A legcsodálatosabb dolog, ami valaha focipályán történt

futball
2016 május 02., 20:56
comments 122
  • Hétfő este a Tottenham csak 2:2-es döntetlent tudott elérni a Chelsea vendégeként, így két fordulóval az angol bajnokság vége előtt a Leicester City a bajnok.
  • ÉRTED???? A LEICESTER CITY A BAJNOK!!!!!
  • Ilyen nincs.
  • A Leicester City a bajnok.

Mi, akik még akkor szerettük meg a focit, amikor nem lehetett a világ összes meccsét élőben megnézni a tévében vagy valami lopott internetes streamen, azt tanultuk, hogy az angol kupánál – akkor még senki nem nevezte Magyarországon FA Cup-nak – nincs igazságosabb futballtorna. Mindenki indulhat és bárki nyerhet. Később kiderült, hogy ez azért nem egészen így van, de kétségtelen, hogy az angol kupának máig olyan a patinája, amivel nem lehet versenyezni.

AFP PHOTO / PAUL ELLIS
photo_camera Claudio Ranieri, aki 65 évesen ült le a leicesteri kispadra. AFP PHOTO / PAUL ELLIS

Annak ellenére is így van ez, hogy az utóbbi 20 év angol kupagyőztesei közt összesen két kiscsapat volt: a Portsmouth és a Wigan. Idén a legjobb négy közé csak egy jutott be a nagy klubok közül, de a Crystal Palace elleni döntőnek is ez a Manchester United a toronymagas esélyese. Cserébe viszont most megkaptuk Angliából nem csak az év, hanem a futballtörténelem kiemelkedő meglepetését: bajnok lett a Leicester City.

Ez a bajnoki cím pedig nemcsak felrúgott nagyjából mindent, amit eddig a modern fociról tudtunk, hanem visszaadta a hitet, amit egykor szinte csak az angol kupa legendája tartott az emberben: ez egy olyan játék, amiben bárki nyerhet.

A Leicester bajnoki címének valószínűtlenségét szinte lehetetlen felfogni. A szezon előtt ennek a győzelemnek 5000 az 1-hez esélyt adtak a fogadóirodák. Ez már az a kategória, ami nem is feltétlenül precíz bukmékertudomány és valószínűségszámítás eredménye, inkább csak úgy odaírják, hogy aki ennyire hülye, nyugodtan szórja csak el a pénzét a lehetetlenre. Csak összehasonlításképpen: 1 a 100-hoz az esélye annak, hogy Vilmos herceg és Kate Middleton Borisnak nevezik el a harmadik gyereküket. 1 az 1000-hez annak, hogy Bono lesz a következő pápa.

Az utóbbi évtizedekben történt néhány meglepő dolog a világ focipályáin, ezek közül azonban egy sem közelíti meg valószínűtlenségben azt, amit a Leicester most véghezvitt. Aki nem hitt a szemének, amikor a Manchester United az utolsó pillanatban megfordította az 1999-es BL-döntőt a Bayern München ellen, a görögök megnyerték a 2004-es Európa-bajnokságot, a németek pedig 7:1-re verték a brazilokat a 2014-es világbajnokság elődöntőjében, most hetekig fog zavartan pislogni. A görög EB-győzelemet a torna előtt 1 a 150-hez adták, a német-brazil 7:1-et pedig a különböző irodák 1:500 és 1:999 között. A számok egyértelműek:

a Leicester City 2015/16-os Premier League-győzelme a leghihetetlenebb, legcsodálatosabb dolog, ami a fociban valaha történt.

Nemcsak a pénzre hajtó bukmékerek, hanem a szakemberek ítélete is ezt erősíti. Érdemes felidézni a legjobb futballszakírókat felvonultató brit lap, a Guardian szezon előtti esélylatolgatását. Ők 2015 nyarán egyöntetűen úgy gondolták, a Leicester 2016 nyarára kiesik a francba. És nem voltak ezzel az ítélettel egyedül. Talán nem mindenki tippelte biztos kiesőnek az 1928-29-es bajnokságban szerzett második hely óta semmit nem mutató közép-angliai kiscsapatot, de hogy a 20 csapatos mezőny 15. helye fölé még a legelvakultabb leicesteri szurkolók sem merték álmodni szemük fényét, az egészen biztos.

AFP PHOTO / BEN STANSALL
photo_camera Jamie Vardy. AFP PHOTO/BEN STANSALL

Bármennyire is igazságtalan, a Leicester erényeinek taglalása előtt meg kell említeni, hogy ehhez a bajnoki címhez szerencse is kellett. Akárcsak az összes többihez. A Leicester szerencséje ebben a szezonban az volt, hogy a bajnokság összes nagy esélyese különösebb külső segítség nélkül egyszerűen lábon lőtte magát. Úgy értve, hogy a hátvédsora, a középpályásai és a csatárai lábán.

