9 dolog Melania Trumpról, akiről most mindenki beszél

Donald Trump felesége, Melania Trump eddig nem volt kifejezetten fontos szereplője a kampánynak. A legtöbben leginkább csak annyit tudtak róla, szlovén, exmodell és ékszerdizájner.

Ez egycsapásra megváltozott a republikánus jelölőgyűlésen, ahol azzal a bravúrral, hogy gyakorlatilag szó szerint lenyúlta Michelle Obama nyolc évvel ezelőtti beszédének részeit, a nap főszereplőjévé vált. Így pedig újra elkezdtek keringeni a róla készült portrécikkek, elemzések, interjúk.

Melania Trump (eredeti nevén Knaus) Jugoszláviában, Sevnicában született, egy lakótelepen nőtt fel. Tizenévesen kezdett modellkedni, nagyon tudatosan készült erre, 18 évesen már szerződött modell volt Milánóban, aztán be is tört a nemzetközi mezőnybe.

1998-ben találkozott Trumppal a New York-i Kit Kat nevű klubban.

És akkor innentől jöjjenek a történetek.

1. Nem adta meg a számát Trumpnak

A bulira az akkor 52 éves Trump egy másik nővel érkezett, de ez nem akadályozta meg abban, hogy elkérje az akkor 28 éves Melania számát. Melaniának nem annyira tetszett a dolog, és még az sem imponált neki különösebben, hogy rányomult egy milliárdos. Azt válaszolta, adja meg inkább Trump az elérhetőségét, majd ő keresi. Trump meg is adta neki az összes lehetséges számát.

2. Hillary Clinton ott volt az esküvőn

2005-ben volt az esküvőjük, Melania százezer dolláros Dior ruhát viselt. És ki volt ott a vendégek között? Hát, mindenki a New York-i elitből. Például Bill és Hillary Clinton.

3. Öt nyelven beszél

Szlovén, szerb, német, francia és angol.

4. Olyan szeretne lenni, mint Betty Ford vagy Jackie Kennedy

JFK feleségének egyik életrajzírója szerint pedig ez nem is túl elrugaszkodott gondolat, megvan benne, ami Jackie-ben megvolt.

5. Amíg a mellének nem esik baja, Trump vele marad

Howard Stern megkérdezte egyszer Trumpot a műsorában, hogy ha Melania egy szörnyű autóbalesetben súlyosan megsérülne, akkor is vele maradna-e. Mire Trump visszakérdezett, mi lenne a melleivel? Az nem változna, mondta Stern. Akkor persze, hogy vele maradnék, mondta Trump.

6. Szokás rá azt mondani, hogy nem foglalkozik Szlovéniával, de ez nem feltétlenül igaz

Vannak olyan vélemények, amelyek szerint felhúzott orral rá sem hederít már Szlovéniára, amit “kinőtt”, de ez nem feltétlenül igaz. A GQ-nak adott interjúban arról beszélt, nagyon szép gyerekkora volt ott, és fiúk is folyékonyan beszél szlovénül. A legtöbb cikk szerint egyébként kedves, sőt, elbűvölő embernek szokták őt tartani.

7. Nem rajongott az ötletért, hogy Trump beszálljon a kampányba

Amikor Trump elmondta, nekivág az indulásnak, nem volt elragadtatva az ötlettől. “Azt mondtam neki, egészen biztosnak kell lennie abban, hogy ez az, amit akar. Mert az életünk innentől megváltozik.” Azóta Trump csendes támogatójaként szokták leírni.

8. Ő lehet az első first lady, akiről meztelen képek jelentek meg

A GQ brit kiadásában jelentek meg róla 2000-ben a meztelen képek, amiken egy aktatáska volt a kezéhez bilincselve. Ted Cruz kampánya elő is vette ezt, mire Donald Trump kitett a Twitterre kép képet Cruz feleségéről, és azt mondta, az ő felesége sokkal jobban néz ki.

9. Ő lenne az első igazi bevándorló first lady

Louisa Adams, az 1825-ben elnökké választott John Quincy Adams felesége óta ő lehet az első first lady, aki nem az Egyesült Államok területén született. És mivel Louisa Adams Londonban született, valójában ő lenne az első igazi bevándorló first lady. Mindez nem változtat azon, hogy alapvetően egyetért férjével a bevándorlással kapcsolatban.