Kiss László utódja szerint azok az erkölcstelenek, akik Kisst támadják

Remek választás volt az úszóválogatott élére Hargitay András, legalábbis a Magyar Nemzetnek adott interjújában

teljes odaadással védi a mundér becsületét.

Hargitayt, a magyar úszósport első világbajnokát azért kellett hirtelen kinevezni, mert Kiss László a válogatott eddigi kapitánya lemondásra kényszerült azután, hogy kiderült

1962-ben jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélték csoportos nemi erőszak miatt.

Nem mondom, hogy nem lehet Kiss mellett érvelni: elítélték az elkövetett bűncselekményért, és letöltötte a büntetését – jó, amnesztiával nagyon hamar szabadult, de azt nem rajta kell számon kérni.

A magam részéről hiszek a rehabilitációban, de abban is, hogy ha valakit csoportos nemi erőszakért ítélnek el, az ne foglalkozhasson úgy gyerekekkel, hogy ezt a tényt elhallgatja. Márpedig Kiss elhallgatta, legalábbis úgy lehetett úszókapitány, hogy az úszók zárt világában terjedő pletykákat leszámítva múltja nem volt ismert, legalábbis biztos nem volt köztudomású.

De Hargitay nem, illetve nem csak ezzel érvelt Kiss mellett és az őt támadók ellen. Először is, szerinte az az erkölcstelenség, hogy Kisst a múltja miatt támadták. Másrészt Kiss esetét, vagyis

a csoportos nemi erőszakot

az abortuszhoz hasonlította. Hargitay konzervatív ember, a Heti Válasznak adott interjújában például még a Szent Koronáról is hosszasan értekezik. Ezzel nincs semmi baj, én például kifejezetten tisztelem azokat, akiknek vannak elveik, még ha nem is osztom a nézeteiket. Hargitay konzervatív emberként pedig az abortuszt „magzatgyilkosságnak”, a „legnagyobb bűnnek” tartja. Ebben például nagyon nem értünk egyet, de ettől még gondolhatja ezt.

Azt viszont talán ő sem gondolhatja komolyan, hogy szerinte egy csoportos nemi erőszakoló múltját felhántorgatni olyan, mintha

„most hoznak egy abortuszról szóló törvényt, akkor húsz-harminc év múlva majd előveszik azokat a nőket, akik megszakíttatták a terhességüket?!”,

hacsak nem tartozik azok közé, akik amúgy nem tartják bűncselekménynek a csoportos nemi erőszakot.

Hargitay amúgy a magyar úszósporton belüli megosztottságot okolja a történtekért, és homályosan utalgat „egy szűk csoportra”. Az újságírói kérdésre, hogy Hornyák Viktorra gondol-e, aki 2015-ben Gyárfással szemben indult a szövetség elnöki posztjáért, már kitérő választ adott:

„ez mindenkinek legyen házi feladat”.

De azért azt még hozzátette, hogy „azok akarnak botrányt, akik véleményem szerint nem Magyarország érdekeit képviselik”, merthogy „a sport nagyon fontos egy nemzet önbecsülésében”. A Kiss elleni támadást pedig az úszószövetség, konkrétan az elnök Gyárfás Tamás elleni támadásként értékeli.

Hargitay amúgy „nagyon elérzékenyült” attól a „csodálatos kiállástól”, hogy az úszószövetség vezetése és az edzőbizottság is egységesen kiállt Kiss László mellett.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;