Mourinho Chelsea-je a bajnokság elején úgy összeomlott, hogy abból nemhogy bajnoki cím, de európai kupaindulás sem jön össze a világ egyik leggazdagabb csapatának. Louis Van Gaal Manchester Unitedje sem bírta sokkal tovább a versenyt. Pellegrini Manchester Cityje egészen tavaszig tartotta magát, sokáig ők tűntek a bajnoki cím legnagyobb esélyesének, hogy aztán szép lassan leeresszenek. Párhuzamosan Arsene Wenger sokat szenvedett Arsenaljával, amelyről még saját drukkerei sem hitték el igazán, hogy végre bajnok lehet.

A négy nagy összeomlásából azonban még nem a Leicester győzelmének kellett következnie. Nyerhetett volna a Liverpool, a West Ham, vagy akár az a Tottenham is, amely végül a legtovább bírta a versenyfutást. Csak ehhez jobban kellett volna focizni a Leicester Citynél.

Fontos megemlíteni, hogy a futballszakértők és a bukmékerek gondolhatták volna, hogy a Leicester nagy dologra lehet képes, csak nem akartak hinni a szemüknek. A Premier League-be 2014 nyarán feljutott csapat ugyanis majdnem azonnal ki is esett, 2015 elején azonban hatalmas formába lendült, és a szezon utolsó kilenc meccséből hetet megnyert. Végül simán bennmaradtak, és a 14. helyen végeztek.

Ilyen bajnoki hajrát persze már látott a világ, és az idei szezon előtti események tényleg nem sok jót sejtettek. Az hagyján, hogy lelépett a csapat egyetlen, nemzetközi mércével is ismert játékosa, a szurkolók által a szezon legjobbjának választott argentin Esteban Cambiasso, de négy év után otthagyta a klubot Nigel Pearson vezetőedző is. Pearsonnak fia botránya miatt kellett távoznia - James thaiföldi nyaralásán csapattársaival közösen forgatott botrányos szexvideót -, és nyilvánvaló volt, hogy a Leicester szerény anyagi lehetőségeivel a kevés csillogást ígérő kispadra edzősztárt nem fognak tudni szerződtetni.

Végül egy idős, komoly csapattal nagy sikert elérni képtelen, pályája vége felé járó olasz, Claudio Ranieri érkezett. Leicesterben a népszerű Pearson helyére érkező Ranieriért eleinte kevesen lelkesedtek - nehéz is lett volna egy olyan edzőtől csodát várni, akit előzőleg azért rúgtak ki a görög válogatottól, mert hazai pályán kikapott a Feröer-szigetektől, korábban pedig hiába ült a Valencia, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Juventus, az Inter, a Roma, és a Fiorentina kispadján is, összesen egy spanyol és egy olasz kupát tudott nyerni.

Itt jönne az a fordulat, hogy és mégis csoda történt, de ez borzasztó igazságtalanság lenne Ranierivel és játékosaival szemben.

Ranieri nem szedte szét Pearson csapatát, nem változtatott sokat a játékstílusán, és nem is vásárolt be az átigazolási szezonban. Leicesterben nem nő minden fán pénz, csak három csapat volt idén a Premier League-ben, amely kevesebbet tudott fizetni a játékosainak. Ranieri sztárigazolása, már ha sztárnak lehet nevezni egy játékost, aki a francia másodosztályból érkezik, N’Golo Kanté volt. A védekező középpályás Kantét ma már az új Makelelenek és a leicesteri Busquetsnak tartják, de csak az angol kiscsapatnál volt annyi ész, hogy kiszúrják, már második éve ő szerzi a legtöbb labdát a francia futballban. Kanté meghálálta a bizalmat, és tényleg egy Makelelebe oltott Essienként, futott, küzdött és rombolt fáradhatatlanul az egész szezonban.

AFP PHOTO / BEN STANSALL
photo_camera Riyad Mahrez. AFP PHOTO / BEN STANSALL

Az egy kivételével valamennyi bajnokin pályára lépő Kantét talán nehéz lett volna pótolni, ha kidől, Ranieri Leicesterének erőssége azonban éppen az volt, hogy akárki esett ki a csapatból, volt helyettese. Még annak a Jamie Vardy-nak is, akinek a története nagyjából annyira elképesztő, mint a Leicester bajnoki címe.

