A végsőkig teszteltem a magyar pszichedelikus drogszemüveget

Mielőtt ezt a kezdőmondatot leírtam, ki kellett rohannom a szerkesztőségi vécébe, hogy egy végtelennek tűnő percen át markoljam a deszkát, magamból teljesen kifordulva, csak az alátámasztási pontokra koncentrálva, miközben egy mocsárban éppen elmerülő szamár segélyordítását hallatom. Különösen élmény volt: én a testemen kívül voltam, a gyomromat kivéve, ami viszont sajnos benne maradt a testemben. Azért sajnos, mert a testemet ismeretlen erők megállás nélkül pörgették, mint magyar kupec a kilométerórát.

Na de miért mosolyogtam mindeközben, annak ellenére, hogy az egész jelenet olyan volt, mintha megfordítottak volna egy természetfilmet, ami egy gazellát lenyelő óriáskígyót mutat be? És miért voltam egyáltalán ilyen rosszul hétfőn reggel, egy újabb munkahét első óráiban?

 
Azért, mert már egy hete nálam volt egy új magyar találmány, az Ágoston Bence MOME-s vizsgafeladatából lassan sorozatgyártott termékké váló Mood buliszemüveg, és eddig nem éreztem az égvilágon semmit. Pedig a feltaláló szerint a cserélhető-forgatható lencserendszer jóvoltából zenehallgatás közben olyan szinesztéziás élmény éri ezzel a felhasználót, mintha a privát LSD-videóklipjében lenne főszereplő. Megváltozott tudatállapot a test illegális megmérgezése nélkül, pár ezresért? Én lennék a legboldogabb, ha a világ nagyvárosait ellepő vicceshülyetárgy-boltokban is a magyarok fújnák a passzátszelet, a világ fesztiváljai között ingázó nemzetközi partiközönség megvágása pedig egyenesen közszolgálati cél a szememben, így amikor napközben eszembe jutott, lelkesen tettem fel újra meg újra a szemüveget.

De hiába metszették egymást a színes vonalak, hiába a Moiré-effektus, én őszintén szólva pont annyit éreztem az egészből, mintha közelről néznék át egy legyek által alaposan összeszart plexilapon. Ez se rossz szórakozás, de úgy sejtettem, hogy itt igazából nem erre megy ki a játék.

Pár nap egy helyben toporgás után elmentem találkozni az alkotóval. Irtó lelkes volt, baromi érdekes dolgokat mesélt a tervezés és kísérletezés fázisáról - gondoltad volna például, hogy egy olyan primitív egyszerű tárgy, mint ez a szemüvegkeret precíz 3D-s kinyomtatása darabonként 20 ezer forintba kerül? - de a problémámhoz ő sem tudott többet hozzátenni, mint hogy neki működik a szemüveg. Vagyis nemcsak neki, mert legalább egy ember már pénzt is adott a kísérletekre, sőt Ágoston egy volt tanára személyében társat is talált a fejlesztéshez, szóval többeknek már garantáltan bejött.

"Bennem lehet a hiba" - gondoltam, de nem adhattam fel ezen a ponton. A feltalálótól kaptam pár gyakorlati tanácsot, például azt, hogy olyan helyeken próbáljam ki, ahol van elég fény és aránylag sűrűn változik a látvány. Ideális kísérleti alkalomnak tűnt a munkába villamosozás. Kár, hogy motorral járok - gondoltam ekkor. Aztán újabb napok teltek el úgy, hogy az istennek nem tudtam szemen át betépni.

Így éltünk el a hétfő reggelhez. Pár órával ezelőtt felkeltem, megsétáltattam a kutyát, aztán, munkába indulás előtt észrevettem a szemüveget a kisasztalon. Kinéztem a verőfénybe, és rájöttem, hogy most vagy soha. "Hofmann is túlélte. Amúgy is, ha tűző napon, motorozás közben sem működik, akkor végre hagyhatom a francba". Azzal feltettem a Moodot és elindultam.

