Matolcsy unokatestvérének az MNB alapítványok 5 millió forint alatti szerződéseiből is jutott

POLITIKA
2016 június 10., 12:45
comments 110

Az Együtt megszerezte az MNB alapítványainak 5 millió forint alatti kifizetéseit tartalmazó listáit, amiket a párt szerint korábban nem hozott nyilvánosságra egyik Pallas-alapítvány sem (csak az 5 millió felettieket).

Az alapítványok 5 millió forint alatti költései meghaladják a 310 millió forintot, de ez a szám nem tartalmazza a folyamatos, havi szerződés szerinti kifizetéseket, nem tudni ugyanis, hogy ezeket a szerződéseket mennyi időre kötötték, és pontosan mennyi pénzt költöttek el ezeknél a cégeknél, magánszemélyeknél az alapítványok – közölte a párt, ami szerint a Matolcsy-féle alapítványok valós, 5 millió forint alatti költései „összességében lényegesen meghaladhatják a 310 millió forintot, és elérhetik a félmilliárd forintot is”.

Mint írják:

„A korábban nyilvánosságra került kifizetésekhez hasonlóan az 5 millió forint alatti szerződések között is akad számos meglepő, botrányos tétel, melyek nem szolgátak más célt, mint a lopást, a baráti cégek, magánszemélyek közötti pénzszórást”

Ezek között a szerződések között is „előkerülnek a már jól ismert baráti cégek, ismerős személyek, a Matolcsy-könyvek, melyekről az Együtt, ahogyan halad előre az adatok feldolgozásával, részletes tájékoztatást ad minden egyes ügyben” – közölte a párt.

A már jól ismert Száraz István által vezetett, Szemerey Tamás Matolcsy-unokatestvér érdekeltségébe tartozó FRANK Digital Kommunikációs Tanácsadó és Szolgáltató Kft. és a New Wave Media Kft. szerepelnek az 5 millió forint alatti kifizetések listáin is.

A FRANK Digital Kommunikációs Tanácsadó és Szolgáltató Kft. összesen több mint 6,7 millió forintot kapott két alapítványtól:

  • A Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítványnak (PADI) 5,7 millió forintot számlázott ki a Száraz István vezette cég az MTA Kémiai Kutatóközpontjának kutató- és ismeretfejlesztési központtá alakítására vonatkozik szakmai koncepció elkészítéséért, ez a jól ismert Ferenchegyi lépcső 2. szám alatti egyik MNB-ingatlan.
  • A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványnak (PAGEO) további több mint egymillió forintot számlázott ki a Szemereyhez köthető cég az alapítvány egyéves tevékenységéről szóló promóciós videó elkészítéséért magyar és angol nyelvű narrációval.
  • Mindezeken felül Száraz István cégének volt még egy egyedi, óradíjas alapon elszámolt kommunikációs keretszerződése is a PAGEO-val lektorálásra, fordításra, szerkesztésre, cikkírásra és korrektúrára, de azt nem tudni, ennek a szerződésnek a keretében mennyi pénzt fizettek ki a FRANK Digitalnak.
  • A PAGEO-tól kapott pénzt a Szemerey Tamás tulajdonában lévő New Wave Media is. A „BUD 2020 - Budapest Vízió” konferencia kommunikálására több mint 3 millió forintot fizettek ki nekik.

Az MNB-alapítványaitól nem csak a Szemerey Tamás tulajdonában álló cégek kaptak pluszforrásokat, hanem a Borókai Gábor lánya, Borókai Flóra tulajdonában álló Akció Rendezvényügynökség is. Összesen több mint 10 millió forintot fizettek ki a PAGEO-n keresztül a cégnek:

  • Közel 3 millió forintot kapott a cég rendezvényszervezési feladatokért.
  • Több mint 1,9 millió forintot fizettek az Akciónak külföldi előadók meghívásáért és az azzal kapcsolatos rendezvényszervezési feladatokért.
  • Közel 5 millió forintba került egy Akció által szervezett marketingkampány (nem tudni, milyen kampány volt ez).

A tízmillió forintos megbízások mellett szerepel még a listán egy 16,6 millió forintos Akciónak kifizetett tétel is, amit szakmai rendezvényhez kapcsolódó szolgáltatásokért és rendezvényszervezési szolgáltatásokért fizettek ki. Nem tudni, hogy a PAGEO ezt a tételt miért az 5 millió forint alatti szereződések között szerepelteti, de ezzel együtt már 26 millióra rúg az az összeg, amit az Akciónak fizettek ki Matolcsyék – írta az Együtt.

Az Együtt közölte: további közérdekű adatigényléseket nyújt be a kifizetések mögötti teljesítésekre vonatkozóan is, hogy nyilvánosságra kerüljenek azok az esetek, amik felvetik a hűtlen kezelés gyanúját.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.