Vardy még 23 évesen is a sehol sem jegyzett Stocksbride Park Steels amatőr csatáraként focizgatott a hétvégéken. Több nagyon kis csapat után végül 2012-ben szerződtette le az akkor még másodosztályú Leicester, akikkel végül sikerült feljutni a Premier League-be. (Érdekes adat: Vardy ugyanakkor érkezett Leicesterbe, mint Futács Márkó, akinek azóta kicsit máshogy alakult a karrierje.) Az első szezonban úgy tűnt, ez már túl mély víz neki, alig 5 gólt tudott szerezni. Ranieri viszont csodát tett vele, a bajnoki címhez 22 góllal segítette hozzá csapatát, bekerült az angol válogatottba is, ahol gyönyörű gólt sarkazott Németországnak.

Vardy a bajnokság első 34 meccsén folyamatosan játszott, míg a West Ham ellen ki nem állították. Mindenki azt hitte, hogy ez végre meg fogja ingatni a Leicester, ám Ranieriék legjobb csatáruk nélkül is nagyon simán, 4:0-ra tudták verni a Swansea-t. Ez volt a meccs, ami után már mindenki elhitte, hogy a Leicester tényleg bajnok lehet. Arról már korábban konszenzus alakult ki Angliában, hogy sikerük nem a szerencsének, és nem egy-egy játékos kirobbanó formájának köszönhető, hanem annak, hogy ebben a szezonban ők voltak a messze legjobb csapat az angol bajnokságban, de happy endről korábban szinte senki sem mert beszélni.

Ranieri jól ki tudta egyensúlyozni a fiatal, kreatív és éhes játékosokat, mint a csapat leglátványosabban focizó játékosa, az algériai Riyad Mahrez és higgadt lelke, Danny Drinkwater, valamint az olyan tapasztalt, vesztenivaló nélkül játszó öregeket, mint Wes Morgan és Robert Huth. Nem, a Leicester valóban nem játszott olyan „szép” focit, mint a Barcelona vagy akár az Arsenal,

de ha a világ Diego Simeone lényegesen több pénzből összerakott Atlético Madridjának csodájára jár, akkor a Leicesterrel szemben végképp nevetséges lenne szubjektív esztétikai szempontokat felhozni.

A Leicester játékáról a legtöbbet az a statisztika mondja el, amely szerint az angol bajnokságban senki nem ívelt annyiszor labdát, mint ők, és az 5 nagy európai bajnokságból is összesen csak két német kiscsapat nyúlt többször ehhez a nagyok által megvetett eszközhöz. A lista másik végén a kontinens legünnepeltebb klubjai, a Bayern, a PSG, a Barcelona, a Juventus és a Real Madrid állnak, és persze azok az angol óriások, amelyek az idén az ég világon semmire nem mentek sokpasszos játékukkal. És amelyekkel szemben nem véletlenül lett a Leicester Anglia kedvenc csapata.

Ahogy haladt előre a szezon, úgy dagadt megállíthatatlanul a Leicester népszerűsége. A hazai meccseit a 32 000 férőhelyes King Power stadionban játszó csapatot előbb csak az összes angol kiscsapat drukkere buzdította, aztán ahogy a nagyok egymás után dőltek ki a bajnoki versenyfutásból, úgy álltak be az ő szurkolóik is a Leicester mögé. A hajrában a Tottenham táborán kívül már egész Anglia nekik drukkolt, és most már a Spurs-szurkolókat sem bánthatja annyira, hogy ha nem ők, akkor pont a Leicester nyert.

Amióta az 1992/93-as szezonban elindult a Premier League, az 1995-ös Blackburn-sikert leszámítva a négy nagy osztotta fel egymás közt a bajnoki címeket. Senki sem gondolt arra, hogy belátható időn belül más felférhet a trónra, erre tessék. A régi vágású angol futball még régibb vágású rajongói régóta panaszkodnak arra, hogy kedvenc játékukat elárasztotta a külföldi pénz, a külföldi játékosok, a külföldi edzők és a külföldi rajongók, a Leicester diadala azonban őket is levette a lábukról.

A klub tulajdonosa thai, az edző olasz, Kanté, Mahrez, Huth szülei pedig valóban nem bányászok voltak Leicester-külsőn, a csapat és sikere azonban összességében nagyon angol. Kevés szórakoztatóbb dolog volt az utóbbi hónapokban, mint a tősgyökeres leicesteri, a klubban hét szezont lehúzó Gary Lineker Twitterét követni, ahogy a focistához képest szokatlanul intelligens és szellemes egykori csatár fokozatosan elveszti az eszét. A Leicester sikere ráadásul egybeesik az utóbbi másfél évtized legreménykeltőbb angol válogatottjának felfutásával, amelytől most talán végre nagy dolgok várhatók a nyári Európa-bajnokságon.

De még ha Anglia esetleg meg is nyerné a franciaországi tornát, akkor sem az lenne az év nagy futballeseménye. Amit a Leicester egy szezonon át meg tudott csinálni, azt egyszerűen nincs mihez hasonlítani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.