Légyszaros nevű patinás intézmény a Pokoltanyán?

Ugyan már - mondogattam magamban, miután rövid időn belül a harmadik ismerősömnél találkoztam ezzel a fotóval, amit először az Ördöglakat tumblren láttam::

De csak két percig tamáskodtam, annyi idő alatt ugyanis be is bizonyosodott, hogy a Légyszaros igenis létezik. Nem sokkal később pedig elandalodva olvasgattam a tápiógyörgyei Faluújság 2014. októberi számában Bihari József minden túlzás nélkül fantasztikus cikkét, ami a kis település vendéglátós- és kocsmatörténetét dolgozza fel. És aminek a legelső illusztrációja egy fotó magáról a Pokoltanyáról.

A herbáltól és szegénységtől sújtott magyar vidéken kocsmából is egyre kevesebb van, ezért is volt szédítő arról olvasni, hogy milyen sok és sokféle ivó, tekepálya, csárda és egyén intézmény létezett a nem egészen négyezres faluban. Bihari ráadásul ügyes mesélő, így tátott szájjal olvastam az ilyeneket:

Csordás János: „Zöld ligethez” címzett vendégfogadója, Varga István: „Makk heteshez„ korcsmája ott a Kandel doktor rendelője mellett, imígyen reklámozta magát: „Itt a jó bor, itt igyál, a Varga Pista Bácsinál”. Varga-Kertész Ferenc kocsmája a Nagyköz sarkán, a már említett Sinka kocsma a boldogházi úton, Kosztolányi Mihály kocsmája a mai Dózsa György úton, Domiter Néni intézménye az Iparoskörrel szemben, Varró János kupec kocsmája a Bercsényi utcában, Varró László fogadója a cigánysoron, később a „Dühöngő” szolgáltatásai a patikával átellenben mind- mind előzménye mindannak, ami ez ügyben a későbbiekben történt. Ezekben a kocsmákban csak hitelesített poharakat használhattak, ami eléggé gyorsan fogyott, ezért gravíroztatta Csordás János poharaira: „Csordástól loptam” felíratot. Turák István főjegyző inspirálására nyílt meg a községházával szemben a házias ételeket, márkás borokat, elsőként sört kínáló, felszolgáló Baleczki-féle kifőzde és italmérés.

Aztán jött az a rész, ami eredetileg a legjobban érdekelt, bár eddigre már vevő voltam akármire :

A második világháborút követően a kisgazdaköri, iparosköri vendéglátóhelyek különböző rövid életű elnevezésekkel tovább működtek, ma is működnek lepusztult állapotban, a jókedélyű Varga József és a kedves Édesanyja, Mariska gondozásában, a Pengős kocsmában meg Nagy Péter György gondoskodott a környék ellátásáról. Németh doktor úr házában „Kispipa” néven egy új vendéglátóhely nyílt egykoron Boda András hozzáértő, igényes vezetésével, ami aztán kocsmai szintre züllött, ma már gazdátlanul rogyadozik, Bagolyvárrá válik a szó valódi értelmében. Néhány kedves, színvonalas ünnepi megvendégelés,
ebéd, vacsora emléke ma is sajnáltatja ezt a folyamatot, mint ahogyan sajnálom az a jól induló, Megyer névre hallgató magán sörfőző kis, kedves helyet is ott, a Vörösmarty utcában.

Ugyanilyen kedves emlékekkel idézem vissza a pokoltanyai „Légyszaros” szolgáltatásait, mert a tanyasi emberek mindennapjait könnyítette meg, szolgálta és az átutazóknak, vasárnapi vadászoknak felfrissülési lehetőséget, pihenési alkalmat biztosított kedvességgel, figyelmességgel, a névadó jelzős szerkezettel ellentétben,– igényesen, közvetlenül, tisztán, legalább is Varga Lászlóék idejében.

Az is az emlékidézéshez, az előzményekhez tartozik, ahogyan számomra hátborzongatón jelenik meg az az este, amikor a svájci vendégekkel egy dróton lógó, 60-as égő pislákolása mellett, zsúfoltan, kanállal ettük, hosszú várakozás után a Tabán büfében a jó ízű pörköltet krumplival.

Szóval a Légyszaros hatalmas tanyasi buliközpont lehetett. Az az igazság, hogy eddigre teljesen elvesztem Tápiógyörgye gazdag kocsmakultúrájában, így természetesen továbbolvastam a cikket. Ha csak a Légyszarosra voltál kivácsi, ezen a ponton hagyd abba, ha nem, igyunk együtt tovább fejben:

A Cellár-Cserháti pálinka kimérés a korán kelő traktorosoknak a vásártérrel szembeni tanyán, Józsa Ferenc hasonló szolgáltatása a termelőszövetkezeti munkába igyekvőknek a vasútnál, Szilva Verka, Kosztolányi Néni, Csordás Néni, Órás Annusék bögre kocsmája ott a Megyesek során, kialakult törzstagsággal, többségében hitelre, hozomra ivók körével. Varró Janó Bácsi, Dömők Gergely nagy forgalmú hasonló intézménye a Dózsa György úton és Szarvas Néni Pokoltanyán, Piros Néni hírhedt „Fogadó”-ja, ott a farmosi szőlőkben. Ezek mind-mind ahhoz a vendéglátási előzményhez tartoznak amelyeknek színfoltja volt a faluban Kádár Néni, a Holovicz lányok, Benüs Néni tortái, Sztankovics Néni, Varga Marika, Bunya Rozi Néni grillásai, a kisközi asszonyok felejthetetlen ízű, omlós görhéi, a Sütemény sarok névadóinak lagzis süteményei, Oláh Pancsi Néni ördög pirulái az óvoda konyháján, a szociális otthon egykori gazdag konyhája, nagyban főzött ételeinek utánozhatatlansága, most meg a Sáska Lídia által vezényelt csapat igényessége, megtapasztalt fogásainak íz kombinációi, csodálatra méltó menü sorozatai abban az európai szinten felszerelt konyhában bizonyságai a vendéglátás igényes gazdagodásának. Igaztalan lenne e felsorolás, az előzmények számba vétele a tót Jancsek Mihály pékmester, a Jósa pékség működésének, ízletes kenyereinek, péksüteményeinek megemlítése nélkül, hozzá téve, hogy mindezt háborús időkben, illetve a nehéz beszolgáltatás idejében tették a falu asztalára. Még arra is emlékszem, hogy a mai Budai Nagy Antal utcában is működött egy sütő kemence Bezzeg Géza irányításával, a Prónay hosszú ház egyik szegletében.