Meghalt Götz George

77 éves korában meghalt Götz George német színész, a Tetthely Schimanski felügyelője – közölte vasárnap este egy munkatársa, aki szerint a művész rövid betegség után hunyt el június 19-én.

Götz Georgét az egyik legsokoldalúbb német színészként tartották számon, száznál is több tévé- és mozifilmben játszott. Híres filmszerepei között volt a Mengele – Az igazság nyomában, amiben a címszereplőt alakította 1999-ben.

De mindenekelőtt a Tetthely című német bűnügyi sorozat Horst Schimanski felügyelőjeként ismerték, 32 év alatt 48-szor játszotta el a szerepet 1971 és 1991, majd 1997 és 2013 között.

A magyar tévénézők más német krimisorozatokban is láthatták, szerepelt például az A rendőrség száma 110, a Derrick és Az Öreg című sorozatokban.

Götz George, mint Schimanski felügyelő 1981 márciusán (Fotó: Martin Athenstädt / DPA / AFP)

Karrierje kezdetén indiános filmekben is játszott, a magyar nézők láthatták többek között Az Ezüst-tó kincsében, a Winnetou és a félvér Apanatschiban és a szintén Karl May regényei nyomán készült A keselyű karmaiban című filmben.

Életművéért 2007-ben neki ítélték a német televíziós díjat, a Deutscher Fernsehpreist, 2014-ben megkapta a szövetségi érdemkeresztet.

Két évvel ezelőtt jelentette be, hogy 65 év színjátszás után visszavonul, utoljára tavaly állt a kamerák előtt a Böse Wetter című tévékrimi forgatásán, de azt még nem tudni, hogy a filmet mikor fogja leadni az ARD csatorna. (MTI)