A titok teszi tönkre az áldozatokat

Sokszor hallani ezt a tanácsot: ne bolygassuk a múltat. Ám nem a gyermekkori szexuális bántalmazás áldozatai bolygatják a múltat, hanem a múlt bolygatja őket. A legjobb, amit tehetünk, hogy meghallgatjuk őket, és megerősítjük, hogy nem ítélkezünk – mondják a www.beszeljrola.hu honlap alapítói, Berkesi Zsuzsa és Pócs Balázs.

• Az Európa Tanács adatai szerint minden 5. gyerek Európában a szexuális erőszak valamilyen formájának áldozatává vált. A becslések szerint az esetek 70-85-%-ban az elkövető olyasvalaki, akit a gyerek ismer és bízik benne.
• Az UNICEF 2014-es globális, 190 országot érintő statisztikai jelentésében használt kutatások szerint a szexuális erőszak áldozatává vált gyerekek 30-80%-a felnőttkoráig nem mondja el senkinek, ami vele történt és segítséget sem kért.
• A KSH gyermekbántalmazással foglalkozó cikke szerint, a becslések szerint Magyarországon 1 felismert gyermekbántalmazási esetre 25 rejtett eset jut.

Miért született meg a beszeljrola.hu?

A honlapot két éve indítottuk. Az ötletet Anoni Mara könyve, a Bűn vagy bűnhődés adta: ha valaki őszintén elmeséli az őt ért bántalmazást, ezzel másoknak is erőt adhat. Akárcsak a könyv, a beszeljrola.hu is szeretné megmutatni az áldozatoknak, hogy nincsenek egyedül a traumájukkal. Olyan felületet biztosít, ahol az áldozatok névtelenül elmesélhetik el, hogy mi történt velük, sőt a fórumon keresztül tapasztalatot is cserélhetnek, tanácsot kérhetnek egymástól. Az áldozatok gyakran arról számolnak be a honlapon, hogy – az abúzus után sok-sok évtizeddel – most beszélnek először az őket ért traumáról, ennek utóhatásairól, arról, miként telepedett rá az életükre a gyermekkori bántalmazás.

A kezdeményezés célja az is, hogy behozzuk a köztudatba a gyermekkori szexuális abúzust, mint jelenséget, és tudatosítsuk az emberekben, hogy az áldozatok – akárcsak az elkövetők – közöttünk vannak. Meg kell érteniük, hogy a bántalmazásnak ez a fajtája sajnos gyakori jelenség: a legóvatosabb becslések szerint is minden tizedik gyermek érintett, azaz minden tizedik felnőttet ért gyerekként szexuális abúzus.

Gondoljunk csak bele: tíz ismerősünk közül nagy valószínűséggel legalább egy érintett.

Milyen történetek olvashatók a honlapon?

A honlapon lévő történetek (jelenleg 262) nagyon különbözőek, ugyanakkor nagyon hasonlóak is. Mindegyikben visszatérő motívum a titok, a bűntudat, az állandó önvád, a dilemma, hogy el merjék-e mondani az áldozatok, mi történt velük. A gyermekkori szexuális bántalmazás minden esetben traumatizál, nem múlik el nyomtalanul. Változó, hogy milyen tüneteket produkál, táplálkozási zavartól szociális fóbián át depresszióig sok mindentől szenvednek az egykori áldozatok, túlélők. Nagyon tanulságos a statisztika, amelyet a honlapon lévő történetekből készítettünk.

A hozzánk beküldött esetek 90 százalékában az áldozat ismerte az elkövetőt, és több mint a felében családtag (leggyakrabban vér szerinti apa) volt.

Miért övezi titok és tabu a gyermekkori szexuális bántalmazást?

A tabu és a titok kérdését külön kell kezelni. Tabu, mert ijesztő. Rémisztő azzal szembenézni, hogy az elkövetőknek nincs különös ismertetőjelük, hogy bármilyen közegben történhet szexuális abúzus: nem köthető sem társadalmi helyzethez, sem tanultsági szinthez, foglalkozáshoz vagy bőrszínhez. E gondolat ellen a legősibb védekezés a struccpolitika, a tagadás. Nem foglalkozom vele, tehát nincs.

Titok azért övezi, mert az elkövető mindent megtesz, hogy az áldozat titokban tartsa, ami történt. És éppen ez a titok teszi tönkre az áldozatokat, gyakran nagyobb trauma ez, mint maga a fizikai történés. Elkezdődik egy hazugságspirál, és a hallgatás terhe alatt az áldozat már cinkosnak képzeli magát, közös titka lesz az elkövetővel. A családnak is érdeke, hogy titokban maradjon, még akkor is, ha az áldozat veszi a bátorságot, hogy elmondja, mi történt vele. Mit fognak szólni? Hogyan hat ez a családi viszonyokra? Egy feltárt abúzus lavinaként gördül végig a teljes családon.

