Így változtatott pityergő nénivé a magyar rapzene csodálatos új mesterműve, ami egy Jancsika nevű tacskóról szól

Egy rapcikk csakis kíméletlenül őszinte lehet, így be kell vallanom, hogy Bobafett friss számáról, a Nem Van Takarékon A Kotorék Szeretet (Jancsika Trilologia 1. Rész) címűről a híresen kutyarühellő Bede kolléga emailjéből értesültem, aki gúnyosan még azt is mondta hozzá élőszóban, hogy itt egy popzene téma, amiről még én is (=a fül nélküli ember, akinek még magnója sem volt gyerekkorában) írhatok.

Gondolom azért mondhatta ezt, mert nekem is van tacskóm, Fülike, a szálkásszőrű barna törpetacskó, sőt eleve a nagyszüleim Tacsi nevű családi tacskójával nőttem fel.

Ha ezt a cikket otthon írnám, így történne a dolog:

Mivel tacskótémában általában azonnal úgy elérzékenyülök, mint egy bevásárlókocsis néni, Bobafett számát kifejezetten előítéletesen kezdtem hallgatni, mert azt emiatt nagyon utálom, ha direkt meg akarnak zokogtatni. Ezért marad életem leggyűlöltebb könyve a szovjet Fekete fülű fehér Bim, és ezért utálom még mindig annyira a Kincskereső kisködmönt.

Direkt jó volt, hogy ilyen ellenségesen kezdtem a hallgatást, mert annál nagyobb volt a kontraszt, amikor 30 másodpercen belül megadtam magam és azonnal Bobafett-rajongóvá váltam. Ez a szám a Szó Legjobb Értelmében Vett Gyermeteg Magyar Rap mesteri alkotása, amihez csak a Belga Zsolti a béka-lemeze hasonlítható. (Mármint én csak ahhoz tudom hasonlítani, mert azt mondjuk 347-szer hallottam, más hasonlót viszont soha.)

Bobafett és Jancsika (fotó: Lángoló Gitárok)



Ennél jobban nem lehet számot kezdeni: a főhős otthon bassza a rezet, a személyi számítógépén Columbót néz, aztán kimegy a kertbe cigizni, ahol meglát egy teniszlabdát, amiről eszébe jut a régi haverja, Lencsi, a labdabuzi, punkkedvelő tacskó, akit gyakran rábíztak, és akivel "kibaszott vidám időszakuk volt", míg Lencsi gazdái el nem költöztek. Bobafettnek egyszerre csak baromira hiányozni kezd a tacskóbarátja, visszaül a géphez és - nem szpojlerezem többet. Innen olyan összevissza sztorizgatás következik, tele csodás tacskós bulizásokkal, amit félórán át garantáltan elhallgattam volna, így szinte sokkolt, hogy 9 perc után máris véget ért.

A végén Bobafett még egy tacskós tematikájú álnépdalt is előad, benne az örökbecsű szerelmes sorral, hogy

csipátalanítom a szép fekete szemedet


Az egész vicces-érzelmes mesélgetésnek olyan klassz a hangulata, hogy elemezze, akinek öt magnója volt, de aki tud annál tárgyaszerűbbet, mégis bizsergetőbbet, hogy

Csongrád megyében egy borzkutya társat keres


az hazudik. És ennél még ezerszer jobbak is vannak benne, de sosem lőnék le semmilyen tacskós poént.

A lényeg úgyis az, hogy most már bárki meghallgathatja a Mesterművet és boldogan várhatja, hogy jöjjön a túl rövidre sikerült szám következő része.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.