Tizenhat év után hagyja abba az éhségsztrájkot a kegyetlenkedések ellen tiltakozó indiai aktivista

Iron Sharmila augusztus 9-én befejezi tizenhat éve tartót éhségsztrájkját. A 43 éves nő azért koplalt, hogy felhívja a figyelmet az indiai hadsereg kegyetlenkedéseire a határmenti háborús területeken. Az efféle tiltakozásnak nagy hagyományai vannak Indiában, ahol már Gandhi idején és éltek a módszerrel.

Irom Sharmila. Fotó: AFP PHOTO / STR

A kormány szerint sztrájk öngyilkossági kísérletnek minősül, ezért erőszakkal mesterségesen táplálták az asszonyt egy orr-gyomor csőn keresztül. A nőt többször letartóztatták már öngyilkossági kísérletek miatt, és hiába mondta ki két bíróság is, hogy a sztrájk nem minősül ennek, a kormány megtámadta az ítéletet, és Sharmilát továbbra is rendőri felügyelet alatt tartják.

Sharmila most azt nyilatkozta, hogy befejezi a tiltakozást, mivel nem sikerült meggyőznie a kormányt igazáról, ezért inkább független jelöltként elindul Manipur állam választásain, amit jövőre tartanak.

A "manipuri vasladyként" is emlegetett aktivista azért harcolt, hogy eltöröltesse azt a törvényt, ami privilégiumokat garantál a Manipurban és Kashmirban szolgáló katonai egységeknek, akik ezt kegyetlenkedésre, megfélemlítésre és erőszakoskodásra használják fel a lakossággal szemben.

A Human Rights Alert szerint soha senki nem éhségsztrájkolt ilyen sokáig egy politikai ügy érdekében. Sharmila követői egyébként üdvözölték a hírt, és örömmel fogadták, hogy az aktivista politikai pályán küzd tovább céljaiért. (Washington Post)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.