Örökpanorámás balatonfüredi luxusingatlannal gazdagodott Polt Péter

Az idei vagyonnyilatkozatában még nem tüntette fel, mert csak idén vásárolta meg, de a Népszabadság megkeresésére szóvivője is megerősítette, hogy Polt Péter legfőbb ügyész egy örökpanorámás balatonfüredi ingatlannal gyarapodott.

A lap egyelőre csak nyomtatásban megjelent cikke szerint 70 millió forintot érhet a lakás, Polt szóvivője szerint "jelentősen kevesebb volt". Azt, hogy mennyiért vette, és hogyan sikerült kevesebbért hozzájutnia, nem magyarázta el.

Az apartmanház a Széchényi úton, a Flamingo és a Füred hotel közötti területen épült fel, 450 négyzetméteres wellnessrészlege és saját homokos strandja van. Májusban személyesen is jártam a füredi földhivatalban, ahol végignéztem a társasház tulajdoni lapjait, de Polt Péter tulajdonlása akkor még széljegyzetben se volt bejegyezve.

Poltnak az aktuális vagyonnyilatkozata szerint 4,58 milió forint kincstárjegye, 2,5 millió forint készpénze és 10,5 milliós banki követelése volt, emellett 5,7 milliós devizahitel-visszatérítést is kapott az OTP-től, illetve egymillió forintos kártérítést a Népszavától, amit egy személyiségi jogi perben nyert el. Ez így összesen biztosan nem fedezhette az ingatlanbeszerzést, valószínűleg tartozásait növeli a vásárlás. 2016-ban magánszemélyekkel szemben 18,8 milliós tartozása volt. (Címlapképünkön Polt Péter Matolcsy György jegybankelnökkel beszélget a Parlamentben. MTI Fotó: Illyés Tibor.)