Akáció, vakáció, hova teszem a gyereket? 

stream
2016 július 02., 11:53

A gyerekeknek maga a mennyország, szülőknek azonban sok fejfájást és kiadást jelentő gond is lehet az óvodai, iskolai nyári szünet. A szabadságokkal való sakkozásnak bármikor keresztbe tehet egy év közbeni, elhúzódó betegség, táborral pedig csak egy bizonyos életkor után, alig pár hetet tud megoldani egy család. A nagyszülői, rokoni segítség kincset ér, amíg nem elég nagy a gyerek ahhoz, hogy akár egyedül is tölthesse a vakáció idejét. A nyári szünet problematikája már bölcsődében, óvodában felmerül.

A nevelési év az óvodákban tizenkét hónapos, tehát elvi síkon nem is létezhetne nyári szünet, mégis évről évre téma, hogy háromtól hat hétig terjedő időszakra az ovik is bezárnak, ekkor tudnak szabadságra menni a nevelők, ügyelet sincs.

Igaz, hogy sokkal rövidebb az az időszak, amelyre meg kell oldani a kicsi felügyeletét, mint iskolában, nehezítheti ezt ugyanakkor számos olyan tényező, amely később már nem áll fenn. Ha az anya nemrég állt újra munkába, valószínűleg nehezebb szívvel kér hosszabb szabadságot. Ráadásul ez az életkor sokszor az egy hét oviban, egy hét otthon ördögi körében telik a közösségbe kerülő gyerekek betegségei miatt, nyárra tehát kevés szabadság marad, nehezebb megoldani azt a pár hetet, amíg az óvoda zárva tart. Ha biztosítanak is ügyeletet ere az időszakra, az más intézményekkel összevont lehet, amelyre a szülő esetleg nem tud jó szívvel rábólintani. És ilyenkor még nem is jöhetnek szóba az ottalvós táborok, hiszen sokan legfeljebb nagyszülőkhöz adják oda pár éjszakára óvodás korú gyermeküket. Ideális esetben a szülők tudják ilyenkorra időzíteni a közös nyaralást, vagy felváltva vesznek ki szabadságot az oviszünet idejére. Szerencséseknek a nagyszülők, nagynénik-nagybácsik is besegíthetnek, és egyes napközis táborok már három éves kortól fogadnak gyerekeket. Minden nehézséggel együtt a bölcsis-ovis kor még könnyebb falat, és ahogyan arról a szakemberek is beszélnek, a kicsiknek ekkor igazán nagy szükségük van pár olyan hétre, amikor nem kell időre intézménybe kerülniük, ott szabályoknak megfelelniük, viselkedniük, hanem a hétköznapokból hiányzó szülővel töltött időben is megmártózhatnak.

Iskolában drasztikusan megnő a nyári szünet hossza: 11 hétről van szó, s bár tavaly tanév végén felreppentek a hírek ennek rövidítésével kapcsolatosan, jelenleg semmi sem utal arra, hogy ez bekövetkezne, vagy hogy nagyban könnyítené bárki dolgát.

Egyrészt az átstrukturálással az év egyéb részeiben kellene több felügyelt napot megoldani, másrészt a júniusi-augusztusi kánikulákban tantermekben tikkadozó diákok teljesítménye is jó eséllyel romlana. Középtávon úgy tűnik, marad a tizenegy hetes nyári szünet. Ez egyébként európai összehasonlításban ténylegesen hosszú, ám abszolút nem a leghosszabb.

Míg például az angol iskolások hat hetet kapnak nyaranta, addig a máltai vagy olasz nebulók kerek 13 hétig vakációzhatnak.

Persze a hosszabb iskolaévet töltők általában több évközi szünettel vészelik át ezt az időszakot, van, ahol nem csak őszi, téli és tavaszi szünet van, hanem még két hosszabb periódusban maradhatnak otthon. Rövidke síszünetre a magyar iskolákban is van példa, de alapvetően három nagyobb pihenővel tarkított az átlagos magyar tanév, melynek utolsó etapja meglehetősen hosszú is tavaszi szünettől bizonyítványosztásig.

A vakáció problematikája felső tagozatig egész biztosan eltart, azt pedig már a szülő döntése, a gyermek érettsége és a körülmények határozzák meg, hogy mikor akasztanak virtuálisan kulcsot a tanulók nyakába, hogy akár egyedül is tölthessék otthon vagy barátokkal a szünidő napjait. A tizenegy hét addig kőkemény tizenegy hét, melyből szintén szerencsés esetben egyet-kettőt közös nyaralással lehet tölteni, illetve egyre ritkábbak ebben a korban az évközi betegségek, így mindkét szülőnek több szabadsága marad erre az időszakra, melyet gyermekfelügyeletre tud fordítani. Ez azonban továbbra sem elég 11 hétre, mozgósítható nagyszülők és családtagok pedig nem mindenhol vannak, vagy nem mindenhol elérhető közelségűek. Jó az, ha a barátok szülei egyeztetik a szabadságokat, így a gyerekek egymás szüleinek felügyelete alatt tudnak eltölteni heteket, de a végén szinte elkerülhetetlen egy-két hét nyári táborra is befizetni.

