A forradalom a sétálással kezdődik
2014 május 09., 07:25
A Pokemon Go megmutatja, milyen nagyszerű városokban élünk
Kedd késő este három barátommal mászkáltunk a Fővám tér környékén. Egy közelben ólálkodó psyduckot kerestünk. De nem is ez az érdekes a történetben, hanem hogy nem voltunk egyedül. Pár percenként bukkantak fel pár fős társaságok, sörökkel és mobiltelefonokkal a kezükben, akik pokestopról pokestopra járva mentek végig a belvároson.
Hiába a nyár, kedd éjfélkor a Fővám tér környékén nem szokott nagy élet lenni. A bulinegyed hullámai idáig már nem érnek el, maximum az épp hazafele tartó emberek szoktak csak átszaladni a téren. Az idei nyár két legnagyobb budapesti újítása, a véletlenül gyalogoshíddá alakított Szabadság híd és a Pokemon Go viszont érezhetően változtatott a helyzeten.
És hogy nem csak a híd miatt pörgött fel az élet, az jelzi, hogy a következő napokban sorra akadtam rá hasonló jelenetekre városszerte. Csütörtök este épp 12z koncertre indulva vadásztam, amikor a nyolcadik kerület közepén, a Leonardo da Vinci utcában futottam bele egy kisebb csoportosulásba, mert az utca közepén valaki pokecsapdát nyitott. Helyiek és környéken járók álldogáltak, telefonnal kezükben beszélgettek és várták, hogy valami ritkább pokemon előbukkanjon.
A Pokemon Go pár hét alatt gyakorlatilag letarolta a világot, nincs szempont, amiből ne született volna elemzés a játékról, feldolgozhatatlanul érték egymást a pszichológiai-közgazdaságtani-moralizálgatós kritikák és megfejtések, kötelezően megjelentek azok, akik mindenhova leírják, hogy ez az egész mennyire nem érdekli őket és ha nem lett volna a török puccskísérlet, tényleg másról sem lett volna szó a világsajtóban.
Pedig a játék nagyon kezdetleges állapotban jelent meg, nincs kitalálva rendesen a játékmenet és az is világos, hogy nagyot kell csavarni majd a közösségi funkciókon, ha a készítők nem akarják, hogy az egész lufiként pukkanjon ki hirtelen. A Pokemon Go ennek ellenére tudott átütően sikeres lenni.
Hogy mi volt pontosan a titka, azt most világszerte játékfejlesztők, marketingesek, befektetők és társadalomtudósok milliói próbálják megérteni. A magyarázatok között van minden, nyugati fiatalok eszképizmusától a kései kapitalizmus újabb ármánykodásáig. Ezek között bukkan fel még egy magyarázati modell, aminél érdemes kicsit elidőzni. E szerint a Pokemon Go nem csinál mást, csak visszaadja a helyieknek a városukat, és újfajta viszonyulási módokat tesz lehetővé.
Olyan kultúrtörténeti hagyományban élünk, ami a nagyvárosokhoz még mindig a végtelen lehetőségek és a szabadság képét köti: költözz a milliós városba, és bármit megtehetsz, bárki lehet belőled. De a valóság ennél jóval kiábrándítóbb. A nagyvárosokban többségében nagyon merev keretek között, előre kijelölt pályán mozognak a mindennapjaink, és nagyon kevés tere van a felforgatásnak, a váratlan színre lépésének.
link
Forrás
Vannak persze kivételt jelentő városok: Berlin, Amszterdam vagy London épp azért annyira nagyszerű helyek, mert nem csak eltűrik, de kifejezetten bátorítják is a kockáztatást, a szokatlant, az elsőre akár megütközést keltőt. Engedik, hogy az ott élők közösségekbe szerveződve saját képükre formálják környéküket, hogy beleszóljanak abba, milyen városban akarnak élni.
Budapest viszont történelme és a szocializmusból itt maradt házmesterkedős szelleme (és ugyanilyen városvezetése) miatt is hátrányból induló város. Itt izgalmas vagy élettel teli dolog nem a városvezetéssel együttműködve, hanem épp ellenkezőleg, azzal megküzdve tud létrejönni.
A Pokemon Go nem túl bonyolult játékmenete jelenleg úgy néz ki, hogy sétálsz a városban, nézelődsz, és ezért jutalmat kapsz: színes kis virtuális lényeket. A pokestopok, azaz azok a helyek, amikkel interakcióba lépve mindenféle hasznos eszközt szerezhetünk és ahol pokemonok felbukkanására van esély, a város kevéssé ismert nevezetességeire települnek rá. A korábbi, hasonló logikára épülő játék, az Ingress térképét felhasználva fali díszek, homlokzatok, mellszobrok és árkádok azok a városi helyek, melyek előtt meg kell állni egy percre.
De a helytörténeti érdekességek megmutatásán túl még fontosabb elem, hogy a sétálás iránya fölötti kontrollt is elveszítjük a játékban. A pokestopok nem egyformán értékesek, vannak ugyanis, amiket mások csapdává alakítanak, ami félórán át vonzza a környék pokemonjait. Ezzel pedig persze a pokemonokra vadászó játékosokat is. Akik így az örökké racionális és célirányos városi haladók helyett kóborló, sodródó sétálókká válnak.
Elveszni a saját városodban pedig hatalmas dolog. Walter Benjamin írta erről:
„Ha egy városban nem tudunk eligazodni, az még nem jelent sokat. Ahhoz azonban, hogy egy városban úgy tévelyegjen az ember, mint egy erdőben, már kell némi jártasság.”
Nem véletlen, hogy a Pokemon Go első elemzései is kitértek már arra, hogy itt a flâneur modern, okostelefonra szabott alakja tér vissza. A flâneur figurája a XIX. században jelent meg: a céltalan városi őgyelgő, aki csak sétál, bámészkodik, nem tart sehova, elveszik az utcák forgatagában.
A játék ráadásul a teljesítményt is díjazza: a legyalogolt kilométerekért új pokemonok kikeltése a jutalom. Tíz kilométer sétáért cserébe egy ritka lény kel ki egy tojásból, olyan, amivel jó eséllyel nem futnánk össze amúgy a városban.
Volt tavaly egy cikkünk a városi sétálás forradalmi vetületéről, és abban Benjamin mellett még egy fontos történelmi előképet idéztünk fel: a Guy Debord vezette szituacionista mozgalmat. Ezt írtuk akkor róluk:
„A francia szituacionista mozgalom, annyi minden más mellett, a városhoz való viszonyt is fel akarta függeszteni, vagy legalábbis radikálisan újraírni. A sokszor nehezen követhető, de nagyon izgalmas történetű mozgalom szerzői a dérive, azaz kb. a sodródás fogalmát találták ki a városi kóborlásra.
Ennek lényege, hogy a sodródó sodródás közben eltéríti a várost azoktól a funkcióitól, amiket a bevett működési módok rákényszerítettek. Birtokba veszik a várost, de megtagadják a tömegek számára letisztított használati módokat.
Bármennyire is absztraktnak hangzik mindez, a megvalósítás igazán követhetőre sikeredett, és a szituacionisták főleg Párizs egymástól távoli kerületeiben fekvő kocsmák között rohangáltak fel-alá. De a lényeg maga az út volt, amiben kulcselemnek számított a véletlen és a játékosság minden formája. És ezt persze a nyílt ellenállás gesztusának is szánták közben.
De ha a forradalmi hevületet nem is lehet könnyen komolyan venni, egy ilyen sodródásnak a legnagyobb eredménye, hogy soha korábban nem látott módon tárul fel előttük a város. Olyasmi ez, mint amikor turistaként érkezünk egy ismeretlen helyre, és még nem tudjuk, merre 'kell' menni, hogy leggyorsabban, hatékonyabban jussunk el egyik pontból a másikba, és csak céltalanul kóborlunk.”
És persze, filozófiailag sokkal kevésbé megalapozott módon, minden szellemi romantikájától megfosztva, de a Pokemon Go is nyújt ebből valamennyit: a város mindennapi használati módjai felfüggesztődnek, az unalomig ismert terekben szörnyek bukkannak fel, a haladás irányának eldöntését elveszítjük, ismeretlen emberekkel sodródunk össze, hogy közösen tegyünk meg egy útszakaszt, aminek céljával nem tudnánk racionálisan elszámolni.
Mint mindig, a végén a valóság persze most is közbelép: a Pokemon Go ezekkel együtt sem egy szituacionista sétagép, hanem egy nagyvállalat gondosan kitalált terméke, és újszerűsége ellenére sem különbözik azoktól a termékektől, amelyek elől a szituacionisták éppen menekülni próbáltak. Sőt, kerül elő azonnal a kritika, mintha megint csak annyi történt volna, hogy a felforgatás lehetőségét a tömegtermelés saját képére formálta, és ezzel ismét ki is herélte.
link
Forrás
De igazából nem is a Pokemon Go itt a lényeg, hiszen azt nagyjából sejteni, hogy maga a játék milyen irányba mehet majd tovább: a korábban észrevétlen boltívtöredékek helyett könnyen Starbucksok lehetnek majd a pokestopok, hamar átalakulhatnak az erőviszonyok aszerint, hogy ki mennyit hajlandó fizetni a játékon belüli extra erőforrásokért és így tovább. (Ahogy az is egy kódolt nehézsége a játéknak, hogy nem látni, mi jön majd, ha vége a nyárnak, hiszen vélhetően sokkal kevesebben fognak napi tíz kilométereket beletenni a játékba, ha odalesz a jó idő.)
Viszont attól még a Pokemon Go, minden infantilizmusa ellenére, ha kicsiben is, de egy rakás ember számára megmutatta, hogy létezhetnek másfajta viszonyok is a városi tereinkhez, mint amit nap mint nap, unásig gyakorlunk, és hogy sokkal gazdagabb városi tér vesz minket körbe, mint amilyenre általában gondolni szoktunk.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.