Ferge Zsuzsa: Magyarország ma nem gyerekbarát

Az UNICEF frissen publikált, Egyenlő esélyt a gyermekeknek: Rangsor táblázat a gyermekek jóllétét érintő egyenlőtlenségekről a fejlett országokban című Éves Jelentése (UNICEF Innocenti Report Card 13.) az EU és az OECD 41 országát rangsorolja annak alapján, hogy az egyes területeken (jövedelem, tanulmányi teljesítmény, egészségi állapot és az élettel való elégedettség) legrosszabb helyzetben lévő gyerekek mennyivel maradnak le a középmezőnybeli társaiktól.

• Dánia szerepel az összesítő rangsor első helyén, a gyermekek közötti kismértékű egyenlőtlenség miatt, míg Izrael és Törökország a lista utolsó helyén állnak.
• Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el.
• Ferge Zsuzsa, Széchenyi-díjas szociológust kérdeztük a jelentés magyar vonatkozásairól.
  

Mit jelent valójában a jelentés központi fogalmaként használt "bottom-end inequality" a gyerekek jólléte közötti egyenlőtlenségek terén? (A jelentés úgy fordította végül, hogy a középmezőnyben lévő gyerekek és az alsó 10%/legrosszabb helyzetben lévő gyerekek közötti különbség). Miért lehet az, hogy a gazdagabb államok, akár pl. az USA, nem teljesítettek olyan jól a jelentés szerint?

Az UNICEF ezúttal új szempontból nézi a szegénységet. Nem a szélsőségeket (legszegényebb és leggazdagabb) hasonlítja össze, hanem azt vizsgálja, hogy a szegények mennyire maradnak le az átlaghoz, az országra „általában jellemzőhöz” képest. Ez a közelítés is jogos. Esetleg a jelentés elején megemlíthető lett volna, hogy mennyiben más ez a kép, mint amit a teljes spektrum alapján kapnánk.

A miértekre, hogy gazdag országokban miért lehet nagy a gyerekszegénység, itt nem, vagy alig kapunk választ, de nem is ez a jelentés célja. Az USA esetében köztudott, hogy a családi pótlék hiánya a gyerekszegénység egyik magyarázata, de a többi esetben utána kellene néznem pl. a szociálpolitikai különbségeknek.

A magyarázatok ügye azért is nehéz, mert a 41 „leggazdagabb” ország iszonyú heterogén. Még az a mutató, ami alapján egy csoportba kerülnek (az egy főre jutó GDP), is szélsőségesen más: az első 4 országban 50 ezer dollár/per fő fölött van, az utolsó 4-ben meg 20 ezer körül. Magyarország hátulról a negyedik. E mellett nagyon különböznek e 41 országban a kultúra és a hagyományok.

Azt tehát nagyon jól mutatja a jelentés, hogy „a pénz nem minden”, szegényebb országoknak is lehet jó szociálpolitikájuk.

Magyarországot a középmezőnybe sorolták, ugyanakkor a háztartások jövedelmi egyenlőtlenségében romlottunk. Kiemelték azoknak a nagy számát is a "szegény gyerekek" között, ahol nincs kereső a családban. Hogyan tevődik ez az egyenlőtlenség össze és mit jelent ez a gyerekes családok vonatkozásában? Mit kéne változtatni?

Számomra is érdekes, hogy mennyire a középmezőnyben vagyunk a 41 ország között. Mi eddig az EU-hoz tartozó 28 ország keretében vizsgáltuk Magyarország helyzetét (például a 2012-2013-ra vonatkozó gyerekesély jelentésünkben). Az európai körben szinte minden gyerekekre vonatkozó mutatónál hátulról a 3.-4. helyen voltunk, mögöttünk többnyire csak Bulgária, Románia és 1-2 balti állam volt. A mutatók közül kivétel a jövedelmi egyenlőtlenség mértéke, ami mindig az átlag körül volt. A válság óta mi nagyjából helyben maradtunk, vagy inkább kicsit rontottunk, mint javítottunk, de a lemaradók közé került a déli országok szinte mindegyike. Ha tetszik, az európai periféria kikerekedett – kivéve Lengyelországot, amely sok mindenben nagyon jól teljesít, a lassan tíz éves iskolareform óta az oktatás ügyében is.

Magyarországon az egyenlőtlenség, illetve gyerekszegénység fő közvetlen oka az, hogy a munkanélküliség nagyon magas, a munkanélküliek szociális ellátása pedig vagy nagyon alacsony, vagy nincs.

A fél milliónál több munkanélküli mintegy fele semmilyen pénzbeli segítséget nem kap. De az alacsony keresetek is a fő okok közt vannak, most nem beszélve a falvak romló helyzetéről, a cigánysággal szembeni előítéletek erősödéséről, a szegények romló lakáshelyzetéről. Hogy mit kéne változtatni, az hosszú lista lenne: attól kezdve, hogy a magas és emelkedő közlekedési költségek még a falvakban élők munkakeresési lehetőségeit is ellehetetlenítik.

