Még a bírók táskáját is átvilágították a Röszkén megafonnal fenyegetőző szír férfi perében

Szegeden tárgyalták Ahmed H. ügyét. A vád szerint a szír férfi 2015 szeptember 16-án egy megafonnal a kezében irányította a röszkei kerítésnél feltorlódott migránsokat. Ez volt a menekültválság legfeszültebb magyarországi napja, a feltorlódott menekültek közül ugyanis egy több tucat fős társaság kövekkel és vizespalackokkal dobálta meg a határ túloldalán álló magyar rendőröket.

Az ügyészség Ahmed H. ügyét elkülönítette a határt ostromló többi ember ügyétől, és őt szervezéssel is vádolják, azaz állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével is megvádolták. Azaz gyakorlatilag terrorizmussal.

A tárgyalásról beszámolt a Délmagyar és a Népszabadság is, és a két tudósításban sok a közös pont: egyrészt, hogy óriási rendőri készültség előzte meg a tárgyalást, civil ruhás rendőrök lepték el a környéket és még a bírók táskáját is átvilágították.

Másrészt hogy Ahmed H. folyamatosan önellentmondásokba keveredett, gyakorlatilag összevissza beszélt. A férfi a beszámolók szerint nem tűnt idegesnek, többször mosolygott, de nem lehetett kivenni semmi következetességet vallomásából.

MTI Fotó: Sóki Tamás

A férfinak amúgy letelepedési engedélye volt Cipruson, mivel ciprusi nőt vett el, ezért az is kérdés volt, hogy mit keresett a migránsok között. Állítólag szüleinek akart segíteni, hogy Németországba jussanak Szíriából.

Az ügyészség szerint a férfi a megafonba többször is megfenyegette a rendőröket, mondta, hogy mindenképp át fognak menni Magyarországra, és ha kell, bedöntik a kaput. Majd részt vett a kődobálásban, később pedig a kaput záró lánc leszedésében is.

A férfi a beszámolók szerint arra is nehezen emlékezett vissza, hogy kétszer járt Indiában, a Tablighi Jamaat (Szövetség a hit terjesztésére) nevű szervezet iskolájában.

Ahmed H.-t végül Győrben fogták el később a rendőrök, ekkor kilenc útlevél volt nála. Ezekről azt mondta, hogy a családtagjaié voltak. A férfi szülei szintén vádlottak, de őket csak tiltott határátlépéssel gyanúsítják. A család többi tagja, akik Szerbiában maradtak, Horvátországon át később eljutottak Németországba.

A hétfői tárgyalás zárt volt, szerdán nyitott tárgyalással megy tovább az ügy.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.