Nemi erőszakért elítélt katolikus pap eltiltását vonta vissza a Vatikán

külföld
2016 április 25., 15:25
comments 110

Joseph Jeyapaul két kamasz lányt erőszakolt meg, amikor Minnesotában dolgozott katolikus papként 2004 és 2005 között.

Miután vádat emeltek ellene, hazarepült Indiába, itt Interpol-körözésnek köszönhetően vették őrizetbe. India kiadta az Egyesült Államoknak, ahol végül beismerő vallomást tett.

Egy évet és egy napot ült börtönben, az amerikai egyházkerület pedig polgári pert is indított ellene, azokért a sérülésekért, amiket a rendszeres zaklatásával okozott áldozatainak.

Ennek ellenére mégsem ért véget Jeyapaul karrierje a katolikus egyházban. A Daily Beast cikke szerint februárban a Vatikán beleegyezett abba, hogy feloldják azt a tiltást, ami az indiai férfi papi tevékenységére vonatkozott, és amit a bírósági ítélettel párhuzamosan vetettek ki rá. Jeyapaul újra pap lehet, Indiában, az ootacamundi egyházkerületben rögtön az oktatásért felelős vezetővé nevezték ki.

Amikor először hallott erről, a minnesotai ügyészség vezetője, Jeff Anderson sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy nem csak felháborította őket a döntés, de látják, hogy súlyos veszélyforrásról van szó. Szerinte Ferenc pápa megszegte ígéretét, mert korábban azt mondta hogy a hasonló bűnözők többet nem kerülhetnek egyházi szolgálatba.

Kiállt az ügyész mellé az egyik korábbi áldozat, a most 26 éves Megan Peterson is, aki arról beszélt, hogy amikor hallotta, hogy a Vatikán feloldotta a férfi felfüggesztését, zaklatva, megalázva és újra áldozatként érezte magát.

Az amerikai ügyészség most az indiai egyházkerülettől követel 75 ezer dollárt, ami az áldozatoknak járna, az okozott trauma miatt. Ezt tekintik reális eszköznek, hogy esetleg az indiai egyházkerületnél újra átgondolják Jeyapaul kinevezését.

A döntés miatt felháborodtak a katolikus papok szexuális zaklatásainak áldozatait tömörítő szervezetek is. Az egyik legnagyobb ilyen szervezet, a SNAP vezetője, David Clohessy arról beszélt, hogy Jeyapaul ügye a legrosszabb, amit valaha láttak. (Daily Beast)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.