A brit kilépés hírét meghallva azonnal megkerestünk egy rakás Nagy-Britanniában élő magyart, két egyszerű kérdéssel:

Mi volt az első reakciód az eredmény hallatán?

Mit gondolsz most a jövődről Nagy-Britanniában?

Az angliai magyarok fórumain, illetve a Facebook-posztjaik alatti kommentek között körbenézve jellemzően pont úgy reagálnak, mintha nem is emigráltak volna: a fővárosban élő többség a bunkó vidékieket és a nyugdíjasokat okolta. A személyes levelek azért túlléptek a nyuggerezésen.

A kedvenc válaszom a Londonban élő, 33 éves Noémitől érkezett:

Én úgy fogom fel mint egy szakítást, nem dolgozom ma és új hajszínnel vigasztalódom.

Z., aki a bathi egyetemre jár, de Londonban lakik a szakmai munkagyakorlata miatt, megnyugatott minket, hogy nemcsak a magyar emigránsok okolják az időseket:

A Facebookon az osztálytársaim jelentős része ki van akadva, és az időseket hibáztatják, és többen is elnézést kértek tőlem.

Z. érdekes meglátása a különböző társadalmi csoportok első reakcióiról:

Úgy látom, hogy az angolok jobban aggódnak, a fiatal külföldiek eléggé flexibilisek, "legfeljebb majd megyünk máshová"-hangulat van inkább, de persze csalódottság is. Már letelepedett külföldiekkel nem beszéltem.

Gergő Londonból remek, élményszerű leírást adott az első pillanatokról:

Reggel, amikor felkeltem es kimentem a teraszra, hallottam, ahogy a szomszédomnál a nyitott ablakon keresztül megszólal az ébresztőóra, és rögtön utána egy egyre hangosodó “Fuck, Fuck, No, Fuuuck” űvöltéssel üdvözölte, hogy a vidéki Anglia úgy döntött, lekapcsolja Londont is az EU-ról. Londonban, mint ahogy Skóciában, senki nem örül ennek az egész agymenésnek. Nehéz megérteni, hogy miért akar egy ország fejest ugrani az ismeretlenbe. Egyszerűen csak egy veszélyes emberkísérletnek tűnik most az egész.

Gergő pár mondatban, kifejezően vázolta fel a britek alapvető hozáállását:

Szerintem azt érdemes tudni, hogy Nagy-Britanniából nézve ugy néz ki a világ, hogy az egyik irányban van Amerika, a másik irányban Európa. Az itteni embereknek nem annyira van európai identitásuk. Úgy érzik, hogy ők a két világ között vannak. Es ugyanannyira nem európaiak, mint amennyire nem is amerikaiak. Jó példa erre, hogy a külföldre utazásra itt simán a “going overseas” kifejezést használják. London más hely. Itt most döbbennek rá az emberek, hogy mennyire nem az angol, de mégcsak nem is a brit életet éljük itt. Hanem valami tök mást. A londonit.

Emberünk olyan blazírtsággal veszi végig a lehetőségeit, mint valami pesti vicc főszereplője:

Mire számítok? Egyelőre kivárunk. De ma reggel az én fejemen is átfutott, hogy simán lehet, hogy nem ebben az országban fogok megöregedni. De nagy aggódás nincs bennem, mert szerintem az unióellenes hangulat simán nagyobbat fog ütni hosszabb távon a kontinentális Európán. Úgyhogy kb mindenhol szar lesz. Neha én is elnézek Amerika fele. Egészen a Trump-korszakig ez szerintem meg fog nyugtatni.

Z. vágóként dolgozik kint egy tévétársaságnál. Őt is megérintette az események abszurd humora:

Imádtam hallgatni a BBC radió közvetítésén ahogy örjöngve tapsolnak az eredményeknek, miközben a telómon olvasom ahogy 30 éves mélyrepülésben van a font.

Z.-t úgy általában azért nem veti most szét a jókedv:

Most hirtelen úgy érzem, hogy ennyi erővel mehetek haza is, mert a populista, bevándorlós pufogást legalább magyarul hallgathatom. De igazábol nem is Anglia miatt, inkabb az EU miatt parázom, hogy mi lesz a következménye, mikor kezd el Franciaország, meg Hollandia hisztizni”

Bori már igazán meggyökerezett Londonban, saját cége is van, és nem számított erre:

Tegnap annyira biztos voltam abban, hogy maradunk az EU-ban, hogy még kicsit sajnáltam is, hogy nem fogadtam rá a bookie-knál. Éjfél után úgy feküdtem le, hogy bármi lehet, egyszerre voltam bizakodó és aggodalmas. Ma reggel pedig roppantul megdöbbentem az eredményen, és aggódom, hogy mi lesz, nyilván. De azonnali nagy változásokra nem számítok, csak sajnálom, hogy mától fragmentáltabb és szomorúbb a világ.

Bori annyiban már angol, hogy értelmetlenül nem izgatja magát a jövőn:

Egy kis social media ügynökségem van, továbbra is ezt fogom csinálni. Rövid távon nem számítok változásokra a cég életében, a hosszú távval kapcsolatban meg szerintem egyelőre a nálam okosabb emberek is csak most próbálják összerakni, hogy hogyan tovább.

Egy kicsivel később újabb üzenet érkezett tőle:

ÚRISTEN most jut eszembe h meg kell újítani az útleveleket is !

Ennyi véleményt gyűjtöttünk be első körben, nagyhirtelen. De ezzel messze nem zártuk le a témát. Ha Londonban vagy bárhol Nagy-Britanniában laksz és van véleményed, ha megijedtél vagy épp ellenkezőleg, ha veszélyben a munkád vagy ha stabilan állsz, írd meg nekünk a válaszaidat a szilyl kukac 444.hu címre. A subject legyen mondjuk MARMITE, mert az egy borzalmas dolog, amit a britek ennek ellenére vagy éppen ezért annyira szeretnek.