Semmit sem nyernek a ligetvédők azzal, amit Baánék ígérnek nekik

politika
2016 július 14., 10:57
comments 208

Első ránézésre úgy tűnik, mintha a Liget Projekt műszaki igazgatója nagyvonalú engedményt tett volna az építkezés ellen tiltakozóknak, mikor Habony Árpád lapjában bejelentette, hogy engedve a nyomásnak, kivágás helyett átültetik a fákat Hungexpónál zajló építkezés helyén. Sághi Attila az interjúban nem győzte hangsúlyozni, hogy a ligetvédők mekkora többletköltséget és csúszást okoztak a projektnek, de a béke kedvéért még ezt is képesek lenyelni:

„a tiltakozók győztek: úgy lett, ahogy akarták. Emögött nincs szakmai érv, sokkal többe kerül és sokkal több idő is, de ha erre van igény, mi ennek hajlandóak vagyunk megfelelni.”

Sághi Attila
photo_camera Sághi Attila, Városliget Zrt. műszaki igazgatója
A nagyvonalú felajánlásával csak az a gond, hogy már akkor sem jött be, amikor a műszaki igazgató még négy hónapja,
, hogy kivágás helyett átültetnék az új épületek útjában álló fákat. Ez még fiatalabb fáknál talán csak-csak működhetne is, de mikor korábban a Városligetbe próbálták vinni a Szabolcs utcai kórház 40 éves tölgyfáját, az nem maradt meg az új helyen, három évvel később kiszáradt.

Ráadásul a Hungexpónál olyan fákról van szó, amiknek az átültetéséhez legalább egyéves előkészítő munkára lenne szükség, különben nem maradnak meg az új helyükön. Megyeri Szabolcs kertész szerint ha a Városliget Zrt. komolyan gondolná a fák átültetését, akkor a következő egy évre a beruházást leállítanák, addig a növényeknek pedig páraszórók alatt kellene edződniük, hogy kibírják a költözést. Hozzátette, hogy a nagyobb platánok még így is elpusztulhatnak.

De a Városliget Zrt-nek nincs is ennyi ideje az előkészítésre, már így is szorítja őket a határidő, mivel egy kormányhatározat szerint a Liget Budapest projektet 2018. március 15-ig be kell fejezniük.

A Hungexpónál álló fák átültetése még úgy is több száz millió forintba kerülne, hogy közben annak nem lenne sok értelme. Ráadásul az ehhez szükséges gépeket jó eséllyel külföldről kellene behozni.

link Forrás
Azon túl, hogy a szakértők szerint faátültető gépek sem tudnak mit kezdeni a régebbi, méretesebb fákkal, ez a vita nem csak arról szó, hogy berántsák-e a láncfűrészeket vagy sem.

A Városliget Zrt.-nek nem is jön rosszul, hogy a tiltakozókra tudnak mutatni a megugrott költségek miatt, de a projekt ellen tiltakozóknak mégiscsak az a bajuk, hogy a beruházók csak akkor hajlandóak rendbe hozni egy lepusztult parkot, ha újabb épületekkel pakolhatják tele a területet.

A ligetvédők szerint itt lenne az ideje a projekt leállításának és újragondolásának, az alapkérdések megbeszélésének. „Beszéljünk a Városligetbe, egy közpark közepébe lerakni tervezett 40.000 négyzetméteres, a lebontani tervezett PECSA épületének négy-hatszorosát elfoglaló, 40 méter magas Új Nemzeti Galériáról, a 7000 négyzetméteres, 26 méter magas Magyar Zene házáról, a 9000 négyzetméteres föld alatti bővítésű Közlekedési Múzeumról, melyre egy 67 méter magas eklektikus tornyot szándékoznak betonból visszaépíteni”- írták Sághi nyilatkozatára reagálva.

A kopaszokat sem küldik messzire

Érezhetően már Sághiéknak is kezdett kínos lenni, amit a Hungexpo területére küldött biztonsági emberek műveltek, ezért bejelentette, hogy „a tömeges biztonsági jelenlét napokon belül meg fog szűnni”, de a valóságban ez sem jelent sok változást. Szerinte a tiltakozás minősége miatt egyébként is szükség volt arra, hogy odaküldjék Tóth Csabáékat, ugyanakkor egy szóval sem utalt arra, hogy a történtek miatt szerződést bontanának a gyanús hátterű biztonsági céggel.A Városliget Zrt. a hónap elején eleve úgy állapodott meg a PATROL GROUP Kft.-vel, hogy ha a helyzet úgy alakul a cég 24 órán belül akár 100-nál is több erőembert tudjon felvonultatni a helyszínen. Mivel ezen a feltételen nem változtattak, így tényleg csak egy telefonba kerül, hogy ugyanazok az emberek, akik a tüntetőkkel keménykedtek és gázsprayt fújtak a rendőrök felé, újra megjelenjenek a Ligetben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.