Megkötözött macskákat tépetett szét a bullterrierjével

bűnügy
2016 május 10., 06:36
comments 83

Még 2014 nyarán kezdte kegyetlenkedéseit egy átányi fiatalkorú és kiskorú barátja, akit később az ügyészség nem is tudott büntetni kora miatt. Először egy utcán kóborló macskát kötöztek meg, és kezdtek bullterrier kutyájuk előtt húzogatni mindaddig, amíg az rá nem vetette magát a védekezésre képtelen állatra. Két héttel később egy újabb kóbor macskát fogtak el, amit szintén hasonló módon végeztettek ki. 2015 tavaszán a két fiú elhatározta, hogy egy közeli üres telken kutyaviadalt tartanak: egy bullterriert és egy pitbullt ugrasztottak egymásnak, amik legalább negyed órán keresztül marták egymást.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a 14. életévét betöltött fiút állatkínzás bűntettével, valamint tiltott állatviadal szervezésének bűntettével vádolta. A fiatallal szemben az az ügyészség - tárgyalás mellőzésével - fiatalkorúak fogháza fokozatú főbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre függessze fel, ugyanakkor a próbaidő tartamára rendelje el a vádlott pártfogó felügyeletét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.