Rabosították Kis Grófót

bűnügy
2016 július 15., 06:26
comments 69

Kozák "Kis Grófo" László romapop-zenészt és tetvérét is kihallgatták egy, az abonyi temetőnél még május utolsó napjaiban történt verekedés miatt. Kozákot a Blikk szerint garázdasággal gyanúsítják.

A bulvárlap úgy tudja, hogy családi szerelmi konfliktus állt a háttérben. Ha jól értem a konfliktust, Grófóék unokestvére szerelmbe esett és összeköltözött egy ismerős család lány tagjával. A lány apja sem ellenezte a dolgot, sőt milliókért vett bútorokat a közös háztartásba. A fiatalok aztán mégis szakítottak, a lány elköltözött, a verekedés pedig állítólag azért tört ki, mert a későbbi sértettek szerették volna visszakapni a bútorokat és házttarási eszközöket.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. Az eljárás során gyanúsítotti kihallgatásra, tanúk kihallgatására és házkutatásra is sor került

- nyilatkozta a rendőrség.

Levezetésnek jöjjön Kis Grófo I will survive-feldolgozása, melynek címe: Olaszosan.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.