Több mint 1200 áldozata volt az újévi szexuális zaklatásoknak Németországban

külföld
2016 július 11., 11:55
comments 79

Elkészült a német szövetségi nyomozóiroda, a Bundeskriminalamt (BKA) összesítő jelentése az újévi szexuális zaklatásokról. Összesítésük alapján

  • Köln mellett Hamburgban, Düsseldorfban, Stuttgartban és más német városokban is zaklattak nőket szilveszter éjszaka;
  • legalább 900 esetben több mint 1200 nő esett zaklatás áldozatául;
  • legalább 2000 elkövetője volt a zaklatásoknak;
  • az elkövetők közül alig 120-at sikerült azonosítani;
  • csak négy esetben született bírósági ítélet;
  • abból is két elkövetőt felfüggesztett börtönre ítéltek csak.

A BKA emellett azt is megállapította, hogy az elkövetők nagyrésze észak-afrikai származású volt, és az elmúlt egy évben érkezett Németországba, így Holger Münch, a BKA igazgatója szerint "etekintetben van kapcsolat a jelenség előfordulása és a 2015-ben tapasztalt nagyfokú bevándorlás között".

Ugyanő azt, hogy ennyire kevés elkövetőt azonosítottak, és még kevesebbet ítéltek el, a bizonyítás nehézségeivel magyarázta. Elmondása szerint nagyon kevés "vizuális segítség" akad az azonosítás segítésére, a zaklatott nők nagy része pedig nem tudta jól leírni támadóit. (Via Deutsche Welle)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.