Húspiac vagy lovagiasság?
2013 november 23., 21:23
Boldog apák napját!
Apa. A családfő. Távoli, szinte idegen óriás, tekintélyénél és fizikai erejénél fogva tán még félni is való figura. Szava szentírás, otthoni kényelme, nyugalma mindennél előbbrevaló, rend, csend és tisztaság kell várja, ha hazaér. Ő tartja el a családot, övé az utolsó szó, az ő tányérjára kerül először étel.
Ez az, ami mára már leginkább csak emlék. Az apaság rengeteget változott itthon is.
A gyerek egyre kevésbé kizárólag az anya dolga, gondja, öröme vagy felelőssége, a szülők egyre inkább egyenrangú szereplők - a törvény előtt már mindenképpen azok.
Nem csupán a három év alattiakkal való otthonmaradásról van szó, hanem a válás utáni helyzetről is. Bár tízből kilenc esetben maguk a szülők döntenek úgy, hogy a gyerekek az anyával maradjanak, a Polgári Törvénykönyv 2014-es változása az európai gyakorlathoz hasonlóan támogatja a gyerekek váltott elhelyezését, ami - amennyiben a szülők képesek együttműködni - lassacskán felválthatja a hétvégi apaság gyakorlatát.
Helló, gondoskodó apaság
Egyre több férfi van, aki nem bébiszittelésnek, vagy gyerekfelvigyázásnak tekinti a saját gyerekével töltött időt. Az apák egyre nagyobb része nem csupán "segít" otthon, és néha hancúrozik egyet a gyerekeikkel, de egyre többen örömmel és teljes erőbedobással vesznek részt a családjuk életében.
A pénztárca, vagy ATM-apaságnak is gúnyolt helyzetet lassacskán felváltja a gondoskodó apaság.
Nem egy gyors folyamat, de az erről született első, és mindeddig meghaladhatatlan magyar nyelvű alapmű, Szily László Kitolása 13 éves már.
Ahogy minden, a férfiasság is változik
Egyre többen tudják, nem az teszi őket férfivá, hogy nehéz és veszélyes fizikai munkát végeznek, vagy ha úgy alakul, nekik kell megvédeni a Hazát. Arról is egyre többen hallottak már, hogy az ő munkájuk nem feltétlenül azért jobban fizetett a párjukénál, mert annyival többet ér, és a legtöbben arról is letettek már, hogy hazaérve az asszonyuk a szájában hozza Apa elé a papucsát, és nekik az otthon egyenlő a pihenéssel, hiszen a család megélhetése egyedül őrajtuk múlik.
Ugyanakkor életkortól függetlenül sokakban mélyen rögzült a hagyományos férfiúi és családfői szerep utáni vágyakozás, és a változás, az alkalmazkodás egyáltalán nem könnyű.
Tudományos tény, hogy ha a szülők a nevelést, gondoskodást is közös feladatnak tekintik, az egész életre kiható előnyt biztosít a gyerekeik számára, és az is, hogy a férfiak biológiáját is megváltoztatja a szülővé válás. A nők is lassacskán elfogadják, hogy az apák nem ügyetlenebbek, vagy alkalmatlanabb szülők, csak elegendő időt és lehetőséget kel nekik adni, hogy beletanuljanak.
Mikor beszélünk végre a férfiakról?
Míg a nőiesség, az anyaság változásáról, a női életutakról alkotott kép sokszínűbb és árnyaltabb lett az elmúlt évtizedekben, a férfiasságról, az apaságról a közhelyeken és az érzelmes, személyes vallomásokon túl kevés szó esik.
Talán ha két cikk jelent meg az elmúlt években a magyar nyelvű nyilvánosságban, ami nem csupán sajnálkozott a férfiak megrendült hatalmi pozíciói és az őket a 21. században e kapcsán érő kihívások felett, hanem vitát kezdeményezett, netán értelmes és jövőbe mutató megoldásokat javasolt.
Míg női magazinok másról sem szólnak, mint hogy hogyan álljunk helyt a 21. századi valóságban nőként, a férfiasság, pláne az új, gondoskodó apaság kapcsán ezek a viták, elmélkedések szinte alig láthatóak-hallhatóak itthon.
Pedig a férfiakat sem kíméli a szexizmus.
Nem keres eleget? Kevésbé iskolázott a párjánál? Házimunkát végez? Örömmel van otthon, együtt a gyerekével? Ezt sokan még ma is férfiatlannak tartják. Tény, hogy a fiúk hátrányos helyzetűek a közoktatásban, és az is, hogy nyomasztó és elbizonytalanító az a kép, amit a tömegmédia a férfiakról, a férfiasságról mutat. Sokakat feszít az is, hogy sokszor úgy tűnik, maguk a nők is bizonytalanok és sokféle, egymásnak akár ellentmondó elvárásokat támasztanak a férfiakkal szemben.
Nagyon nincs rendben, hogy továbbra is alapvető elvárás, hogy a férfi nemhogy a randi költségeit állja, de egyedüli kenyérkeresőként képes legyen éveken át eltartani a családját.
Nem kétséges, a férfiak, az apák életét is megnehezíti a családi kötelezettségek és a munkahelyi elvárások kettős terhe.
Nagy baj, hogy mindez kibeszéletlen, megoldatlan marad, pedig az első erről szóló, magyar kutatás is már több mint öt éve látott napvilágot.
Kifelé a komfortzónából
Akit úgy neveltek, hogy az ő dolga a versengés és a pénzkereset, a nőé pedig az otthon és a család, nem feltétlenül érzi magát a helyén a tőle lassacskán széles körben elvárt empatikus, jól kommunikáló, családcentrikus és gondoskodó férfi szerepében.
Egyelőre azonban erről is kevés szó esik itthon olyan csatornákon, amely férfiak tömegeit vonná be a saját helyzetükről való gondolkodásba. Az sem biztató, hogy ha mégis megtörténik, akkor túl sokszor ellenségkeresésbe, egy sosemvolt múlt iránti vágyakozásba, törzsi rítusok felidézésébe, vagy szentimentális önsegítő tevékenységbe torkollik.
Egy férfinak legalább annyi akadállyal kell megküzdenie, ha saját megfelelési kényszere és a társadalmi elvárások keretei közül kitörni vágyik, mint egy nőnek. Csakhogy ehhez szinte semmilyen iránymutatást, segítséget sem kap.
Nem lesz könnyű, de halaszthatatlanul fontos lenne, hogy a magyar férfiak - ahogyan a nők is teszik - gondolkodni, vitázni kezdjenek a jelenkori férfiasságról, a párkapcsolati kihívásokról, együttélésről, szülőségről, apaságról, arról, hogyan érezhetnék magukat jobban, magabiztosabban, hogyan lehetnének önazonosak ezekben a szerepekben és helyzetekben a 21. században.
(A gifet a pusheen.com-ról szedtük.)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.