Matolcsy Gyöngyi vezetésével Balatonakarattya lesz az új Sanghaj

POLITIKA
2016 június 08., 10:24
comments 83

A Világgazdaság szedte össze, hogy milyen nagyratörő tervei vannak a Balatonkenesétől két éve különvált Balatonakarattyának, ahol történetesen az MNB elnökének felesége a polgármester.

Bár csak 350 millió forint a 2016-os költségvetésük, az idei évre tervezett közbeszerzéseik közelítik a 2 milliárd forintot. 1,13 milliárdért megvették az egykori MÁV üdülőt, amit a tervek szerint felújítanak, hogy oktatási és konferenciacélokra is alkalmas legyen.

Saját céget is alapítottak Balatonakarattya Önkormányzati Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. néven, aminek tevékenysége egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás, de a profiljába tartozik az élelmiszer-, ital- és dohányáru-nagykereskedelem is.

Sajnos a cég ügyvezetője nem árulta el a VG-nek, hogy pontosan mik a terveik, de az önkormányzati ülések jegyzőkönyveiből azért mégiscsak kiderül valami. Matolcsy Gyöngyi például azzal indokolta a cégalapítást, hogy így jobban tudják majd szerepelni a kormányzati és uniós pályázatokon.

Balatonakarattyán a legkülönbözőbb fejlesztéseket tervezik a környezetvédelmi beriuházásoktól az iparterületeken át egészen a szociális alapszolgáltatásig. Csak a Bercsényi strand fejlesztésére félmilliárd forintot szánnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.