Vincent Van Gogh, a festményeiről közismert posztimpresszionista festő 1888 elejére megelégelte a párizsi nyüzsgést, és leköltözött a közismerten festői szépségű provence-i városkába, Arles-ba. Májusban havi 15 frankért kibérelte a nevezetes Sárga ház egy szárnyát, miközben ő először egy szállodában, később a Café de la Gare nevű műintézmény egyik szobájában lakott. Nem sokkal később elkezdte győzködni hozzá hasonlóan közismert ismerősét és példaképét, Paul Gauguint (szintén festő), aki akkoriban Bretagne-ban élt, hogy költözzön Provence-ba, konkrétan hozzá, a Sárga házba, és akkor majd közösen alkotnak.

Gauguin sokáig húzta-halasztotta a költözést, de végül beadta a derekát, októberben Arles-ba utazott, és nem sokkal később beköltözött Van Gogh-hoz a Sárga házba.

A két zseni viszonya, ahogy mondani szokás, nem volt felhőtlen, ami főleg annak tudható be, hogy az egyébként is labilis mentális állapotú Van Gogh rengeteget ivott – a kor francia művészdivatjának megfelelően elsősorban abszintot –, és hajlamos volt kibírhatatlanul viselkedni, míg Gauguin arrogánsan és lekezelően bánt rajongójával, aki folyton attól rettegett, hogy példaképe magára hagyja.

1888. december 23-án, közvetlenül karácsony előtt aztán annyira eldurvult a helyzet, hogy Van Gogh állítólag borotvával támadt Gauguinre, bár ezt a későbbi nyomozás nem erősítette meg. Az viszont bizonyos, hogy aznap este Van Gogh egy a Bout d'Arles utca 1. alatt található bordélyházban levágta a saját fülét, de úgy, hogy csak a fülcimpájának egy kis darabja maradt meg.

A korabeli beszámolókból eddig egészen jól rekonstruálhatók a történtek, a legfontosabb kérdésre azonban mindeddig nem adódott válasz:

kihez került vajon Van Gogh levágott füle?

Az esetről néhány nappal később, december 30-án beszámoló helyi újság, a Forum Républicain a harmadik oldalon, a Helyi krónika rovatban ezt írta:

Magyarul:

Múlt vasárnap éjjel fél 12-kor nevezett Vincent Vangogh (sic!) holland származású festő megjelent az [olvashatatlan] nyilvánosházban, kérette nevezett Rachelt, átadta neki a fülét, és azt mondta: "Őrizze meg gondosan ezt a tárgyat." Ezután eltűnt.

A cikk szerint a rendőrség másnap reggel kiszállt Van Gogh lakására, ahol a festőt az ágyában találták úgy, hogy nem mutatott életjelet. A „szerencsétlent" kórházba szállították, Gauguin pedig, akit a rendőrség kihallgatott az ügyben, de nem talált semmi gyanúsat, nem sokkal később, karácsony szent napján pánikszerűen eliszkolt Arles-ból.

(Az elég pocsék állapotba került Van Gogh egy hónap alatt felépült, és ugyan hallucinációktól gyötörten, egyre súlyosbodó elmeállapotban, de még másfél éven át alkotott. 1890 nyarán lett öngyilkos.)

De ki lehet az a titokzatos Rachel?

Egy amatőr történész, az angol származású, de évtizedek óta Franciaországban, Arles-tól nem messze, egy kis faluban élő Bernadette Murphy kutatni kezdett, adatbázisba gyűjtötte mind a 15 000 embert, aki a 19. század nyolcvanas éveiben Arles-ban élt, és komplett könyvet írt Van Gogh Arles-ban töltött 15 hónapjáról, az 1888 februárja és 1889 májusa közötti időszakról.

A múlt héten megjelent Van Gogh füle – az igazság című oknyomozó munka részletesen feltárja a bizarr füllevágás körülményeit, és utal arra is, hogy kihez került a nevezetes fül, de nem nevezi meg az új tulajdonost. Murphy megtalálta az illető leszármazottait, és beszélt is velük, de megígérte nekik, hogy addig nem teszi közzé a nevét, amíg engedélyt nem kap rá.

Az Art Newspaper azonban nem hagyta annyiban a dolgot: a Murphy által elhintett információkból kiindulva kiderítette, hogy Van Gogh füle egy helyi földműves lányánál, Gabrielle Berlatier-nél kötött ki, akinek feltehetően az egyik helyi bordélyházban használt művészneve volt a korabeli újságcikkben szereplő Rachel.

Az Art Newspaper a párizsi Pasteur Intézet levéltárában bukkant rá Berlatier-ra, akit csaknem másfél évszázada éppen az intézetben kezeltek veszettséggel. A Gabrielle-szálat erősíti amúgy az a tény is, hogy az annak idején a bordélyházba kiszálló rendőr, Alphonse Robert egy 1936-os újságcikkben „Gaby"-ként hivatkozott a nőre.

Túl fiatal volt ahhoz, hogy prostituált legyen

Murphy könyvéből kiderül, hogy az általa néven nem nevezett Berlatier 18 évesen túl fiatal volt ahhoz, hogy a hatóságok által ellenőrzött bordélyházban prostituáltként alkalmazzák, úgyhogy valószínűleg ezért szerepelt felszolgálóként a nyilvántartásban. A Pasteur Intézetbe úgy került, hogy 1888 januárjában megharapta egy veszett kutya. A sebet először a kor szokásainak megfelelően tüzes vasalóval kezelték, ami csúnya heget hagyott a nő testén, de az intézetben beadott, amúgy nem sokkal korábban felfedezett vakcina megmentette az életét.

A párizsi kezelés költségei feltehetően megviselték az amúgy sem túl jó anyagi helyzetben lévő Berlatier családot, így a nő kénytelen volt másodállásban a Café de la Gare-ban takarítani – pont ott, ahol Van Gogh a Sárga házas kaland előtt lakott, és amelynek tulajdonosaival, Marie és Joseph Ginoux-val jól barátságban állt.

Így aztán joggal feltételezhető, hogy Van Gogh nem egy teljesen ismeretlen személynek adta oda nevezetes fülét, hanem olyasvalakinek, akit jól ismert. Hogy mennyire jól, illetve hogy milyen kapcsolat volt köztük, azt nem sikerült kideríteni. Mint ahogy nincs válasz arra a kérdésre sem, hogy vajon mi az abszinttól illuminált ördög rücskös patáját kezdett Gabrielle Berlatier Vincent Van Gogh levágott fülével.