Hogyan lehet segíteni az áldozatoknak?

Az egykori áldozatoknak a legfontosabb, hogy a titoktól megszabaduljanak. Olyan sokáig hallgattak, hogy most – ha már megértek erre – beszélni szeretnének róla. Nem a szemérmes félrenézés segít nekik, nem az, ha azt mondjuk, felejtsük el a történteket. Sokszor hallani ezt a tanácsot: ne bolygassuk a múltat. Ám nem az áldozatok bolygatják a múltat, hanem a múlt bolygatja őket.

A legjobb, amit tehetünk, hogy meghallgatjuk, megöleljük őket, megerősítjük, hogy nem ítélkezünk, nem tartjuk őket bűnösnek. Még akkor is fontos, hogy ezt kimondjuk, ha számunkra egyértelmű. Az áldozatoknak ugyanis nem az.

Hogyan működik a megelőzés?

A megelőzés nagyon összetett kérdés. Nehéz kisgyerekkel szexualitásról beszélni, de a határokat hamar meg lehet tanítani. Mit szabad engedni, mit nem, senki sem nyúlhat a fehérnemű alá, a teste az övé stb. Tízévesnél nagyobb gyereket például már nyugodtan elvinnék az ARTatlan kiállításra, jó apropó ez ahhoz, hogy beszéljünk a témáról. De az is a prevenció egyik módja, ha áttörjük a tabu falát, és társadalmi szinten minél többet beszélünk a gyermekkori szexuális bántalmazásról – hiszen minél inkább azt látják az elkövetők (vagy a potenciális elkövetők), hogy hisznek az áldozatoknak, annál kevésbé lesznek bátrak, annál jobban elértéktelenedik a fő adujuk: „úgysem hisznek majd neked”. Szinte minden elkövető ezt mondja az áldozatának. És sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy igazuk is van: nem hisznek az áldozatoknak.

link Forrás

Fontos az is, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, egyetlen gyermek sincs biztonságban. Ez persze nem azt jelenti, hogy állandó rettegésben kell élni és rettegésben kell tartani a gyereket, de oda kell figyelni, kire bízzuk rá, kit engedünk a közelébe, és észre kell venni, ha baj van. A legtöbbször a gyerek ilyen-olyan módon jelezni próbál, segítséget kér, csak dekódolni kell az üzeneteit.

Ugyancsak prevenciónak tartjuk, ha az áldozatok időben jutnak el szakemberhez. Nem mindegy, hogy egy gyermekkori szexuális abúzus áldozata teljes életet él-e le a trauma árnyékában, vagy felfedezik a tüneteit, és pszichológusok segítik a gyógyulását. Hiszünk abban, hogy minden esetben szakember segítségére van szükség. Minél korábban kezdődik el a feldolgozás, minél korábbi fázisban fedezik fel, hogy valaki traumatizálódott, annál kevesebb nyomot hagy a bántalmazás.

Milyen a gyermekkori szexuális abúzus társadalmi megítélése?

Nagyon sokszor nem hisznek a gyerekkorú áldozatoknak. A felnőttkori szexuális bántalmazásokhoz képest kevésbé jellemző az áldozathibáztatás, itt inkább a hiteltelenítés a jellemző. „Biztosan csak kitalálja!” Ugyanakkor komoly nemzetközi tanulmányok bizonyítják, hogy nagyon ritka, hogy a gyerek kitalálja az abúzust. Ilyenkor szokták ellenpéldaként felhozni Thomas Vinterberg Vadászat című filmjét. De arról szeretnek megfeledkezni, hogy ugyanez a rendező készítette a Születésnap című filmet is, amelyben egy tiszteletben álló apa több gyermekét is szexuálisan bántalmazza.

Néha, amikor egy hírességről, vagy ismert emberről felröppen a hír, hogy abúzust követett el, rengetegen leteszik a nagyesküt: „ő biztosan nem tett ilyet.” Ám ezt sosem tudhatjuk. Ezért nehéz minden abúzusos eset: a gyermek szava áll a felnőttével szemben, nagyon nehéz a bizonyítás. Mivel tabutémáról van szó, nagy a tudatlanság a fejekben. Nehéz elhinni, mennyire életre szóló trauma ez, nehéz elképzelni, milyen furfangos módon „telepszik rá” az áldozatokra a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás. Ha nincs erőszak, szeretik azt gondolni, hogy ez beleegyezést jelent. De mégis mibe tudna egy gyerek beleegyezni? Honnan tudná, mi az, amire igent mond?

Egy-egy ügyet felkap a média, ilyenkor sokat beszélnek róla. De a többi esettel, a rengeteg névtelen áldozattal már nem szeretnek foglalkozni.

2016. május 4- május 31. között a budapesti Katona József Színház ad otthont az UNICEF Magyarország és a beszeljrola.hu közös kiállításának és eseménysorozatának.