A paletta itt hihetetlenül széles, valószínűleg nincs olyan tematika, amelyre ne épülne tábor ma már, amerikai sportoktól kalózkodásig. A lehetőségeknek az anyagiak ugyanakkor erőteljesen határt tudnak szabni.

A napközis táborok alapvetően megfizethetőbbek és kisebb, ottalvós táborhoz még nem elég érett gyerekek esetében amúgy is ezek jelentenek megoldást. Persze míg Budapest bővelkedik ezekben, az ország más részein kevesebb az ilyen lehetőség. Egy hetet ugyanakkor valószínűleg ki lehet hozni 25 ezer forint környéki összegből, a gyerek pedig megélheti saját szobájának biztonságát minden estén. Az ottalvós táboroknál anyagi értelemben a határ a csillagos ég: golftáborba százezer forintért is küldhetjük a leendő Tiger Woodsokat, de vannak olyan egyhetes táborok is, amelyek nem sokkal kerülnek többe, mint egy napközis. Átlagosan 30-50 ezer forint közt biztosan találunk tábort, ami nem kis költség, főként, ha többen mennek egy családból.

Ottalvós tábornál nem lehet elhanyagolni annak fontosságát sem, hogy utánajárjunk, pontosan milyen programmal és ellátással készülnek, a szobák megfelelnek-e az elvárásainknak, és az sem árt, ha utána tudunk nézni annak, kik foglalkoznak majd a gyerekekkel. Nehezebben megnyíló gyerek esetében felbecsülhetetlen, ha egy baráttal tud nekivágni. Főként első táborozásnál ugyanakkor fel kell készülni arra is, hogy a lelkesen hátizsákot vállára kapó gyerekünk két nap múlva sírva kéri, hogy vigyük haza, mivel túl intenzív számára az élmény, vagy egyszerűen csak hiányzunk neki. Nem elhanyagolható az a jogos igény sem, hogy ahová küldöm a gyereket, az minden szempontból biztonságot jelentsen számára. A gyerekbántalmazás jelensége nem marad feltétlenül kint a tábor kerítésén kívül, amire több, szomorú eset fényt derített Magyarországon is. A gyermekjogi szakma az elmúlt jó pár évben elkezdett dolgozni azon, hogy ajánlások szülessenek a nyári táboroztatások alatti gyermekvédelem elvárásairól.

A gyerekek védelme az erőszak minden módjától és a kizsákmányolástól elsődleges szempont kell legyen minden táborban, kirándulásnál, nyaralás alkalmával is.

A Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület 2014-ben közzétette ajánlásait, amelyek például a következőket is tartalmazzákA táboroztató felnőttek:

  • Legyenek tisztában azzal, mi a gyermekbántalmazás és a gyerekek kizsákmányolása.
  • Ismerjék fel a bántalmazás jeleit, és ha ilyet tapasztalnak, jelentsék azonnal a gyermekvédelmi felelősnek.
  • Legyenek tisztában saját szerepükkel és annak határaival, ismerjék a jelzés módját, ha az ellenkezőjét tapasztalnák a helyesnek tartottaknak.
  • Tartsák tiszteletben minden résztvevő alapvető jogait azzal, hogy korrekten, becsületesen, tapintattal járnak el minden esetben, a másik fél méltóságát megőrizve.
  • Vegyenek részt aktívan a mindenkit tiszteletben tartó légkör kialakításában.
  • Szakmailag és saját személyüket tekintve is hozzák ki magukból a legtöbbet, és ezt várják el kollégáiktól és a többi felnőttől is.
  • Óvják a saját és mások egészségét, biztonságát és jóllétét.

„A gyerekek és fiatalok bántalmazása, az ellenük irányuló erőszak, balesetek és különféle incidensek megzavarják a tábor, nyaralás működésének rendjét, és veszélyeztetik a résztvevőket. Ilyen lehet például: fizikai vagy szexuális erőszak, támadás, durva verbális agresszió, fenyegetés, rablás, lopás, személyes tulajdon rongálása, közlekedési baleset, súlyos sérülés, természeti katasztrófa, tűzeset, terrorcselekmény, robbanás, gáz- vagy vegyszermérgezés, elektronikus vagy más formátumú pornográf tartalomnak való kitettség.
A fenti esetekre fel kell készülni, ezért érdemes kijelölni a tábor szervezői között olyan, a veszélyhelyzetben felelős személyeket, akik ilyenkor cselekedni tudnak, és folyamatosan elérhetőek telefonon. Fontos, hogy a résztvevő gyerekek, fiatalok is ismerjék az ilyen esetekben életbe lépő eljárást és a felelősöket (akiknek praktikus valamilyen jól látható megkülönböztető jelzést, ruhadarabot viselni). ”

A teljes ajánlást olvasd el itt, és küldd tovább az ismerősöknek tábor előtt.