Kékre festett meztelen emberek

Aki 2016. július 9-én még mindig művész akar lenni, annak nehéz az élete. Ha a hagyományos utakat választja, rájön, hogy gyakorlatilag már mindent megcsinált valaki kétezer évvel ezelőtt, ha pedig poszt-posztmodern szeretne lenni, számíthat rá, hogy a társadalom tryhard, azt hiszed, ez a művészet, illetve te kis csíra feliratú kövekkel dobálja meg. Mit lehet tenni egy ilyen nehéz helyzetben?

JON SUPER / AFP

Nem vagyok művész, ez a cím csak véletlenül lett eszperente, és nem ismerem Spencer Tunick amerikai fényképészt sem, aki a képeken látható, kék, meztelen embereket egy helyre terelte, az ő ötlete volt ez az egész installáció. A címe Sea of Hull, és a sok ember egy tengert szimbolizál, mindez pedig az angol Hullban történik.

Szóval nem ismerem, de mivel ő is egy ember, biztosan fél néha a közhelyességtől vagy az unalomtól. Vagy nem biztos, nem tudom, mindegy, nem is ez a fontos, hanem az, hogy ő úgy evickél ebben a képlékeny világban, hogy egy helyre gyűlt meztelen embereket fényképezget.

Nagyon gratulálok hozzá, hogy egyeseknek ennyi szabadidejük van! Amikor én voltam fiatal, a művész azt jelentette, hogy először kitanultad a szakmát a mesterektől. Ez lenne a művészet?!

Nem értem, mi értelme van sok meztelen kék emberből installációt rendezni, de mi lenne, ha hirtelen mindegyik ember, aki Brexitre szavazott, elvégre ez egy angol város, hirtelen pirossá változna? Ez lenne a művészet.

JON SUPER / AFP