De ha csak egy változtatást kellene említenem, akkor a családi pótlék és a családi adókedvezmény egymáshoz való viszonyával kezdeném a sort. A családi pótlék összege 2008 óta változatlan, erre a költségvetés közel 300 milliárdot fordít. A családi adókedvezmény összege az 1 és 2 gyerekeseknél majdnem annyi, mint a családi pótlék, de a 3 és több gyerekeseknél ennek kétszerese, gyerekenként havi 33 ezer Ft. A költségvetési kiadás közel annyi lenne, mint a családi pótlék, de másként oszlik el. A kedvezményből a munkanélküliek, nem keresők eleve kizártak. A teljes igénybevételhez a 1 gyerekeseknél havi 67 ezer, a kétgyerekeseknél havi 170 ezer Ft-ot kell elérnie a két szülő keresetének. A keresők többsége ezt a szintet eléri. A 3 gyerekeseknél azonban már havi 660 ezer Ft kellene a teljes igénybevételhez. Minthogy a sokgyerekesek túlnyomó többségének keresete messze e szint alatt van, a teljes kedvezményt sem kaphatják meg. Ezért nő ugrásszerűen a sokgyerekesek szegénysége. A módosítás természetesen a családi adókedvezmény családi pótlékká, esetleg negatív jövedelemadóvá változtatását igényelné. Ez azonban azért nehéz, mert kimondott kormányzati szándék a középosztály erősítése, pozitív diszkriminációja, ennek pedig kimondatlan, de elkerülhetetlen következménye a szegények negatív diszkriminációja.

Milyen adatokat lehet ismerni ma a gyerekek szegénysége terén? Az UNICEF jelentés 2014-ig használt adatokat dolgozott fel (a tanulmányi teljesítményt a PISA 2012-es, az egészségmagatartást és szubjektív jóllétet a HBSC 2013/2014-es, a háztartások jövedelmét pedig az EU-SILC 2014-es adatai alapján hasonlította össze).

Sajnos, kevés a nyilvánosságra kerülő adat, és ez a jelentés szükségképpen ebből is csak kevés mutatót tud közölni. A PISA adatokból, amelyek egyébként ritkák, a jelentés talán nem a legbeszédesebbeket használja fel. A gyerekek egészségügyi helyzetének csak egyik, nem feltétlenül a legpontosabb mutatója az, hogy ők maguk egészségesnek tartják-e magukat. Magyarországon a gyerekekről és családjukról a KSH nagy mintáknál sok adatot gyűjt, de csak kevés információt közöl és ritkák az összehasonlító idősorok. A TÁRKI monitor-vizsgálatai, ha sikerül megszerezniük a szükséges pénzt, a leggyorsabb és legjobb információforrás.

E szerint a szegénységi arány 2014-ben az 1 és 2 gyerekeseknél 13 ill. 14 % volt, a 3 és több-gyerekeseknél pedig 50%!

Ráadásul a válság óta az első két arány alig változott, az utolsó ugrásszerűen nőtt. Az UNICEF jelentés nem közöl adatokat a gyerekek száma szerint, de valószínűleg az ilyen jelentős szakadék nem gyakori.

Mit gondol a jelentés ajánlásairól? Például, hogy befogadó oktatás kell, a jövedelmi egyenlőtlenség csökkentése, gyermek jólléti stratégia középpontban az esélyegyenlőséggel, a gyerekek szubjektív jóllétének komolyan vétele.

Az UNICEF javaslataival egyetértek, legföljebb árnyalnék. A legsürgősebb és leggyorsabban megoldható változtatás az, amit már elmondtam a családi pótlékról, az adókedvezményről, a segélyekről. A szegénység összetett jelenség, de nincs olyan értelmezése, amely ne tekintené a pénzhiányt alapvető oknak. Az iskola javítása – szabadabb és befogadó légköre, a továbbtanulási arányok javítása – nélkülözhetetlen lenne, de öt éve rossz irányba halad az egész oktatási rendszer. A pedagógus-mozgások erről is szólnak. Ami a szubjektív jóllétet illeti, ez valóban fontos, hiszen azt kérdezi, hogy hogy érzik magukat a gyerekek a bőrükben. Ugyanakkor, azért nem értelmezném a többi mutatóhoz hasonlóan, mert a politika befolyása erre sokkal kisebb, mint a jövedelmekre vagy az iskolára. Igaz, hogy a család légköre és épsége megszenvedi a szegénységet, de messze nem csak ezen múlik.

Mindent egybevetve azt mondanám, hogy Magyarország ma nem gyerekbarát, tehát nem jövő-barát ország.