Előválasztást tartana Molnár Gyula az ellenzéki pártok jelöltjeinek 2018-ban

politika
2016 július 28., 17:52
comments 182

Az LMP pártalapítványának táborában beszélgetett Hadházy Ákos társelnök a szocialisták vezetőjével. A frissen kinevezett társelnök szerint azért kell 2018-bankormányt váltani, mert 2022-re elfogynak az uniós támogatások. A 2020-ig rendelkezésre álló  12 ezer milliárd forintnyi támogatás

olyan lehetőséget jelent, ami nem lesz több az ország előtt.

Molnár Gyula szerint 2018-ban nem "egy választás" lesz, hanem "a választás". Az MSZP elnöke úgy látja, ha a Fidesz marad hatalmon, közjogi és gazdaság értelemben is be fogja fejezni az új, nem demokratikus rendszer felépítését. Illetve egy ellenzéki kudarc esetén a választók el fogják zavarni a jelenlegi pártokat, állítja Molnár. Egy-egy pártnak nincs esélye, muszáj lesz együttműködni. Ez a szocialisták elnöke szerint úgy nézhetne ki, hogy az összeálló pártok megnevezik jelöltjeiket, majd előválasztással döntenek az indulóról. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.