Majdnem minden megyében hőségriadó lesz holnap

Kedden olyan tempóban fokozódik a kánikula, hogy a meteorológiai szolgálat 11 megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki.

A narancssárga vagyis másodfokú figyelmeztetést

  • Budapestre;
  • Pest megyére;
  • Baranyára;
  • Bács-Kiskunra;
  • Csongrádra;
  • Fejérre;
  • Győr-Moson-Sopronra;
  • Jász-Nagykun-Szolnokra;
  • Komárom-Esztergomra;
  • Somogyra;
  • Tolnára
  • és Veszprém megyére adták ki

Kedden még nagyjából 2 fokkal melegebb lesz, mint hétfőn, többfelé akár 27-29 fok közt, máshol 26 fok körül alakul a középhőmérséklet. Az előrejelzés szerint a leghidegebb órákban általában 17-23 fok lehet, de északkeleten ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 33-37 fok között várható.

És akkor az extrém UV-B sugárzásról még nem is beszéltünk, pedig ez akár 8,1-es szintet is meglépheti.

Néhány dunántúli megyében heves zivatarral, felhőszakadással fokozódhat a helyzet. Kedden délutántól az Észak-Dunántúl felett zivatarok átvonulására lehet számítani. Ebben a térségben a felhőszakadás mellett nagyobb méretű, több centis jég és károkozó szélroham is várható. A heves zivatar veszélye miatt Győr-Moson-Sopron megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki keddre. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.