Magyarország biztos továbbjutóként mérkőzhet utolsó csoportmeccsén Fernando Santos együttesével. Íme öt eredmény, melyek miatt mindegy, Cristiano Ronaldo betalál-e.

1. Európa tizenhat legjobb csapata között

A Norvégia legyőzését követő euforikus hangrobbanásba már a kezdetekkor is az örök pesszimisták dünnyögése vegyült: jó, ott vagyunk 44 év után, de mi haszna? Azért jutottunk ki, hogy leégessük magunkat? Talán még az álmodozásra hajlamosabbak is féltek bevallani maguknak, hogy reális esélyt látnak a pontszerzésre, s csupán betonkeménységű védekezés árán kicsikart gól nélküli döntetlenekben, esetleg az „erősebb” együttesek megingását kihasználó sovány győzelmekben bíztak.

Az Ausztria elleni siker után egy ország látta be, amit Dárdai Pál már megmondott: ezek az emberek TUDNAK futballozni.

Ami még gyönyörűbb az egészben, hogy épp egy Európa-bajnokságon szabadultak meg a sikertelen évtizedek okozta görcsösségtől, s meccsről meccsre, passzról passzra rajzolnak vissza bennünket a világ futballtérképére, melyen eddig csak a szomszédaink határai jelezték, hogy létezünk.

2. Az új szakvezetés diadala, a sikeres jövő záloga

A tízmillió szövkap országában felütötte a fejét a tudományosság, a „nem akarok nyolcat kapni” szintű taktikai iránymutatások helyén napjainkban az állóképességet saccoló vérvizsgálatokat, elemzésekre beizzított kivetítőket találunk. Bár önmagában a kijutásról is azt gondolhattuk, hogy évekre a válogatotthoz köti majd a német vonal nagyköveteit, egy színtelen szereplés muníciót adhatott volna a háttérbe szorulást nehezen viselőknek. A Dárdai által megkezdett utat folytató Bernd Storck, Andreas Möller és a szakmai stáb többi tagja hosszabb távon is berendezkedhet nálunk:

egy ilyen kezdet után semmi sem menti meg őket attól, hogy a magyar csapatnál folytassák.

3. Játékosmegfigyelők akár Gyirmóton is?

A keretünket böngésző külföldiek amellett, hogy találgatják a „Haladás” szó helyes ejtését – a Videotonnal vélhetően könnyen elboldogulnak –, azon is töprenghetnek: miért nem néztünk körül alaposabban ebben az úgynevezett NB I-ben? A játékosokat pillanatnyilag több millióan figyelik, és ha a torna után felkínált lehetőségekkel jól sáfárkodnak, a következő idénytől egy színvonalasabb bajnokságban szerepelve csiszolhatják a képességeiket a világbajnoki selejtezőkre. És persze Magyarországra is több ügynök érkezhet:

ahol Nagy Ádámok, Fiola Attilák és Lang Ádámok gurigáznak, ott találhatnak további tehetségeket is.

4. Csak együtt

A labdarúgóink bebizonyították, ez nem csak egy szlogen, amit rövidsége miatt bármely magvas Facebook- vagy Instagram-bejegyzés végére odabiggyeszthetünk. Az egész világ láthatta, ahogy gólja után Szalai Ádám, és nyomában a többiek – fittyet hányva az esetleges szankciókra – keblükre ölelték a mellettük még akkor is kitartó drukkereket, amikor nemhogy nem ment a szekér, de olyan mélyre süllyedt a sárban, hogy aki megpróbálta kirángatni belőle, az is csak a kezét piszkolta be – a gólszerző is egy volt ezek közül. Bár főleg a pirotechnikáról és szélsőséges gesztusokról cikkeztek nyugatabbra,

egy fél horvát válogatott nem tudott akkora hatást gyakorolni a fékevesztett nézőkre, mint Dzsudzsák Balázs az Izlanddal szembeni egyenlítést követően.

5. Csak együtt – itthon is

Bár Magyarországon is akadt, aki mások örömének jogosságát megkérdőjelezve fanyalgott,

felemelő volt látni, hogy végre örömünkben bénítottuk meg a körúti forgalmat.

Hogy Franciaországban a lehető legtermészetesebb módon haladt egymás mellett a Ferencváros és az Újpest felirat. Hogy az interneten vírusként terjedt az a szösszenet, mely szerint a gyerekek most már nem Messik és Ronaldók akarnak lenni, hanem Szalaik, Bödék és Királyok. Hogy a BBC-t idézzem: tulajdonképpen erről szól ez az egész. (A Goal Magyarország cikke)