Miért lesz minden hegyesszögű a Dizájner Kálmán téren?

Mi látszik az Új Moszkvából? Egészen röviden:

  • klassz a metróépület,
  • lesz elég hely középen a vonuláshoz,
  • lehet végre szabadban mozgólépcsőzni,
  • felépült a Széll Kálmán Stadion az ülve hesszelgetők kedvéért.

Ezek a jó dolgok. Cserébe

  • mindenhol hegyesszögek terrorizálnak;
  • a fedett villamosmegállók nem védenek semmitől;
  • megépült Európa Legszélesebb Totál Felesleges Járdaszakasza;
  • a térkő olyan szívettépően szomorú szürke, mint egy régi csehszlovák lakótelep;
  • mintha egy láthatatlan rendőr azt kiabálná a tér közepén, hogy "Haladjunk emberek, haladjunk!!", és még integetne is hozzá idegesen a karjával;
  • a régi szökőkút száműzése a büdös sarokba az egyik legcikibb építészeti húzás a legújabb kori Budapesten.

Milyen lett az új Moszkva tér? – tettük föl magunknak a kérdést, aztán jegyzetfüzetet és telefont ragadva aprólékosan körbenéztünk. Gyorsan elárulom, hogy a feltett kérdésre most még nem lehet igazi választ adni, hiszen a tér középső, területre legnagyobb és a közlekedési átszállások szempontjából legfontosabb része még el van kordonozva. Így az például még nem is derülhet ki, hogy milyen lesz az átszállók felhasználói élménye. Márpedig ez a felújítás talán legfontosabb szempontja, hiszen a Széll Kálmán tér mindenekelőtt Budapest egyik legfontosabb csomópontja, amin naponta annyi ember folyik át, mint a második legnépesebb magyar város teljes lakossága.

Az azonban nagyjából már kivehető, hogy a megújult tér hogy fog kinézni, sőt ezen felül is levonható pár következtetés felhasználói szempontból.

Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, azt is mondhatnám, hogy

A nagy nekigyürkőzéshez képest nem is annyira más, mint a régi Moszkva, csak aszfalt helyett nyomasztó térkővel.

De ez azért kissé félrevezető lenne.

Százezrek a katlanban

A tér esztétikai értelemben mindig is Budapest egyik legrondábbja volt, kellemetlenségben talán csak az Örs körözte le egyértelműen, ami egyfajta bravúr, tekintve, hogy Buda szívében járunk. Az átalakítás értékelésekor fontos az eszünkbe vésni, hogy az adottságai és a funkciója miatt – távoli házsorokkal és meredek rézsűkkel határolt jókora katlan, amin napi 200 ezer embernek kell másodpercek alatt átjutnia – a tér a szó köznapi értelmében sohasem lesz szép.

Ettől még részleteiben persze lehetne esztétikus, kellemes és praktikus. Az átalakítás szerintem ezen a téren a leginkább alulteljesítő.

Kezdem a két legjobb dologgal.

Az kapásból világos, hogy a tér áttervezőinek egyik legfontosabb célja az átláthatalan beton-bódé-akadálypálya megszüntetése, és a központi metróépület vizuális kiemelése volt. Már a mostani állapotnál látszik, hogy ez klasszul sikerült. A tér középső részéről eltűnt szinte minden tereptárgy, ami akadályozná az utasok áramlását illetve a tekintet szárnyalását. Emiatt is került a fókuszba a legyezőtetejű, üvegfalú épület. Ennyit tesz a tervezői átgondoltság és következetesség: a metrólejárat már most tízszer jobban néz ki, mint a történetében valaha. Kívülről is, de direkt kipróbáltam két percre azt is, hogy milyen klassz érzés a lebegő betonlegyező alatt állva kinézni az üvegfalon.

Ez már elsőre sem volt annyira jó poén

A korábbi állapothoz képest szinte kiürítettnek ható téren minden építészeti elem nagyobb hangsúlyt kap. Pont ezért olyan szembeszökő, hogy a megújult Moszkva Kálmánt a hegyesszögek és a ferdeség jegyében tervezték át. Ilyen alakúak a tér középső részének egyhangúságát oldó kiemelt ágyások, illetve az új, hangsúlyos, hosszúkás épület is.

De a hegyesszög, illetve a hegyesszögű háromszögre alapuló kristályforma síkidom sajnos egyszerűen nem rokonszenves, hanem kifejezetten negatív képzeteket keltő alapforma. Mintha megszúrná a befogadót: kellemetlen, rideg és távolságtartó. Nem beszélve arról, hogy látványosan nem praktikus: egy épület vagy ülőpad hegyesszögben végződő sarka a dizájnnak áldozott használhatatlan térdarab.

