Elkábították, egy táskába tették, aztán egy Pest megyei tanyán rejtegették a Bécsben élő magyart az évszázad emberrablásában

bűnügy
2016 május 05., 05:16
comments 47

A Fővárosi Főügyészség fegyveresen elkövetett emberrablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival és egy nővel szemben, akik a vád szerint 2014 nyarán elraboltak, majd két hónapig fogvatartottak egy Bécsben élő magyar férfit, és váltságdíjat követeltek áldozatuk szabadon bocsátásáért.

A vádirat szerint a román állampolgárságú elsőrendű vádlott 2014 május környékén elhatározta, hogy a Bécsben élő férfit - akiről úgy tudta, hogy nagyobb vagyonnal rendelkezik - foglyul ejti azért, hogy pénzt szerezzen tőle. A vádlott a tervébe élettársát, az ügy másodrendű vádlottját is bevonta. A nővel együtt ezután az emberrablás részleteit alaposan megtervezték, előkészítették, és a végrehajtásba egy harmadik ismerősüket is bevonták.

A két férfi ezután Bécsbe utazott, ahol heteken keresztül megfigyelték és feltérképezték az áldozat szokásait, mozgását, közlekedési útvonalát. Női társuknak hamis személyazonosságot hoztak létre úgy, hogy parókával és színes kontaklencsével felismerhetetlenné tették, majd az így készült fénykép felhasználásával valótlan névre és adatokra hamis személyi iratokat készíttettek. A hamis iratok felhasználásával a nő alapított egy céget, hogy annak bankszámláira utalják majd át a megszerzett váltságdíjat. Az elsőrendű vádlott megvásárolt egy Pest megyei tanyát, ahol az elrabolt férfit el akarták rejteni.

A két vádlott, mármint a két férfi, 2014. augusztus 3-án egy furgonnal Bécsbe utazott. A hazaérkező áldozatra a lakásánál vártak, a társasház liftjénél rátámadtak, és nyugtató hatású gyógyszerrel elkábították. A férfit felvitték a lakásába, ott megkötözték, aztán egy nagyméretű táskába tették, és abban vitték le az utcán parkoló furgonhoz, amivel az említett tanyára szállították.

A tanyán a vád szerint ezután mintegy két hónapon keresztül tartották fogva férfit, ahol az őrzését a harmadrendű vádlott látta el, aki a másik két vádlott folyamatos utasításai alapján rendszeresen bántalmazta, illetve többször lőfegyvernek látszó gáz-riasztópisztollyal és késsel fenyegette a sértettet, és kábító-nyugtató hatású injekciókat adott be neki azért, hogy akaratát megtörje, és fizetésre kényszerítse.

A bántalmazás és a folyamatos pszichés nyomás hatására a sértett 2014. augusztus és szeptember hónapokban különböző írásbeli és szóbeli jognyilatkozatokat tett a számláit kezelő pénzintézeteknek, és így hozzáférést biztosított a vádlottaknak a bankszámláin lévő pénzösszegekhez.

A pénz átutalását és a készpénzfelvételt a másodrendű vádlott intézte a fiktív személyazonosságát használva, az erre a célra létrehozott cégen keresztül.

A vádlottak összesen több mint 18 millió forintot szereztek a sértettől, akit végül 2014. október 8-án visszavittek Ausztriába, az autópálya egyik kihajtó sávja mellett kirakták, és magára hagyták.

A Fővárosi Főügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.