Még Obama féltesója is Trumpra szavaz

külföld
2016 július 25., 13:48
comments 187

Barack Obama amerikai elnök féltestvére, akivel közös apjuk volt, az 57 éves Malik Obama is Donald Trumpra szavaz majd novemberben. Malik most a Reutersnek nyilatkozott.

Malik elégedetlen a rokon elnöki teljesítményével is, de nem csak emiatt szavaz majd jobbra, hanem mert szerinte Trump két lábbal a földön jár, neki ami a szívén az a száján, és ő végre valaki, aki nem próbál meg folyamatosan PC lenni.

photo_camera Malik Obama 2013-ban. Fotó: AFP / Tony KARUMBA

Malik 1985 óta él az államokban, egész pontosan Washingtonban, de sokat jár haza Kenyába, Kogelo környékére is, ahonnan a család származik. Amerikában Malik jelenleg független pénzügyi tanácsadóként teszi a dolgát.

Most azt nyilatkozta, meg tudja érteni Trump muszlim-ellenes felszólalásait, mert az tényleg tűrhetetlen, hogy valaki az iszlámra való hivatkozással mészárolja az embereket az utcán. A féltestvér szerint Barack nem tett eleget az amerikaiakért, pedig nagy csodát vártak tőle mind az államokban, mind Kenyában.

Korábban egyébként a két testvér közel álltak egymáshoz. Egymás tanúi is voltak egymás esküvőin.

"Nem fogom befogni a számat csak azért, mert a testvérem az Egyesült Államok elnöke" - védte meg jogát az elégedetlenkedésre Malik Obama, aki egyébként 2013-ban elindult egy kenyai kormányzói székért, és akkoriban testvérét nevezte meg, mint aki inspirálta arra, hogy politikai pályára lépjen. Végül veszített. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.