Nem véletlen, hogy a szintén csomópontként használt Móricz Zsigmond körtér közepére annak idején kerek befogadó formát terveztek. Hasonló okokból tudott olyan népszerű lenni egy olyan kiegészítő elem, mint a Nyugati tér forgataga fölé magasodó kerek, körben futó fényújság.

A kényszeres hegyesszögesítés-kristályosítás nem előzmény nélküli tervezői húzás, hanem egyfajta iskola. De a legtöbbször sajnos parasztvakítás. A hegyes sarkok nem igazán mondanak semmit azon kívül, hogy "látod, én tényleg dizájtermék vagyok, érdemes volt költeni rám."

A jelenséget a kiemelt ágyások illusztrálják a téren a legjobban. Ezek a beton oldalú konstrukciók egyszerre hegyesek és ferdén lejtősek. A teljesen öncélú dizájnerkedés eredménye az, hogy csak az egyik sarkukban, a lehetséges felület töredékén fért el egy rövidke, ráadásul szintén hegyes ülőrész. Ha nem akartak volna annyira villogni, és nem csinálnak kék pályát az ágyásokból. akkor kapásból ötször annyi ülőhely lenne a téren. Értem én, hogy azért lejtős az ágyás, hogy utaljon a tér rézsűire, de ezért a nem is olyan mellbevágó kikacsintásért túl nagy árat kell fizetni.

Haladjunk emberek, haladjunk!

Az aránylag kevés ülőhely gondolom annak a koncepciónak a következménye, hogy a tér funkciója elsősorban az akadálymentes, gyors átszállás biztosítása. Ez egyfelől teljesen igaz, de ez a tér hagyományosan találkozóhely is, ráadásul az átszállók között is vannak mindig olyanok, akik megülnének 5 percre.

A hiányzó ülőhelyekkel talán a hajléktalanokat akarták volna eltüntetni a tér közepéről? Remélem, hogy nem.

A bejárás közben igen jól látszott, hogy a hús-vér felhasználók mire vágynak: ahol akárcsak egy lépcsőfoknyi szintkülönbség volt a járófelületen, ott emberek ültek a poros köveken.

A tervezők persze nem teljesen feledkeztek meg a várakozókról. Nekik készült a tér egyetlen építészeti gegje, az egyetlen szektorból álló Széll Kálmán Stadion. Aki üldögélve akarja majd várni a haverját, az ugyanis egy, az új kereskedelmi épülethez csatlakozó, a tér közepére néző stadionszektorban teheti ezt meg. Ez a jelenkori aréna-Magyarországra utaló finom poénon kívül is jó ötletnek tűnik, nyüzsgő tömeget magasból bámulni ugyanis kifejezetten jó dolog.

Ehhez képest elég nagy kihagyott ziccer, hogy az átellenes, Vérmező felőli sarokban, ahol a lift és a lépcső felér, kiváló bámészkodópont alakult ki, de nincs egyetlen ülőhely sem.

Persze a Széll Kálmán mögött is a Térkőberg Csoport áll :(((

A tér hangulatát sajnos eléggé nagy mértékben a burkolat határozza meg. Ha van egy Háttérhatalom, aminek a létezésében én is hiszek, akkor az a Térkőberg Csoport. Ez a mindennél befolyásosabb titkos társaság pár évtizede nézte ki magának Magyarországot, hogy azóta minden egyes utca és térfelújításon ugyanazokat a lehangoló, pár napon belül billegni kezdő térköveket kelljen néznünk. Hogy mi a céljuk? Depresszióssá tenni és lassan elsorvasztani az emberi fajt. A gonosz összeesküvés egyik legnagyobb eddigi sikere a Széll Kálmán tér klasszikus csehszlováklakótelep-szürke – azon belül is szlovákkockaház-árnyalatú – térkőarmageddonja. Látatlanban biztos vagyok benne, hogy a titkos amerikai börtönökben és az Iszlám Állam kínzótelepein is ezt az árnyalatot használják az ellenállás utolsó morzsáinak a felszámolására.

A felhasznállt kő a Titkos Térkőkánonnak megfelelően olyan minőségű, hogy egyes részeken már most olyan, mitnha évtizedek óta tartanák itt az Utcánhugyozó Világbajnokságot.

