Erdogan alatt börtönbüntetésre ítélt újságíró kapta a Nemzetközi Sajtószabadság díját

külföld
2016 július 18., 18:23
comments 36

Can Dündar a Cumhuriyet című lap főszerkesztője volt. Májusban hat évnyi börtönre ítélték első fokon, mert lapja megírta, hogy Törökország fegyvert szállított szíriai ellenzéki csoportoknak.

A cikk 2015-ben jelent meg. Az államfő, Recep Tayyip Erdogan élő tévéadásban fenyegette meg a lapot. Azt nem tagadta, hogy a cikk alapjául szolgáló felvételek valódiak, de szerinte Dündar és a lap ankarai irodájának vezetője, Erdem Gül kémkedett és hazaárulást követett el. Életfogytiglani börtönbüntetés is kinézett nekik, Dündarra még rá is lőttek, amikor egyszer a bíróság épületéből távozott.

photo_camera AFP PHOTO / OZAN KOSE

Dündar és Gül történetével korábban részletesen foglalkoztunk.

Hétfő este derült ki, hogy Dündar az egyike azoknak, akik idén a legrangosabb újságírói kitüntetések egyikét, a Nemzetközi Sajtószabadság díját kapja. Dündar a másodfokú ítéletig szabadlábon lehet, mivel fellebbezett az első fokon kirótt börtönbüntetés ellen.

A New York-i székhelyű Committee to Protect Journalists négy újságírónak ítélte oda idén a díjat.

A 2013 augusztusa óta börtönben ülő egyiptomi Mahmoud Abou Zeidnek. A fotóriporterként dolgozó férfi arról készített éppen felvételeket, ahogy a kormányhű biztonsági erők szétkergetnek egy tüntető tömeget. A mészárlás során több százan haltak meg, Zeidet ekkor vették őrizetbe.

Díjazták az El Salvador-i Oscar Martinezt is, aki bűnszervezetek által elkövetett erőszakos bűncselekményekről ír, és akit számos alkalommal fenyegettek meg halálosan munkája miatt.

Megkapja a díjat az indiai szabadúszó riporter, Malini Subramaniam is, aki az ország középső részén összecsapó maoista tüntetők és állami erőszakszervezetek konfliktusáról írt, ami után annyira komolyan megfenyegették és zaklatták, hogy el kellett menekülnie. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.