A német kormány megfenyegette a Facebookot, mert nem törlik időben a rasszista kommenteket

Miután a hét elején a német szövetségi bűnüldözési hivatal nyomozói razziát tartottak 60 Facebookon uszító kommentelőnél, Heiko Maas, a német kormány szociáldemokrata igazságügyi minisztere, levélben szólította fel a Facebookot, hogy nyújtson nagyobb segítséget a hatóságoknak a gyűlölködő hozzászólások szerzőinek felkutatásában, mert amit eddig tettek, nem elég.

Heiko Maas - Fotó: AFP/John Macdougall

A levélben, amit a Spiegelnek sikerült megszereznie, Maas azzal vádolta a cég berlini és londoni képviselőit, hogy megszegték az ígéretüket, amit az uszító kommentek elleni munkacsoportban a német kormánynak tettek. A miniszter szerint az eddig elért eredményeik messze elmaradnak attól, mint amit előzetesen megbeszéltek.

A német igazságügyi miniszter tavaly szeptemberben hozott létre egy gyűlölet elleni munkacsoportot a Facebook, a Twitter és a Google képviselőivel együttműködve. Itt a cégek vállalták, hogy amennyiben a felhasználók uszító tartalmakat jelentenek nekik, azokat a német jogszabályok alapján 24 órán belül megvizsgálják, és ha tényleg gyűlöletkeltőek, törlik.

Egyben a Facebook vállalta, hogy ezentúl a menekülteket védett csoportként kezelik, és a gyűlölet ellen felszólaló tartalmak megjelenését pedig támogatják. Ezzel szemben a gyakorlatban a felhasználók hiába jelezték az adminoknak, hogy megint uszító tartalmakat találtak, általában azt a választ kapták, hogy a kommentek nem sértik az oldal irányelveit, és nem töröltek semmit.

Ezért Heiko Maas a levelében azt követelte, hogy gyorsabban és érdemben reagáljanak a felhasználók jelzéseire. Ugyanakkor azért is bírálta az oldalt, hogy miközben bizonyos rasszista posztok törlésével tökölnek, olyan cikkeket viszont eltávolítanak, amelyek az idegenellenességről tudósítanak.

A levél végén a miniszter közvetetten meg is fenyegette a Facebookot, hogy ha nem lépnek időben, akkor európai szinten fognak szabályokat hozni a probléma megoldására. Utalt arra, hogy Brüsszelben már tárgyaltak erről, és az európai igazságügyi miniszterek egyetértettek abban, hogy az uszító kommentek komoly veszélyt jelentenek a társadalmi békére nézve.

Vagyis, ha a közösségi oldal nem tudja önként megoldani a problémát, akkor kötelezni fogják erre.