Elkenték a Podemos száját a spanyol választók

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Fél éven belül másodszor kormányképes többség nélküli parlamentet választottak meg a spanyol választók: a tegnapi végeredmény szerint

  • a jobboldali Néppárt 137,
  • a szocialisták 85,
  • az újbalos Podemos 71,
  • centrista protestpárt Ciudadanos 32 mandátumot szerzett.

A többséghez 176 képviselői helyre lenne szükség, a fenti négy pártban viszont az a közös, hogy egyik sem közösködne egyik másikkal sem.

Az előző, decemberi választások után ugyanezek a pártok hónapokon keresztül nem tudtak megegyezni a kormányalakításról, most annyi változás történt, hogy a Néppárt jelentősen erősödni tudott. A Podemos viszont csak két hellyel szerzett többet, pedig több közvélemény-kutatás és exit poll is arra mutatott, hogy tarolni fognak.

Az EU negyedik legnagyobb országa tehát várhatóan további hónapokig kormány nélkül maradhat – persze előfordulhat, hogy most nagyobb lesz a nyomás, hogy megegyezzenek.

Mariano Rajoy, a Néppárt elnöke mindenesetre győztesként mondott beszédet, és arról beszélt hogy megszerezték a felhatalmazást arra, hogy kormányozzanak. A Ciudadanos pedig jelezte, nyitott a koalíciós tárgyalások felé. Paplo Iglesias, a Podemos vezetője pedig csalódottságának adott hangot az eredmény láttán. (Reuters)