Lemondott a gyömrői polgármester

2016 május 31., kedd 12:02
82

Június elsejei hatállyal lemondott posztjáról a Pest megyei Gyömrő polgármestere. A tisztséget 2002 óta betöltő Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör) közölte, hogy lemondását a hétfői képviselő-testületi ülésen jelentette be, egyúttal közölte, hogy indul majd az időközi polgármester-választáson.

Gyenes volt az, akiről még 2014-ben a Blikk olyan képeket közölt, amin pucér nők is fehér por társaságában bulizott, de most nem ezért mondott le.

Hanem mert a Szegedi Ítélőtábla április 20-án bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet; a bíróság a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2011-ben emelt vádat, a "számlagyáras" perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt.

Az ex-polgármester szerint az ügyben érintett vállalkozás, amelynek akkor ügyvezető igazgatója volt, évente csaknem ezer számlát fogadott be, ezek között kilenc valótlan tartalmút találtak, és mint egyszemélyes felelőst a cég ügyvezetőjeként őt vonták felelősségre. Megjegyezte: az államnak okozott hatmillió forintos kárt maradéktalanul megtérítette.

Gyenes az időközi polgármester-választáson történő indulásával kapcsolatban szólt arról, hogy a Gyömrő 2000 Kör egyhangú szavazással kérte fel jelöltjének. A választást a legkorábban a nyár végén tarthatják meg, az új polgármester megválasztásáig Mezey Attila alpolgármester polgármesteri jogkörrel vezeti a város önkormányzatát.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt