Kínában gyakorlatilag betiltották az internetes újságírást

külföld
2016 július 25., 15:31
comments 118

A kínai internetet szabályzó hatóság több online vállalatnak is megtiltotta, hogy a jövőben saját híranyagokkal jelentkezzenek. A lépés jól illeszkedik abba a folyamatba, amivel a kínai hatóságok az utóbbi időben a kínai netes iparág mozgásterét próbálják egészen szűkre szabni.

A Bloomberg cikke szerint a kínai médiahatóság több komoly, sok látogatószámmal rendelkező hírportálra is kiterjesztette a tiltást. A vállalatok bűne az volt, hogy rendszeresen jelentkeztek saját anyagokkal is, melyeknek komoly negatív hatása volt a hatóságok szerint.

Az érintett társaságok a jövőben csak a kormánypárti ellenőrzés alatt álló hírügynökségek anyagait publikálhatják oldalaikon. A kínai elnök, Hszi Csin-ping már korábban jelezte, hogy a kínai média feladata, hogy a Kínai Kommunistapárt érdekeit tartsa szem előtt. Ehhez igazodik ez a mostani tiltás.

A szabályzó testület pénzbüntetéssel sújthatja azt, aki megszegi a korlátozásokat, azaz saját anyagokat készít. Az érintett médiavállalatok, azaz például a Sohu, a Tencent, a Sina és a NetEase egyelőre nem kommentálták a döntést.

Ahhoz képest, mekkora a szabályozási szigor a kínai interneten, a netes újságírás eddig meglehetősen szürke zónának számított. Hivatalosan a rengeteg más online tevékenységgel is foglalkozó óriásvállalatok nem is szerződtethettek volna le újságírókat vagy szerkesztőket, de a közelmúltban a legtöbb vállalat mégis elkezdett online sajtót is építeni. Ennek meg is lett az eredménye, egyre több oknyomozó anyag született, főleg hatósági személyek és politikusok korrupt ügyeiről. (Bloomberg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.