Nem láttuk jönni a Procter & Gamble olimpiai kisfilmjét. Valószínű, hogy a kreatív csapat szerint teli kellett volna könnyeznünk egy százas csomag zsepit, de mi inkább csak zavartan pislogtunk.

A spotból ugyanis számunkra kiderül, hogy az olimpián részt venni felér egy természeti csapással, közúti balesettel, halálfélelemmel, mindennapos szorongással. Másrészről azt is megtudjuk, hogy a sportsikerekkel járó stresszt és traumákat csakis az anyukájuknak köszönhetően vészelik át a sportolók, az eredményeket lehet menni megköszönni anyunak, de sietve ám.

Az utóbbi idők itthoni élsporttal kapcsolatos, újra fellángolt vitáinak a fényében rettenetesen zavarbaejtő a párhuzam.

Igen, el tudjuk képzelni, hogy sokan azért hagyják abba a sportot, mert az ott megélt agresszió, zaklatás, testi-lelki nyomás sokakat a nap mint nap az iskolában, utcán, vagy akár otthon átélt hasonló élményekre emlékeztet.

De ez a legkevésbé sem ünnepelni való.

A mama csak a reklámban tud megvédeni ezektől, a valós életben látjuk, olvassuk a hírekben, hogy az anyai szeretet aligha elég mindehhez.
Az UNICEF magyarországi felmérése szerint a vizsgálatban résztvevő sportoló gyerekek 73%-a számolt be érzelmi bántalmazásról, 39% fizikai erőszakról, 31% szexuális zaklatásról.

Az agresszív, ordibáló edzővel szemben állva tényleg csak anyádra tudsz gondolni, vagy az övére. Az élsport már csak ilyen. De tényleg azt kellene ünnepeljük, hogy ilyen?

Ezen változtatni kellene, mert így nem maradhat, és az egyik legrosszabb üzenet az , hogy az anyai szeretet majd átsegít a nehézségeken.

Számtalan tehetség gyűlölte már meg egy életre választott sportját pont amiatt, amit ez a reklám, és a 2014-es téli olimpiára készült elődje bemutatnak.

Az élsport szenvedés, az élsport tragédia, azért csinálod, hogy helyrehozz valami korábbi veled megesett szörnyűséget, azért csinálod, hogy anyukád örüljön? Ez aligha szerencsés üzenet.

Ahogy az is teljesen helytelen, hogy az anyákat tesszük felelőssé minden mindenért, ami velünk történik, de főképp a rosszért. Nem rajtuk múlik. Az olimpiai érem sem.

Nyilván minden támogatás számít, de a versenyzők a saját erejükből, kitartásuknak és tehetségüknek köszönjék, ha elérik, amire ők maguk gyerekkoruk óta vágynak.

Nem az anyjuk érdeme.