Zákonyi Bence valaha TV2-s riporter volt, és 22 évesen, "nullkilométeres kezdőként" titokzatos okból pont őt küldték ki tudósítani a fűvilágbajnokságra. Szakmai ambíciókkal eltelve érkezett, hullahasissal a tüdejében távozott. Hogy hogyan, azt ő meséli el egy a 444-nek ajándékozott nosztalgikus bejegyzésében. Jó álmélkodást!

Letüdőznéd Bob Marley holttestén sarjadt növény füstjét inkább vallásos, mint hullagyalázáshoz kapcsolható indokból? Igaz történet, Jah Bless.

Sosem értettem meg, hogy a fenébe küldhetett ki a TV2 egy olyan nulkilóméteres kezdőt, mint én (22 évesen) a Cannabis Cup-ra, azaz a fű világbajnokságra forgatni. Talán nekem jutott eszembe. De megengedték és mellém adtak egy operatőrt, aki nemcsak a legprofibb és a legrendesebb volt, de hosszú évek médiaközegben eltöltött évei miatt tudták róla, hogy nem szittyós. Volt még egy témánk az AIDS világnapra, amiért Tolerancia díjat kaptunk egy másik anyagot forgató kolleginával Terry Blacktől puszival együtt, asszem a Jurta Színházban.

Az 1998-s amszterdami fűvilágbajnokság volt minden idők egyik legjobb rendezvénye a kategóriájában. Már nyíltak az ajtók, hirtelen mindenhol enyhültek a törvények, volt minek örülni. A Cannabis Cup-ot a coffeeshoppok tulajdonosai és amerikai szmókerek (a 420 birodalom/céghálózat, pl. a High Times tulajai) hozták létre, hogy egy hét alatt borzasztó bevételre tegyenek szert. Akár 1500 jenki is átrepülhet, akik bíróként költik el a világ minden pénzét minden jóra és főleg a rendezők vendéglátóipari egységeiben. A bajnokság maga egy bazi nagy vásár inkább. Úgy érdemes elképzelni, hogy olyan mint egy ősmagyar fesztivál, keverve egy fegyverkiállítás izgalmával. Kenderruhák, pipák, zászlók, övcsatok, cigipapirok, magok és persze világsztárok. Meg zene. És micsoda zene és milyen előadók, zseniális bulikkal. Füvet az expón nem árulnak, azt a bírók kapják kis lepecsételt csomagokban, meg egyáltalán nem ez a biznisz.

Két fontos emberen keresztül jutottam el Bob Marley sírjáig, ami Jamaicában van, de én meg Amszterdamban. Rögtön első nap, ahogy beléptem a fesztiválra elfogott a munkavágy és “Nyomás Jani” felkiáltással (az operatőrnek) mikrofon elé penderítettem egy szakállas bácsit. Ő egy hatalmas üvegbuborék mellett állt, amiben füst gomolygott. A bácsi kedvesen rám mosolyodott és odahívott egy tüdőgyógyász szakorvost, aki azonnal röviden és érthetően megmagyarázta, hogy asztma kezelés legújabb és leghatékonyabb módszerével állok szemben. Van rá recept, tb támogatás meg minden. Nagyon érdekes volt, meg is köszöntem a segítőkész kisöregnek, majd elkezdtünk beszélgetni. Így ismerkedtem meg Jack Herer-rel, Isten nyugosztalja, egész életében világosságot hozó lángoló fáklya volt a legsötétebb éjszakában.

De akkor még élt, és aznap a rendezvény zárásakor, egyszer csak azt kérdezte:

“Elvinnétek ma bulizni Heck-et?”

“Persze”, mondtam, “ki az a Heck?”

Erre ő rámutatott Bőrharisnyára. Tényleg ő volt, az öreg prémvadász, lásd klasszikus illusztráció a könyvben. Jack szomszédja egyébként, ami valószinűleg kicsit többet jelent az átköszönésnél, valahol a kanadai rengeteg legtitkosabb pontján, amit felváltva kerestek a Lovascsendőrség és az összes hárombetűs a drogháború legsúlyosabb éveiben. Beszélgetni Heck egyébként csak grizzly medvékkel szokott. Szerencsére azt a bulit nem örökítettük meg, így nem készült bizonyíték, ugorjunk.

Másnap reggel kiürülőben volt a fesztivál, mindenki ment valami külső helyszínre, volt vagy ötven. Sikerült mikrofonvégre kapnunk a világ akkor legnagyobb kendermag gyártóját, mármint aki a fél világot ellátja magokkal, ültetni nagy és egészséges marijákat. Örömmel mesélt arról, hogy a magyar a világ legjobb ruhakendere, meg az iparág legnagyobb és legjobb kendergyártója a szegedi Hevitex. Megint okosabbak lettünk. Sajnos jelezte, hogy mennie kell egy programra, amikor Heck és/vagy Jack megszólalt mögülünk: “Ők is jönnek”.

A világ legfejlettebb kendernemesítő létesítménye természetesen bámulatos volt, de a megsemmisítő még keményebb. Mivel nem marihuánát termesztettek, hanem csak annak a magját, így a kábítószertartalmú növényi töreket elégették egy hiperkohóban, mindet.

Üzemlátogatás után, kicsit kevesebb mint egy óra autózással érte el a karaván a Fű Palotát, ez a neve tényleg. Mit ne mondjak, csudaszép csapat volt. Csak amerikai és kanadai hippik, de a klasszikus “tegnap volt Woodstock” típusból. Ők a legnagyobb ültetvények tulajdonosai, de inkább azok küldöttei voltak, akik eleve csak akkor jöhettek el a buliba, ha súlyos mag százezreket vagy milliókat vásároltak. Meg mi a nagy kamerával, amit nem sokan értettek, de valójában teljesen leszarták.

Bob teste

Végighallgattunk pár beszélgetést arról, hogy 1000 hektár termőterület esetén mindenképpen össze kell állni és építtetni saját trágya gyárat, meg új betegségek a nepáli alfajtáknál. Rohadt unalmas mezőgazdasági szakember találkozó volt, viszont mindenféle szakismeretre lehetett szert tenni.

Egyszercsak egyik vendéglátónk intett minket magához. Kezében egy zacskóval, benne FEHÉRES színű valamivel, ami nem fű volt, hanem hasis, azaz nem fű állaga volt, de színe miatt nem lehetett “csoki”, hacsak a Milka be nem ruházott, mert akkor hamarosan nemcsak fehér, de mentolos-epres nugáthasist is a piacra dobnak.

“Bob Marley mauzóleumára két növényt ültettek. Az ő neve volt a “Fehér Bárány” (White Lamb), ezért ezek a mára igen elterjedt fajta ősatyjai. Sajnos, egy vihar eltörte az egyik növényt és attól tartott a 12 Izraeli Törzs népe Jamaicában, hogy a másik is elpusztul, ezért a még élő példányból szakembereink a helyszínen klónoztak egyet, majd az eredetivel teljesen megegyező növényt ide szállítottuk, ahol klinikai körülmények között vigyázunk az eredetiségre”.

Majd kinyitotta a zacskót, benne a Bob Marley sírján nőtt növény biztonsági másolatának terméséből készült gyantadarabokkal:

“Megkóstolod?”

Ti mit válaszoltatok volna?

Ha kételkedni merészelnél a történet eredetiségében, akkor a teljes vágatlan (és a belőle készült műsor is) anyag megtalálható a TV2 archívumában. Mindent felvettünk :D