Tbc-tesztet végeznek el egy szatymazi általános iskola majdnem mindegyik diákján

Reggel óta tbc-tesztet végeznek el a gyerekeken egy szatymazi általános iskolában, ahol egy hete fertőző tüdőbetegségben halt meg egy korábban ott dolgozó nő.

A Délmagyar írt arról, hogy februárig dolgozott közmunkásként a szatymazi iskolában az nő, aki tuberkulózisban (tbc) halt meg egy hete. Az ügyben rendkívüli szülői értekezletet tartottak, és az általános iskola 260 tanulója közül szülői beleegyezéssel 250-en végzik el a tbc-tesztet.

A lapnak azt magyarázta egy szülő, hogy a takarító februárban már beteg lehetett, és meg is fertőzhetett másokat, de a betegség lappangási ideje nagyjából három hét, így ha valamelyik gyerek beteg lenne, már látszanának rajta az első tünetetek.

Magyarországon 1954 óta kötelező a tbc elleni védőoltás. Most az iskola diákjain biztonsági intézkedésként végzik el az úgynevezett Mantoux-tesztet, ami kimutatja, hogy védettek-e a tbc ellen. Ezt a tesztet később, három és hat nap múlva is megismétlik – hangzott el az M1 Híradóban.

Április elején egy debreceni óvodában volt szükség hasonló intézkedésekre, mert az intézmény egyik dolgozója tüdőtuberkulózissal fertőződött meg. (MTI)