A lélekromboló színű kövezet miatt is tűnhetnek első blikkre annyira üdítőnek a tér belső részén található, betontetejű villamosmegállók, a világos árnyalatú simítottbeton a környezetéhez képest ugyanis olyan derűsnek tűnik, mint egy gyönyörű színű trópusi virág. A megállók első pillantásra jól néznek ki a vastag tető és a vékony fém tartószlopok kontrasztja áltaé okozott lebegő érzés miatt, de már második pillantásra nyivánvaló, hogy mennyire nem praktikusak.

A tető fele-harmada széles ahhoz képest, ami valóban megvédené az utasokat az esőtől, hátfal híján pedig a megálló tényleg inkább építészeti gyakorlat, mint praktikusan használható, az időjárás ellen is védő építmény.

Nem segíti az egységes képet, hogy a megállók másik fele hátfallal is rendelkező fém-üveg konstrukció.

Bénán bántak el szegény szökőkúttal

A legbizarrabb húzás az volt, ahogyan a népszerű és jól is kinéző tüskés szökőkút-szoborcsoportot a tér legkietlenebb és legnéptelebebb sarkába, a Krisztina körút és a Várfok utca szögletébe száműzték. Ez a fura skanzen kapta meg a tér egyetlen zöld gyepfelületét is. Ami már önmagában is annak a nyílt beismerése, hogy ez egy ember által annyira nem járt rész, ahol még a gyepet is meg lehet kockáztatni. A középre szánt, hangsúlyos elem sarokbaállítása talányos húzás volt, ennél sokkal jobb lett volna elvinni és méltó helyen felállítani.

A szökőkút ilyen formában való idemozgatása nem azért ciki, mert szegény szobrot a sarokba állították, hanem mert álságos: az építészek úgy tesznek, mitha ez egy kellemes, üldögélésre szánt kis oázis lenne, miközben itt sosem üldögélne élő ember, ha van lakása. Miért is tenne ilyet egy hatsávos, autópálya-forgalmú főút és a folyamatosan kiáramló buszok közé szorítva?

Egy másik érthetetlen dolog, hogy a Széna tértől a sarki hentesig húzódó extra széles járdaszakasz miért folytatódik ugyanolyan szélesen a KFC-től a Szilágyi Erzsébet fasor sarkáig tartó szakaszon. Itt ugyanis hagyományosan alig jár élő ember. A régi szélesség bőven elég lett volna, és itt pont helye és értelme is lett volna lett volna néhány parkolóhelynek. Világos és helyes is, hogy ez a tömegközlekedők tere, de mivel nincs alatta mélygarázs, csak valamivel arrébb, pár parkolóhely itt praktikus lett volna.

A legbizarrabb látványt a Csaba utcának a Postapalota oldalában húzódó rövidke szakasza nyújtja, amit valami okból sétálóutcává alakítottak át, és jelenleg egy posztapokaliptikus képregény egyik keményebb helyszínére hajaz. Ettől még sokat várok a jövőben!

Végül a növénykérdés, el ne felejtsem! Minden budapesti köztérfelújításnál fel szokott merülni, hogy minden csupa kő meg beton, miért nem lett zöldebb. Erre itt az építkezés több helyen kirakott hivatalos látványterve is rájátszik, amin kis túlzással úgy néz ki a tér, mint egy rokokó pásztorliget.

A Moszkva tér azonban a funkciójánál fogva sem lehetne soha igazán parkszerű. Egy nagyvárosi tér nemcsak attól lehet kellemes vagy barátságos, hogy zöld. A közmegegyezés szerint leghangulatosabb olasz város terek nagy részén maximum cserépben vannak növények.

Ehhez képest itt valósággal tobzódnak az ágyásokban, de az csak idővel derül ki, hogy ezek, illetve a lassan kizöldülő rézsűk mennyit tudnak hozzáadni a hangulathoz.

Ezek látszanak már most a térből, egy csomó fontos dolog még nem. Végül hány információs tábla segíti majd a megállók gyors megtalálását? Mennyire oldja majd a térkő alapvetően nyomasztó látványát a középső rész néhány eltérő, pirosas burkolatú része és a talajba süllyeszett világító LED-sávok sora? Népszerű lesz a régi óra még fel nem állított utódja? Híres találkozópont lesz a Széll Kálmán Stadion?

Jó sok nyitott kérdés, már csak ezek miatt is visszatérünk a térre, amint teljesen elkészül.

(A fotók közül a jók Botos Tamás művei, amelyik olyan, mintha egy szalonazsírral megkent nejlonzacskón át csinálták volna, az az enyém.)