Conte olaszai kigolyózták a tehetetlen belgákat

futball
2016 június 13., 21:20
comments 45
Graziano Pellé és Gianluigi Buffon ünneplik a győzelmet a csatár második gólja után. Fotó: Fotó: AFP / DPA / Uwe Anspach
photo_camera Graziano Pellé és Gianluigi Buffon ünneplik a győzelmet a csatár második gólja után. Fotó: Fotó: AFP / DPA / Uwe Anspach

Legutóbb talán húsz éve, a ‘96-os EB-n vágott neki olyan satnya kerettel világversenynek az olasz válogatott, mint most, de voltak ennél lehangolóbb vélemények is: az olasz közszolgálati RAI hozzáértői például minden idők legvékonyabb csapatának nevezték a csapatot.

Csatárfronton olyan ínség van az olaszoknál, hogy a Southampton kevéssé ismert, helyenként darabosan mozgó csatára, Graziano Pellé helye szinte atombiztos a csapatban, mellette pedig az az Éder kezdett, aki január óta egyetlen gólt tudott összeszenvedni a Serie A-ban. A középpályáról ráadásul a torna előtt sérülés miatt kiesett Marchisio, és a legmagasabban jegyzett olasz játékos, a Paris SG-t irányító Verratti, így tényleg csak a Juventusból egy az egyben átemelt védelemben és Buffonban lehetett bízni. És persze Antonio Conte edzőben.

Szemben velük pedig felsorakozott a jelenlegi egyik legerősebb nemzeti középpálya: Hazard, Fellaini, Witsel, Nainggolan és De Bruyne mind topkategóriás játékosnak számít Európában, a csapatot pedig sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartják. Náluk Lombaerts és főleg a kapitány Kompany kiesésével a védelemben látszottak bajok.

A meccs úgy is nézett ki, ahogy várni lehetett: tizenhatosig behúzódó olasz védelem, belga passzolgatás 30 méterre a kaputól. A 10. percben Nainggolannak volt egy jó lövése, amit Buffon védett, de a mezőnyfölény ellenére a belgák nem tudtak helyzetbe kerülni. Ha volt is lehetőség, Bonucci az utolsó pillanatban tanárian tisztázott.

A 3-5-2-es felállásban játszó olaszok folyamatos keresztlabdákkal próbálták mozgatni a belga védelmet, és egy hosszú labdából szerezték meg a vezetést is. A 33. percben Alderweireld - aki talán nem is kezd, ha Kompany játszhat - alászaladt Bonucci 35 jó méteres indításának, és Giaccherini első értékelhető megmozdulásából megszerezte az első olasz gólt.

Ettől felpörgött Conte-csapat, és kicsit át is vették az irányítást; Pellé nagy helyzetben mellé fejelt. A második félidőre is fickósan jöttek ki a kékek, de elől sokszor pontatlanok voltak, és kontrából adódtak a legnagyobb belga helyzetek: az 53. percben a kiugró Lukaku nagy helyzetben mellé lőtt.

Aztán a 60. perctől visszaállt az első félidei játékkép: a belgák nyomasztó fölénybe kerültek, körbeadogatták a labdát az olasz térfélen, de nem igazán voltak veszélyesek: összesen kétszer találták el a kaput a meccsen, szemben a jobbára bekkelő olaszokkal, akik hatszor.

Hazard összekapta magát, sokat mozgott, de ő sem volt olyan éles, amennyire tőle várni lehetett. A cserék - Mertens, Origi, Carrasco - sem lendítettek nagyot a játékon. A 81. percben Originak volt egy helyzete, de fölé fejelt, aztán De Bruyne beadása után Fellaini nem találta meg a labdát az ötösön belül a 89. percben.

A legvégén a kinyíló belgákat többször lekontrázták az olaszok: a csereként beállt Immobile irgalmatlan erejű lövését még védte Courtois, de a 92. percben egy mintaszerű Immobile-Candreva-Pellé akció végén a középcsatár szétbombázta az üresen maradt kaput, és lezárta a meccset.

A belgák nyomtak ugyan, de tompának tűntek, viszont egy kevésbé masszív védelem ellen valószínűleg több lehetőségük lesz. Az olaszok meglepően összeszedettek voltak, Buffon és Bonucci klasszis teljesítményt hozott, De Rossi középen, Candreva a jobb-, Giachherini a balszélen küzdött óriásit.

Ezzel a győzelemmel az óriás taktikus Conte és csapata nagyot lépett előre, és az ír-svéd 1-1-el most lépéselőnyben vannak az összes csoportellenféllel szemben. Folytatás pénteken: Olaszország-Svédország, szombaton Belgium-Írország.

Olaszország-Belgium 2-0 (1-0)

Stade de Lyon, 55 408 néző, v.: Mark Clattenburg (angol)
Gól: Giaccherini (32.), Pelle (90+2.)

Olaszország: Buffon - Barzagli, Bonucci, Chiellini - Candreva, Parolo, De Rossi (Motta 78.), Giaccherini, Darmian (De Sciglio 59.) - Pelle, Éder (Immobile 75.)

Belgium: Courtois - Ciman (Carrasco 75.), Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen - Nainggolan (Mertens 62.), Witsel - De Bruyne, Fellaini, Hazard - Lukaku (Origi 73.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.