy eddig a Forradalmi Gárda elitkatonáival, hivatalosan "katonai tanácsadóival" volt jelen Szíriában, viszonylag diszkrét módon.

Az utóbbi időben viszont nagyon sok veszteséget szenvedett el Szíriában az elit iráni erő, az utóbbi egy évben legalább 150-en vesztették életüket, de nem hivatalos becslések szerint ennél is nagyobbak a veszteségek. Ennek is szerepe volt a döntésben, hogy a reguláris hadsereget isbe kell vetni.

Irán egyes források szerint attól tart, hogy Aszád másik fő szövetségese, Oroszország is kihátrál a tömeggyilkos szír diktátor mögül, ezért bármit kész bevetni, hogy hatalomban tartsa szövetségesét, értékelt a Financial Times. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.