Az utolsó kép indulás előtt.

Arra, ami következett, a legvadabb legális álmomban sem számítottam. Még nem értem el az első sarokig, amikor olyan érzés fogott el, mintha egy Nálam Nagyobb Erő a nyakamnál fogva felragadott volna a robogóról. A Nálam Nagyobb Erő ezután elengedett az egyik kezével, hogy a Fülöp-szigeteki sebészek módjára a gyomorszájam táján belenyúljon vele a hasüregembe, majd úgy megrázza a gyomromat, mint Krisztus a kombi Vargát. A hatás annyira meglepő volt, hogy tényleg majdnem leokádtam a brit nagykövet rezidenciája előtt posztoló rendőrt. A Fillér utca sosem volt ilyen meredek. Mintha a Camp Nou legfelső karéjából néztem volna le az arénába. Úgy szédültem, hogy az elképesztő, pedig ezen a ponton egy perce folyt a kísérlet. Az érdekes az volt, hogy a látvány mindeközben alig módosult, talán némi szivárványszínű beszűrődést kivéve.

A hatás annál erősebbnek bizonyult. A lelkem az Ady Endre utcában, Bartha Ferenc egykori MNB-alelnök családjának villája táján hagyta el a testemet. A testem 200 méterrel később, Tasnádi Péter híres várkastélyánál döbbent rá, hogy egyszerre van ólomból és kolibritollakból. Egy éles jobbkanyar, és a világ egyetlen óriási mutatóujjá változott, ami behatolt a számba, világméretű öklendező rohamot kiváltva. A szerpentinen lefelé egyszerre 6-8 példányban
követtem a való világbeli robogómat, fent a levegőben és lent az aszfalt alatt is összevissza röpködve és fúródva.

A körülményekről annyit, hogy elvileg zenét is kellett volna hallgatnom közben, de indulás előtt az istennek nem találtam a fülhallgatómat, így - alkalmazkodva a pszichedelikus hangulathoz - én lettem a saját magam autórádiója, amennyiben végig Whigfield "Saturday Night" című számát énekeltem magamban fennhangon:

A szerpentin aljánál úgy éreztem, hogy a pirosnál álló autók ablakából szivárványgéppisztolyok emelkednek felém. "Naná, pont itt lőtték le Fenyő Jánost"
- gondoltam a józanság utolsó maradékával, gyorsan elképzeltem, hogy milyen lett volna, ha golyók helyett egy teli tár extasyt eresztettek volna az ismert médiacápába, aztán a talaj felett repülve megérkeztem a BEM mozihoz, ahol - ki tudja, hogyan - sikerült megállnom és
lekászálódnom a motorról.

Az Albert Hofmann emléktúra első fázisa ezennel véget ért, kis híja volt, hogy túléltem.

A szerkesztőségbe érve úgy éreztem magam, mintha a negyedik napja csapatnám a Szigeten, és olyan hányingerem volt, mint azoknak a balfácán hippiknek, akik egy csomó pénzt fizetnek azért, hogy egy kamusámán megetesse őket ayahuascával. Ki is kellett tántorognom a vécébe egy kis szamárordításra. Azóta is olyan afterem van, hogy ha nem lennék fegyelmezett munkaerő, már két fáklyával táncolnék valami ördögpálcás afterpartyban. Vagy még inkább hason feküdnék a Török utca porában.

A Mood szemüveget ezek alapján ugyanolyan örömmel használhatják hippik, részegek és a drogok ártalmasságáról előadást tartó prevenciós szakemberek.

Ezek után még kiváncsibb vagyok, hogy a moodosok mire mennek a crowd funding kampányukkal, illetve hogy tényleg a mókástárgyboltok sztárja lesz-e ez az igen fontos magyar találmány.

Egy biztos: engem legális drog ennyire garantáltan nem készített még ki soha.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.