Az önkormányzat szerint minden rendben van a Várban bezárt játszótérrel, csak extrém terhelésnek volt kitéve

Budapest
2016 július 27., 10:40
comments 131

Egészen elképesztő válasszal állt elő a budavári önkormányzat a Halászbástya mellett bezárt játszótérrel kapcsolatban.

Reggel írtuk meg a Mátyás Király Játszópark történetét, amit kevesebb mint egy éve, tavaly szeptemberben adott Nagy Gábor Tamás polgármester. A korábban ott működő játszóteret 40 millió forintból újították fel, az új park viszont a szülők szerint balesetveszélyes lett. Miután ezzel hiába keresték többször is az önkormányzatot saját pénzből csináltattak szakértő jelentést, ami súlyos, veszélyes hibákat tárt fel.

Ezzel nagyjából egy időben egy facebookos kérdésre válaszolva maga az önkormányzat is elismerte, hogy voltak veszélyes játékok, amiket most leszerelnek.

Ennek mostani közleményük viszont részben ellentmond.

Azt írják, hogy a szabványoknak megfelelően felújított játszóteret naponta több száz gyerek kereste fel.

"Téves tehát minden olyan tényállítás, amely a játszótér alkalmatlanságára utal. Az extrém igénybevételnek, a hatalmas érdeklődésnek és látogatószámnak köszönhetően az eszközök is - az átlagosnál lényegesebb- nagyobb terhelésnek vannak kitéve."

Szerintük ezért nem bírta ki egy évig a játszótér.

Azt állítják, hogy ők maguktól ellenőrizték rendszeresen a park állapotát, és (nyilván a szülők által megrendelt és kifizetett, súlyos hiányosságokat feltáró szakértői jelentéstől függetlenül) ennek a saját ellenőrzésnek "köszönhetően" jutottak arra a következtetésre, hogy

"mindenre kiterjedő felülvizsgálatra és karbantartási munkálatokra van szükség."

A 444 konkrét kérdéseire nem válaszoltak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.